Ellentétek

74. fejezet

Tudom, hogy a közérdekű után sokan elpártoltatok, meg meguntátok a várakozást, meg tényleg már mióta nem vagyok képes befejezni ezt az irományt...
Mindent megértek, senkit nem hibáztatok, de remélem, vagytok annyira érett gondolkodásúak, hogy tudjátok, az élet nem egyszerű, és amíg nem ebből élek, nem szeretném mérgezni a hobbimat a csapongó érzelmeimmel. Szeretném ezt akkor írni, amikor úgy érzem, minőségit tudok alkotni. Tudom, vannak akik ebből élnek, és ha több időt fordítanék rá, nekem is lenne erre lehetőségem, de egyelőre nem tartom ezt elképzelendőnek. Ha befejeztem az egészet, talán átgondolom a további terveimet ezzel a sztorival.
Nem tudom, ki van még itt, én sokat gondolok a történeti szálra meg a szereplőimre is, és boldog vagyok, amiért sosem hagytam ezt félbe mint sokan mások még mikor a blogolás divat volt.
Szeretem befejezni a dolgokat, szeretek hamar újakba is kezdeni (lásd átírás :D ), de nem hagylak titeket cserben, és köszönöm, hogy ti sem engem!

- Éhes vagy - sokkal inkább kijelentésnek hangzott, mintsem kérdésnek Marci mondata.
Félénken rámosolyogtam, és tudomásul vettem, hogy bármennyire is volt összeszorulva a gyomrom, muszáj volt ételt juttatnom magamba.
Marci ellépett mellőlem, a hűtőt nyitotta ki. Én eközben lecsekkoltam az időt, és konstatáltam, hogy délután majdnem kettőkor már igencsak érdemes lett volna hazamennem.
Aztán rájöttem, hogy mi várt volna rám otthon, és elszomorodtam.
Hirtelen jó ötletnek tűnt, hogy meglátogassam a Világvégét...
Azt sem tudtam, el kellene-e mondanom Marcinak mindent, vagy hagyjam maguktól megoldódni a gondokat?
- Van hideg kaja, mirelit, vagy megpróbálhatunk főzni valamit - nézett rám tanácstalanul a hűtő mellől a barátom.
Halvány mosolyt erőltettem magamra, és leugrottam a pultról.
Amint megláttam a tojásokat az ajtóban lévő polcok egyikén, megszállt az ihlet.
- Szeretnél tojást sütni? - néztem rá némi bátorságot gyűjtve, ő pedig vállat vont, de azzal egyidőben ki is vett néhány darabot.
- Rántotta? - vonta fel a szemöldökét, miközben maga mellé tette a tenyere tartalmát a pultra.
A tűzhely mellé sétáltam, és vártam, hogy a kezembe adjon valahonnan egy serpenyőt.
- Úgy emlékszem, egyszer már beszéltünk róla... Talán megbirkózunk vele - nevettem, aztán elhatároztam, hogy magam keresem az edényeket. Eszembe jutott, hányszor beszéltünk már főzésről, és be kellett látnom, hogy egyikőnknek sem ártana megtanulnia pár dolgot.
Három szekrény kinyitása után sem találtam meg, amit kerestem, ezért kissé tanácstalanul néztem a rajtam derülő Marcira.
- Segíthetnél - tettem csípőre a kezem. - Először is, kelleni fog egy tál - gondolkodtam el, de közben háromszor is megkérdőjeleztem magamban, hogy hogyan is kell elkészíteni egy tojásrántottát. Emiatt a mondatom félig kérdésre sikerült, ami tovább fokozta a velem szemben álló, kihívóan mosolygó fiú jókedvét.
- Azt hittem, megbirkózunk vele - mondta az orra alatt, mintha gúnyolna, de szándékosan olyan hangerővel, hogy én is meghalljam, miközben lehajolt, és egy közepes méretű serpenyőt nyújtott felém, de még nem adta a kezembe.
- Nagyon vicces vagy - ironikus megyjegyzésemet követően csípőmről elvett kezeimet magam előtt fontam össze egyfajta tiltakozásként, amiért nevetségesnek tartott.
Pedig azt hittem, jó móka lesz együtt főzőcskéznünk...
- A műanyagedények és üvegtálak ott vannak fent, kicsit balra - mutatott mögém a fémmel a kezében.
Elfordultam, hogy kinyissam a szekrényt a fejem felett, de csak a karom kinyújtása után szembesültem a magasságombeli problémákkal, és akkor esett le, hogy megint gúnyt űzött belőlem.
Persze, hogy a legmagasabb polcon voltak a dolgok, és ő előre tudta, hogy nem fogok elérni semmit!
Összeszűkített szemekkel vetettem már hangosan kacagó alakjára egy pillantást, és felmásztam a pultra, hogy leszedjem a szükséges eszközöket.
Akkor is megmutatom neki!
Az akcióm láttán abbamaradt a nevetése, aztán már csak a két erős kart éreztem magam körül, ahogy ellentmondást nem tűrve, egyszerűen leemelt a magasból.
- Hé, ez nem igazságos! Nem szedhetsz le csak úgy, akárhonnan! - toppantottam a bal lábammal, de ő ügyet sem vetve rám, csak benyúlt az egyik polcra, kitette a pultra a megfelelő méretű tálat, majd becsukta a szekrény ajtaját.
Kisgyereknek éreztem magam, de valahogy mégis imponált a dolog. Nem foglalkoztam azzal sem, mennyire nevetségesen hangzott a tiltakozásom.
- Tessék - ajkait lebiggyesztve, mosolyát elfojtani próbálva szemezett velem, én pedig a megsértődés-imitációmat meghiúsulva hagyva pipiskedtem fel, hogy megcsókolhassam.
Lábujjhegyre álltam, és a kezeim segítségével Marci tökéletes arcát magamgoz húzva tudtam végre beteljesíteni a pillanatot. Készségesen lehajolva, a derekamba kapaszkodva csókolt vissza, miközben továbbra is mosolygott rajtam.
- Mi olyan vicces? - ajkaim szintén felfelé görbültek, mert boldoggá tett, amikor viszonozhattam az örömét.
Elhúztam az arcom, hogy a szemébe nézhessek, és imádtam ott látni a csodaszép mosolygós zöldjeit.
Túl kevésszer adatik meg ez az alkalom nekem...
- Csak olyan kis pukkancs vagy - mondta, közben belecsípett a fenekembe, amiért ugrottam egy aprót, és Marci már nem is volt velem szemben, hanem a tűzhely előtt állva várta a tojásokat.
- Ez nem fair! Direkt csinálod, hogy kipukkadjak - kinyújtottam rá a nyelvem, de ő megint csak mosolygott inkább.
Mikor továbbra sem mondott semmit, csak magának vigyorgott miközben olajat tett a fémlapra, én is belekezdtem a munkába, és a tojásokat egyenként beleütöttem a tálba.
Szorosan mellette álltam, de nem néztünk egymásra, csak belemélyedtünk a dolgunkba. Én a törésbe, Marci pedig furcsa serpenyő-tekerő mozdulattal próbálta eloszlatni a benne lévő olajat, pedig még be sem melegített alatta.
Boldog voltam, amikor nem gondoltam a problémáimra, de a gyomrom kicsit sem akart engedni a szorításából.
- Egyébként, tetszik, ha mérgelődsz - amikor megszólalt, azonnal rákaptam a tekintetem, és még elkaptam a pillanatot, ahogy vállat vont, majd rám nézett. - Cuki.
Válasz nélkül hagytam, csak a szemeim forgattam rá, de közben mérhetetlen boldogságot éreztem a szavai hallatán.
Nem bírtam tovább a közelségét, így inkább a kukához mentem, hogy kidobjam a szemetet.