Ellentétek

38. fejezet

Másnap mosolyogva ébredtem, nem realizáltam, hogy a tegnapi nap tényleg megtörtént-e vagy sem, de mikor kinyitottam a szemeim, csalódottan konstatáltam, hogy csak álmodtam mindent.
A reggeli teendőim elvégzése után írtam Fruzsinak, hogy nem mennénk-e csavarogni valahova, közben pedig reggelit kerestem magamnak a hűtőben.
Anya hagyott egy cetlit a mikrón, miszerint sajnos annyira későn értek haza, hogy nem válaszoltam a kopogtatásra, biztos aludtam, jobbulást kíván, és hagytak nekem gyümölcsöket ha szeretnék turmixot reggelizni.
Hát minden esetre megnyugtatott, hogy bevették az alibim, de valahogy nem állt össze a kép, hogy ha nem Marcival töltöttem az estém, akkor mégis mi történt.
Csináltam magamnak piritóst és smoothiet a nekem hagyott friss gyümölcsökből, majd megkerestem az esti vacsoráról hazahozott ételeket, és átraktam egy műanyag edénybe, hogy ebédig elálljon a hűtőben. Nem értem, miért a mikróba tette anya, ráadásul a desszerttel együtt...
Mikor Fruzsi válaszolt, hogy egy órán belül átjön hozzám, fel akartam öltözni, és kicsit rendbe is kellett szednem a fejem, úgyhogy felbattyogtam a szobámba.
Kicsit furcsa érzés fogott el, mert tényleg nem tudtam, miért nem emlékszem a tegnap estére.
A laptopom szépen összepakolva feküdt a töltőjével együtt az egyik babzsákon, és a párnák, amiket emlékeim szerint Marcinak adtam, az ágyban voltak szétdobálva, a fiúnak szánt takarók pedig a lábamhoz voltak hajtogatva, a polifóm amit pedig alá terítettünk, összetekerve az ágy mellett állt. Sajnos biztos voltam benne, hogy nem így hagytam a szobát mielőtt vacsorázni mentünk, de az nem lehet, hogy valaki járt itt, mert be volt zárva az ajtó, és ha bárki is aludt volna velem, az csak az ajtón tudott volna távozni.
Mikor már teljesen elmebetegnek éreztem magam, úgy döntöttem, inkább nekilátok a készülődésnek.
***
Fruzsi nagyjából egyóra múlva csengetett, én pedig kinéztem az ablakomon, hogy megnézzem, tényleg a barátnőm szeretne-e bejönni, vagy egy nem várt személy.
Rámosolyogtam, ő integetett, nekem pedig akkor szúrt szemet, hogy az ablakom alatti növények eléggé megviselt állapotban vannak. Egészen addig a pillanatig nem volt gyanús, hogy nyitva volt az ablakom, mert szoktam úgy aludni ha nagyon meleg van, de mikor megpillantottam egy újságból kitépett lapot az ablakot támasztó kis szobor alatt, gyanús lett a helyzet. Nem állhattam neki elolvasni, hiszen Fruzsi rám várt, ha nem engedem be, gyanús lesz neki, és nem biztos, hogy szeretném megmutatni bárkinek is azt a papírdarabot.
Minden reményem szerint Marci hagyta, és mégsem álmodtam az egészet. Legalább nem őrültem meg.

Miközben köszöntem Fruzsinak, folyamatosan mosolyogtam, jó volt az elmúlt éjszakára gondolni, de megölt a kíváncsiság, mi lehetett azon a bizonyos papíron.
- Nagyon jó kedve van ma valakinek - kacsintott barátnőm, mikor letelepedett az egyik babzsákomra.
- Csak szép ez a nap, rég láttalak, nem tudom - vontam vállat. - Mit szeretnél csinálni? Menjünk el valamerre - vettem a kezembe két rúzst, majd a pólómhoz tartottam őket, hogy megnézzem melyik passzol jobban.
- Megint megvártál a rúzsválasztással? - közben kezébe vette az egyiket, és a számhoz emelte. - Hmm, igazából most megfogtál! Elmehetünk meginni valamit, vagy enni, sétálni, mehetünk strandra, moziba, amit szeretnél. De inkább legyen az a barack árnyalat - vette ki a kezemből a másik rúzst is, és ráhúzott a számra egy réteget. - Vagy kereshetünk neked pasit, mit szólsz?
- Neked mindig vannak csodálatos ötleteid - nevettem.
- Felhívjam Emilt, hogy vigyen el minket vásárolni, vagy anyukámat? Tudom, hogy a plázát szereted, - kacsintott - de hívhatom a lányokat, keresünk valami programot a városban.
- Fruzsi, múltkor voltunk strandon, csomót voltunk a csajokkal, nem lehetünk most egy kicsit csak kettesben? Beszélgessünk, vagy menjünk el sétálni!
- Megbeszéltük, csinike! Mikor indulunk?
- Akár most, ha nem bánod - mire befejeztem, már indult is kifelé a szobából.
- Felveszem a cipőm - sietett le a lépcsőn.
Most vagy soha - gondoltam, és amikor becsuktam az ablakot, gyorsan elolvastam az egyik divatlapomból kitépett lapra írt mondatokat. Az írás már kicsit ismerős volt, nagyon megörültem, mikor leesett, hogy Marci ismét hagyott egy üzenetet, nem bántam, hogy ismét egyedül kellett ébrednem, sokkal jobban örültem a ténynek, hogy nem vagyok bolond.
"Emma, kevés a hely, bocsi, de nem akartam több lapot kitépni!! El kell rohannom, vigyázz magadra!! Remélem nem töröm ki a nyakam, a virágokért előre is bocsi!! Ui: Ne olvass ilyen szennylapokat, inkább hagyj elöl tiszta papírt! Marci"
Ez a rövid kis üzenet is elég volt a papír szélén, az egész napomat feldobta. Nem tudtam visszatartani a nevetést, mikor az ablak becsukása közben megláttam a landolás helyét... Miért kell ilyen őrültségeket csinálnia? Azt sem tudom, eltört-e valamilye.
Sietségemben csak a zsebembe gyűrtem a lapot, rohantam le barátnőmhöz, aki karba tett kezekkel várt rám.

Fruzsival egy kis reggeliző helyre sétáltunk el, ahol megittunk egy-egy narancslevet, közben megmutatta, hova tervezik a következő nyaralásukat a barátjával.
- Te viccelsz, ez a hely egy álom! - állapítottam meg a képek alapján egy viszonylag modern kis házat látva.
- Amúgy, akartál mondani valamit még a múltkor - tette el a telefonját. Gondolkodásra késztetett, aztán beugrott.
- Jaa, emlékszem, írtam egy üzit, hogy beszéljünk... Nem indulunk el? Séta közben elmesélem - pakoltam össze a cuccaim.
***
- Szóval azt hiszed, el fognak küldeni otthonról?
- Hát figyelj, befejeztem a sulit, nem szeretnék, hogy a nyakukon maradjak, és mostanában nagyon furán viselkednek - vontam vállat, majd ránéztem.
- Szerintem ne aggódj, talán csak valami gáz van a munkájukkal, ne gondolj egyből a legrosszabbra! De ha bármi van, hozzánk jöhetsz - kacsintott, aztán bekanyarodtunk egy kis parkba.

Az egész napot sétálgatva töltöttük, rengeteget beszélgettünk, aztán Emil felvette Fruzsit, úgyhogy egyedül baktattam hazafelé. Jó kedvem volt, mikor pedig eszembe jutott Marci legújabb levele, kivettem a zsebemből, és újra olvasni kezdtem: "hagyj elöl tiszta papírt!".
Ez talán azt is jelenti, hogy lesz még alkalom, amikor levelet írhat, ami mosolygásra késztetett egészen addig, míg egy kemény falnak nem ütköztem.
Nem is fal volt, hiszen áradt belőle a hő.
- Elnézést, nem akartam... - szabadkoztam, de erre csak egy ismerős nevetést kaptam válaszul. Mikor felnéztem az ismeretlen fal arcára, azt hittem elolvadok.
Marci nevetőráncai kísérték a huncut mosolyt, amibe az enyhén elfojtott kacagása fulladt, majd lehajolt, hogy felvegye az ütközés során elejtett újságfecnit.
- Csak nem olvasol? - forgatta a lapot, majd átnyújtotta. Nem feleltem, ő is tudta, miért van nálam az a darab papír, de nem hozott kínos helyzetbe.
- Kösz - mikor elvettem újra zsebre dugtam, kérdőn néztem rá. - Mit keresel erre?
- Te mit keresel erre?! Sötétedik, és egyedül kószálsz. Nem kéne itt lenned!
- Miért? Talán követsz engem vagy mi?
- Viccelsz, Emma? Ha követnélek, nem futottunk volna össze - nevetett. Igaza lehet. Nagyon ért a témához...
- Akkor hazakísérhetsz - vontam vállat. Egy pillanatra úgy tűnt, elgondolkodik valamin, de aztán bólintott, és elindultunk.
- Van valami terved holnapra? - nézett felém félve pár perccel később.
- Nem jut eszembe semmi, de miért?
- Csak arra gondoltam, esetleg segíthetnél... Tudod - nem találta a szavakat, nem voltam benne biztos, mire gondol.
- Anyukád? - tippeltem, de féltem a választól.
- Öhm. Igen, de csak ha tényleg nem bánod - zavarba jött volna? - Nem igazán tudom, kivel csinálnám ezt szívesen, és... - félbeszakítottam, rossz volt hallgatni, ahogyan gyötrődik.
- Ne aggódj, segítek, hisz megbeszéltük - megsimítottam a hozzám közelebb eső felkarját, mire halvány mosolyszerű grimaszt küldött felém. Megmelengette a szívem, ahogyan viselkedett velem.

A kapunk előtt állva szólalt meg újra, hangja lágyabb volt mint ahogy megszoktam, és a gesztusai nem voltak határozottak. Egy lépést tett felém, nagyon közel álltunk egymáshoz, éppen eltakarta a lemenő nap erőlködő sugarait előlem, semmi mást nem láttam rajta kívül. Féltem, nehogy valaki meglásson minket, és vágytam az érintésére, de sajnos azt nem kaphattam meg.
- Akkor holnap látlak, hercegnő - lehelte a füleimhez vészesen közel eső ajkaival, mire nyeltem egyet, és ő sarkon fordult. Ott álltam megsemmisülve, zavarodottan. Mire észbe kaptam, már nem kiálthattam utána anyám miatt.