Ellentétek

37. fejezet

Kedveskék! Írjátok meg, hogy telik eddig a szünidő, mit fogtok csinálni? Hoztam nektek egy fejezetet, remélem mindenki jól van! :)

- Van kedvenc filmed? - kérdeztem a laptopommal az ölemben.
- Elárulnád, hogy fogjuk kényelmesen nézni a filmet, ha én a földre vagyok száműzve? - mosolygott a hihetetlen ötletemen, valamiért nem akart mozizni...
- Majd meglátod, valamit kitalálunk - kicsit zavarba jöttem, lehet, hogy mégsem lesz jó ez az egész Marcinálunkalszik-ötlet... Főleg, hogy alsónadrágig vetkőzött, csak hogy ne vizezzen össze semmit. Oké, nem ez az első alkalom, mégis úgy hat rám. Olyan gyönyörűek a tetoválásai, a lábai, az izomzata...
- Szóval, van valami amit szívesen néznél? - kérdeztem unott hangon, hátha végre válaszol.
- Válassz te, gondolom úgysem egyeznél bele másba csak romantikus ötletbe, szóval kerüljük ki ezt a vitát - dőlt hátra a földön elhelyezkedő kis alvókuckójába. Adtam neki három párnát is, nehogy kényelmetlen legyen.
- Ez nem fair, nem is tudod miket szeretek!
- Nem, tényleg nem tudom - sóhajtott a plafont nézve. Az ágyam mellett volt kiterülve, úgyhogy lenéztem rá, egyenesen a szemeibe bámulva, ami mindkettőnket meglepett. Azt hittem, más látvány fog fogadni, vagy hogy nem a szemeibe fogok fókuszálni, de mivel szerettem a kontrasztot a haja és a szemei között, nem bántam, hogy egy kicsit elveszhetek az éppen szürkés zöld gyöngyökben. Vissza akartam vágni a filmes megjegyzése miatt, de nem akartam elszakadni a pillanattól.
- Öhm... - pár másodperc múlva kapcsoltam, hogy talán mégsem kéne ilyen intim szemezésekbe bocsátkoznom, de a számnak a következő pillanatban már nem tudtam parancsolni, az agyam leragadt a földön fekvő félisten látványánál, és olyat mondtam, amit nem kellett volna. - Talán a film ideje alatt felmászhatsz mellém - a reakciója egy bűvös mosoly volt, amitől legszívesebben a lábai elé dobtam volna magam, és közben a tudatalattim üvöltözött, hogy miért viselkedek így, térjek végre észhez, elvégre nem is ismerem úgy igazán... De ez valójában már rég nem számított. És nem éreztem ismeretlennek, pedig lehet, hogy kellett volna.
- Választottál filmet? - miért nem reagált arra amit mondtam? Túl könnyűvérű megnyilvánulás volt? Ajj!
- Még nem - vontam vállat, majd visszafordultam a laptopom felé.
- Akkor nem megyek oda melléd - szóval csak késleltette a választ! Közben felült, törökülésbe pozicionálta magát. Imádom, hogy olyan szőrösek a lábai...
- Szereted a meséket? Musicaleket? Retrót? Sorozatokat? - megnyitottam egy mappát az asztalról, amiben régi kedvenceim voltak - Már vagy ezer éve nem láttam ezeket - görgettem a filmcímek között, hátha valami olyat tudnék felajánlani, ami Marcinak is tetszene.
- Musical szóba se jöhet, a drámákat szeretem, amiken lehet gondolkodni, érdekes, nem kiszámítható - felkönyökölt a lábam mellé az ágyra, próbált belenézni a megnyitott mappába, ezért kicsit lejjebb hajtottam a laptop fedelét. - Úú, az ott a Kill Bill? Nézzük azt! - felragyogott az arcán egy teli vigyor, bemászott mellém, és várta, hogy indítsam. Meglepett, hogy a testéből sugárzott a meleg. Egy kicsit sem érezte magát kellemetlenül az öltözete miatt, én viszont annál inkább.
- Örülök, hogy sikerült választanod, de még mielőtt elindítom, légyszi emelkedj fel a takaróról, mert használni szeretném - hangomban rejlő iróniára felfigyelt.
- Mást nézzünk? Válassz te, nem akartam rád erőszakolni - zavarodott volt.
- Nem, jó lesz ez, csak vicceltem - ráncigáltam a takarót alóla - de szállj már le a... - mielőtt befejezhettem volna a mondatot, felemelte a hátsóját, én pedig a ráncigálás miatt lendületből bevertem a fejem a falba.
- Basszus! Jól vagy? - nézett rám mosolyogva, és nem igazán tudta visszatartani a nevetését.
- Erre nem számítottam - dörzsölgettem a fejem. Azért eléggé nagyot koppant. Próbáltam nem fájdalmat mutatni, erősnek kellett lennem!
- Hadd nézzem! - húzott magához. - Nincs itt semmi, felépülsz - mosolygott még mindig, éreztem a hangjában a szórakozottságot.
- Nem vicces - mondtam én is félig nevetve, egyszerűen nevetséges volt az egész, pedig közben hasogatott a fájdalom. - Inkább nézzük - betakartam magam, aztán Marci is befészkelte magát a melegbe. Nyáron, takaró alatt... Csak mi lehetünk ennyire elcseszettek. 
Nagyjából 5 percig tudott normálisan viselkedni.
- Nem látoom - nyavajgott, és már előtte is folyamatosan ficánkolt.
- Nem igaz, hogy nem tudsz nyugton maradni - pislogtam számonkérőn. - Visszamehetsz a földre, ha ennyire zavarlak...
- Bocsi, csak nem akarlak felkenni a falra, ha meg túl távol leszek, nem látom a filmet.
- Akkor próbálj meg elhelyezkedni most rendesen, oké?
Látszólag lehiggadt, de újabb pár perc múlva ismét megmozdult. Éreztem, hogy közelebb jön hozzám, aztán a fülembe suttog valamit, közben véletlenül sem állítva le a filmet.
- Remélem, nem bánod - halk hangja cirógatta a fülem, és egy kissé libabőrös lettem, amint átrakta karját a fejem felett, és közelebb csusszant. Még mindig áradt belőle a forróság, rövid pizsamanadrágom pedig szabadon hagyta a lábaim, amik így érintkezhettek Marciéval.
Be kellett vallanom magamnak, hogy sokkal kényelmesebb volt, mint mikor nem ért össze a bőrünk.
- Szinte lángol a tested - jegyeztem meg halkan, félve pillantva oldalra, hogy mit reagál.
- Nézd a filmet, hercegnő - morogta a fülembe, közben mélyet lélegezve a minket körülvevő illatfelhőből. A képernyő felé fordultam, és Marci maga felé húzott, én pedig nem ellenkeztem, bebújtam a hónaljához. Nem volt furcsa, meghitt volt de még inkább intim, tekintve, hogy a tőle távolabb eső felkarom cirógatta. A belőle áradó és a takaró által szolgáltatott meleg ellenére is lúdbőröztem az érintése miatt, és szerencsére nem láttam az arcát, azt viszont éreztem, hogy én fülig vörösödtem. Furcsamód egyikünk sem izzadt, talán valahol az emeleten be volt kapcsolva a klíma... 
Nem mozdított el minket, úgy mormogott egy nagyon szexi hangon, akkor már rég nem tudtam, hogyan is kéne viselkednem, a józan ész elhagyott. Az is lehet, hogy már a vezetési kísérletnél... Vagy az első találkozásunkkor. Ki tudja.
- Nem is tudod elképzelni, mennyire megcsókolnálak most - búgott, éreztem a rezgéseket a testében, mivel majdnem a mellkasán volt a fejem, de nem tudtam reagálni. - Vajon le tudnám csókolni azt a kis pírt az orcáidról, mit gondolsz?
- Marci - próbáltam figyelmeztetni, hogy koncentráljon a filmre, de már én sem figyeltem...

Mozdulni sem mertem, az egész levegő izzott körülöttünk, mégsem történt semmi. Annyira bizsergett az arcom, és minden egyes sejtem, hogy attól féltem, felrobbanok.
Játszadozott velem, de nem lépte át a határt, érezte, hogy nem tudom kezelni a helyzetet, mégis valahogy képes lettem volna visszacsókolni, ha cselekedett volna... De nem tette.
Próbáltam meggyőzni magam, hogy jobb is volt, hogy abban a felfűtött szobában nem tett többet, mint suttogott és cirógatott. Azaz az őrületbe kergetett.
Sajnos nem tudtam ébren maradni a film végéig, mert elaludtam közben. És nem érdekelt, hogy nem kellene megbíznom Marciban. El mertem aludni újra mellette, és jó érzés volt. Bárhová is vezet ez az út, én érdeklődve állok elébe.
Talán soha többé nem lesz ezekhez hasonló élményem az életben, bármikor alakulhat úgy, hogy többé nem találkozunk, mégis a pillanatok amiket Marcival tölthetek elfeledtetik velem a normákat, már a kezdetektől fogva. A függője lettem, megváltoztatott, és az is lehet, hogy nem akarok nélküle lenni. Bármit is jelentsen ez igazából...