Ellentétek

69. fejezet

A szobába érve szorongani kezdtem, ugyanis nem voltam teljesen készen arra, amire azt hittem, következni fog.
Azonban majdnem elsüllyedtem szégyenemben, mikor Marci megállt a hatalmas szekrénye előtt, majd letérdelt, és engem is húzott maga után.
- Mit csinálsz? - kérdeztem teljesen érzelemmentesen, az arcomra kiült grimasz sokat elárult az elmémben zakatoló gondolatokról. Kicsit csalódott voltam, hogy tényleg csak az általam okozott károkat szeretné felmérni, és semmi rejtett tartalomra nem célzott. Vagy csak látta rajtam a kétségbeesést, ezért elengedte a dolgot...
- Gondoltam, válogathatnánk együtt néhányat ezek közül, mivel meglepően jó ízlésre vall, hogy kiválasztottad az egyik kedvenc válogatásom - mutatott a lemezekre, és felhúzott vállakkal ugyan, de gonosz mosollyal adta tudtomra, hogy teljesen tudatában van annak, hogy mit művel. Nem arra számítottam, hogy egymás mellett térdelve fogunk zenéket szortírozni...
- Öhm, oké - habogtam, mintha most közölte volna velem, hogy én vagyok élete szerelme, feleségül akar venni, és nyolc gyerekre vágyik...
- Szóval, szereted az Aerosmitht - közben előszedett még három albumot az említett előadótól, és büszke mosollyal nyújtotta felém őket.
- Nekem is az egyik kedvencem - nem tudtam, a szemöldökömnek volt-e lehetősége még annál is feljebb szaladni, mint ahol volt, de minden esetre megpróbálkozott vele.
- Ezen vannak olyanok, amiket nagyon kevésszer lehetett hallani. Mármint, a mi generációnknak... - vette ki a legrégebbinek tűnőt a kezemből, majd felállt, és elsétált.
Miért szeretjük ugyan azt? Miért ért hozzá ennyire? És miért ennyire szépek a lábai?
Gondolataim elterelődtek, mikor utána fordultam, hogy megnézzem, mit csinál.
Valamit ügyködött, de nem láttam, hogy mit, mert kitakarta a testével a kezeit, ahogyan azt is, amivel foglalatoskodott.
Hirtelen fordult vissza, rajtakapott, hogy bámultam, de nem szólt semmit. Mielőtt elkaptam volna a tekintetem, ami furcsa módon még nem égetett lyukat a teste semelyik pontjába sem, egy gonosz kis vigyort láttam felbukkanni a szája sarkában. Ha nem lett volna elég, hogy a testem önálló döntéseként lezsibbadt deréktól lefelé, a kezem mindenféle tudatos gondolati utasítás nélkül találta meg a kissé még érzékeny pontot a nyakamon, amit Marci szívott korábban.
Nem is tudom, mire gondoltam, de azonnal elkaptam onnan a kezem, és törökülésbe helyezkedtem, hogy enyhítsem a rajtam lassacskán eluralkodó feszengést, amit a kialakuló vágy és annak józan ésszel való elnyomása okozott bennem.
Meghallottam a zene első dallamait felcsendülni, és egyből mosolyogni kezdtem.
Szóval feltett egy lemezt. Istenem, az ájulás környékezett...
A magas fiú ugyancsak törökülésbe helyezte magát mellettem, és tovább válogattuk azokat a lemezeket, amiket én is szerettem, aztán megállapodtunk abban, hogy majd számomra ismeretleneket is mutat nekem.

Nem tudom, meddig beszélgethettünk ott ülve zenékről és előadókról, de arra lettem figyelmes, hogy lejárt az album, amit korábban betett, és pisilnem is kellett.
Marci éppen egy kisebb kupac CD-t tett arrébb a többitől, mikor kimentem az ajtón, hogy felkeressem a mosdót.
Kézmosáskor elkerülhetetlenül bele kellett néznem a tükörbe. Boldogság látszódott az arcomon, aminek nagyon is tisztában voltam az okával.
Marci egy teljesen átlagos, normális oldalát mutatta felém, azzal pedig, hogy még újdonságokat is mutatott nekem, bővült a tudásom, és az érzelmeimet is tovább lökte valami olyasmi felé, amit nem tudtam megmagyarázni, csak azt éreztem, hogy vidám vagyok tőle. Mármint akkor, amikor nem rettegek a titkaitól, és a saját életem rám váró nehézségeitől.
Marci szobájába érve nem találtam őt sehol, csak néhány, általunk széthagyott üres lemeztokot láttam a földön heverni.
A folyosóra érve a nevén szólítottam, elég hangosan ahhoz, hogy lehetőleg bárhonnan meghallja. Na, jó, az udvarig azért talán nem ért el a hang.
- Lent várlak - kiáltott vissza, én pedig boldogan mosolyogva, szinte szökellve szaladtam le a földszintre.