Emma egy 18 éves fiatal lány, akinek élete látszólag tökéletes, és mindene megvan amiről csak álmodhat. Kifinomult ízlése és jó tanulmányi eredményei ellenére a kissé konzervatív lány mindennapjai egyik napról a másikra változnak meg egy egyszerű vé...
Az ablakhoz sétáltam, és a sötétítőt elhúzva szemlélődtem kifelé az ablakon. Így vártam Marcira, hogy befejezze végre a zuhanyzást. Az ablak előtti részen támaszkodva kezdtem érezni, hogy kicsit mintha fájna a kezem. Látszik, hogy még soha nem végeztem hasonló mozgást... Biztosan izomlázam lesz. A gondolat megmosolyogtatott, hiszen ha a későbbiekben is kellemetlen lesz, úgy legalább majd mindig eszembe jut, mitől is keletkezett a fájdalom, ami annyira mégsem volt kellemetlen. Az ablakon át bámészkodva legalább volt időm megemészteni a korábban történteket, és annyira magával ragadott az alattunk elterülő, hangulatos éjjeli fényekben pompázó kis utca, hogy kedvem támadt kinyitni az ablakot. Elfordítottam a kilincset, és teljesen kitártam a hatalmas duplaszárnyú ablak egyik oldalát. Hűvös nyári levegő áramlott a szobába, még a hideg is kirázott tőle, de mégis kellemes volt. Lehűtötte az agyam... A gondolataimat segítette rendezni, és kicsit izgultam is, hogy Marci vajon mennyire fog leszidni a természetes légkondi használata miatt. Feldobott a gondolat, hogy Marcival tölthetem az estém, és az még jobban, hogy a kis akciónk után nem bunkózott velem, és talán azért hiányzott a rettegés belőlem, mert azt terveztem, hogy másnap reggel eltűnök, és csak a pillanatot kell kihasználnom, amíg normális bánásmódot kapok. Lehetséges, hogy nem az lesz a legjobb megoldás, de túlságosan is félek a következményektől... Éppen becsuktam az ablakot, és a kilincset fordítottam el, mikor meghallottam az ajtót becsukódni, mire egy pillantás alatt megfordultam, ijedten bámultam a magas alakot, mint akit épp tetten értek (mert tetten ért...), Marci pedig egy fehér törülközővel a csípője körül és egy kupac ruhával a kezében csak mosolygott. A fehér anyag izgalmas kontrasztot adott a tökéletes árnyalatú napbarnított bőrével, és egyszerűen nem lehetett nem nézni őt.
Lebuktam. Remélem, nem fog nagyon kiakadni! - Kellemes időt csináltál, szerintem nem lenne muszáj becsuknunk éjszakára - mondta lezseren, miközben a kezében tartott kupacot lerakta az ágya szélére. Megkönnyebbültem, amiért nem máshogy reagált, és nem kérdőre vont, amiért hozzáértem az ablakához, vagy valami...
Először azt hittem, az ő levetett szennyesét hozta a fürdőből, de aztán a szépen összehajtogatott anyagokon megláttam egy fekete melltartót pihenni, felfogtam a szituációt, és teljes szégyenbe burkolóztam. Végül is miért hozta volna vissza a saját koszos ruháit a szobájába? Valószínűleg nem a hálóban gyűjti a mosni valót.
Meglepve néztem fel rá, ő pedig rendületlenül mosolygott, de sajnos szótlanul. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak sértegetne, az is jobb lenne, mint az a fajta némaság, amibe bármit beleképzelhetek. Ott felejtettem a ruháim a fürdőben, ő pedig addig tanulmányozhatta a fekete melltartóm, ameddig csak akarta anélkül, hogy nekem eszembe jutott volna... Ha legalább valami szexi darab lett volna, nem lenne ennyire kínos, de mégis rossz, hogy így látta meg először a fehérneműmet. - Szép darab - emelte fel a gondolataimban is szereplő kicsit sem szexi darabot, és mosolya huncutabbá vált. Legalább megszólalt... Nem tudtam válaszolni, csak kikaptam a kezéből a fehérneműt, és letettem az ágy melletti komódra a ruhakupaccal együtt. Ó, te jó ég, mekkora mázli, hogy a bugyimat szeretem magamon tartani! - Mindjárt jövök - mondta, mire visszafordultam felé, és ismét eltűnt, nem volt alkalmam válaszolni. Amíg távol volt, én elrejtettem a ruhakupacban a melltartót, hogy ne legyen szem előtt, illetve az ablak egyik szárnyát kinyitottam Marci ötlete szerint, hogy éjszaka ne süljünk meg.
Legközelebb csupán egy bordó boxerben tért vissza, és tetszett az igazán nem sokat takaró pizsamája. Megérkezése után egyből bemászott az ágyba. - Mi a baj? - kérdezte Marci, mikor még mindig csak az ágy mellett ácsorogtam. - Ne haragudj, hogy ott hagytam a ruháim - szabadkoztam, de nem ez volt a szorongásom valódi oka. - Ugyan már, örömömre szolgált - mosolygott szemtelenül, amiért legszivesebben mindig jól lábon rúgtam volna. Vagy nem is, csak a nyelvemet nyújtanám ki rá... Helyette inkább mindig figyelmen kívül hagyom. - Nem fekszel le? - érdeklődött, de én csak nemlegesen ráztam a fejem. - Miért? - Nem tudom. Csak különös nekem, hogy itt vagyok. Veled. De még különösebb, hogy valakivel osztoznom kellene az ágyon. A te ágyadon... - Értem. Nos, ha gondolod, alhatsz a földön is - vont vállat, mire elmosolyodtam. Kedves... - Nem gondolom, de kösz - tehetetlenül ácsorogtam az ablak előtt, mégsem éreztem magam annyira kellemetlenül. - De komolyan, hercegnő! Gyere már ide, ne kéresd magad - meglibbentette a takarót, és nem tudtam ellenállni a puha ágy kísértésének. - Csak leoltom a villanyt - és pillanatokon belül elsötétült minden. - Na jó, talán mégsem volt a legjobb ötlet - tapogatózni kezdtem a vaksötétben, mikor kuncogni hallottam Marcit, aztán felderengett egy kis éjjelilámpa fénye a komódról. - Kössz - mondtam, így már könnyedén odataláltam a helyemre, és helyet foglaltam a franciaágy szélén. - Nem tudtam, hogy tudsz szeleburdi is lenni - mosolygott a lámpás incidensre célozva. - Mert nem is tudok - közöltem mogorván, amit ő is észrevett, és az addigi félig fekvő helyzetéből az ágy szélén ülő alakomhoz mászott. - Most megint mi a baj? - hátam mögül vállamra helyezte állát, és egyik kezével a felkarom cirógatta. Libabőrös lettem, amit kizárt, hogy nem vett észre, mégsem tette szóvá. Ezért hálás voltam. - Már mondtam. Szokatlan és új nekem ez az egész - kellemetlenül fészkelődni kezdtem. - Ha ez megnyugtat, nekem is új és szokatlan, de nem kell minden újdonságtól ennyire megijedned! - miért bizsereg a testem attól, ahogyan érzem a szája mozgását a fülemnél? - Még sosem aludtam senkivel ezelőtt, és főleg nem járt anyámon kívül más a szobámban, mégis izgalmasnak tartom, hogy itt vagyok veled...és bármit csinálhatunk, amihez kedvünk van - suttogta az utolsó részt, és kezdtem felfogni, miről is beszél, főleg, hogy a nyakamat csókolta közben. Te jó ég, mit akar még? Megint! És mennyire különleges már, hogy én vagyok az első ilyen helyzetben, de még izgalmasabb, hogy ki is mondta ezeket. Annyira édes, és már megint sikerült levennie a lábamról... Közben pedig egyszerre dühítő is. - Mégis mit akarsz, Marci? - toltam arrébb, majd feltettem a lábaim is az ágyra, és egész a széléhez húzódva betakaróztam, továbbra is háttal neki. - Inkább aludj, vagy ha már ennyire nem félsz az új dolgoktól, próbáld ki, milyen nem elcsábítani valakit - morogtam, de ezzel csak jobban lázba hozhattam, mivel a hátamra döntött, és megnyalta ajkait. Valójában én is lázban égtem, de ezt próbáltam nem a tudtára adni. - Nagyon szexi ahogyan próbálkozol, - megsimította az arcom, majd folytatta - de ha túlságosan is makacs vagy, nem tudom viszonozni a korábbiakat - mégis mire gondol? - Miről beszélsz? - értetlenül pislogtam, Marci nedves ajkai pedig egy utánozhatatlan mosolyra húzódtak. - Te csináltál nekem valamit, én pedig úriember létemre kötelességemnek érzem viszonozni azt - keze, ami korábban az arcom simogatta, lentebb vándorolt. - Szeretnéd? - kérdezte, és mikor a csípőmnél járt, mocorogni kezdtem. Nem válaszoltam, csak hümmögni tudtam, és bólintottam. Furcsa, mivel pillanatokkal korábban, mikor még a realitás talaján voltam, és nem simogatott egyre intimebb helyeken, nemet mondtam volna... Hamarabb cselekedtem, mint ahogy gondolkodni tudtam volna, de nem bántam, habár picit azért féltem. Egyik lábam önkéntelenül is arrébb húztam, mikor a bugyimhoz ért, és megsimította a legérzékenyebb területem. Lehunytam szemeim, és arra számítottam, hogy folytatja, de nem tette. Saját magamnak mondok ellent minden mozdulatommal. A testem irányít, és nem az agyam. Miért nem tudom megszokni? Felnéztem rá, mikor mosolyogva megkérdezte: - Ha szeretnéd, mondd ki, Emma - duruzsolta, én pedig csak sóhajtottam egyet, mert újra kényeztetni kezdett. Nem tudtam, mit mondhatnék, főleg, hogy nem hagyott szóhoz jutni. Csak kapkodtam a levegőt, és a bugyim egyre nedvesebb lett Marci csodálatos ujjai miatt. Atya ég, pedig csak simogat! - Szóval? - kérdezte, mikor újból megállt. - Szeretnéd, hogy folytassam? Nem tudtam ellenállni, pedig szerettem volna, de egyszerűen képtelen voltam kimondani. Tisztára mint egy skizofrén! - Szeretném - végül kinyögtem. Alig hittem a saját fülemnek. Ez nem én vagyok... - Mit szeretnél pontosan? - mély hangja cirógatta a fülem, és bizsergett a hasamban az összes lehetséges dolog. - Hogy örömet szerezz nekem - mondtam szemlesütve. Megszégyenítő, hogy kikényszeríti belőlem. Elpirultam, ő pedig megcsókolt, aztán a nyakamra suttogta a következőket: - Ezzel örömet szereztem, hercegnő? - mégjobban zavarba jöttem, hiszen zavart, hogy provokál. De nem tudtam elfelejteni, hogy mennyire szeretném azt az érzést, amit már egyszer átélhettem általa. - Marci, kérlek! - Mire kérsz, Emma? - utálom, amikor ennyire fölényeskedő... Beképzelt. Undok. Mégis szeretném ha azok a telt ajkai a hasamat és a combomat érintenék. Nem vagyok képes kimondani. Nem süllyedhetek ennyire mélyre, ezt nem gondolhatja komolyan! - Ne kényszerítsd ki belőlem, kérlek! - Nem kényszerítelek semmire, csak kérned kell, és megadom neked - huncut mosolya újra felragyogott, de nem értette meg, amit szerettem volna mondani. - Csak mondd ki, Emma! - kihozott a sodromból. Fontosabb a büszkeségem, mint az, hogy legyen pár perc örömöm, és végre tudok magamhoz méltóan gondolkodni! Valakinek meg kell tanítania neki, hogy tisztelje a nőket, és ne csak játszadozzon velük... - Mit mondjak még, Marci? Tudod mit, nem tudom kimondani, és nem akarom, hogy még jobban megszégyeníts! Mit vársz tőlem? Te is tudod, hogy te vagy az első és egyetlen férfi aki eddig bármilyen módon kielégített, és most azt várod tőlem, hogy a lábaid elé rogyjak, vagy könyörögjek? Mégis mit gondolsz rólam? Nő vagyok, nem játékszer amin nevethetsz, fogd fel végre! Hagyjuk ezt az egészet! Kötelességből pedig nem kell hozzámérned, mivel nem az egyik szajhád vagyok! - ezzel újra elfordultam, és behunytam a szemeim. - Jó éjt! - morogtam, ő pedig válaszul nem szólt egyetlen szót sem, csak duzzogva elhelyezkedett mellettem. Elhitettem magammal, hogy nem vagyok a szajhája, és ő is érezhet valamit irántam, hogy különlegesebb vagyok neki, mint a többi lány előttem, de a puszta tények sajnos nem igazolták az állításom. Marci nem mondta, hogy a szajhája lennék, csak hallgatott, amiből jóra következtettem.
Nem akartam azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha máshogy reagált volna, vagy mit érezhet irántam, mivel képtelen lennék bármire is rájönni anélkül, hogy ezt megbeszélnénk, így inkább megpróbáltam elaludni. A nagy, vékony takaró alól kilógott az egyik lábam, és mikor visszahúztam, véletlen hozzáért Marci lábához. Egyből elrántottam onnan, mégis valahogy szerettem volna vele érintkezni. Fájt, hogy egy ágyban alszunk, mégis mintha nem lennénk egy szobában... Annyira kimerült voltam, hogy pillanatok alatt elnyomott az álom, pedig talán valahol mélyen még reménykedtem abban, hogy valamiféle kontaktusba kerülhetünk. Hogy esetleg bocsánatot kér vagy bármi, de elaludtam, és amúgy sem valószínű, hogy bármit is tett vagy mondott volna annak érdekében, hogy kiengeszteljen. Túl sok dolog van, amiben tudat alatt reménykedem, és mást próbálok elhitetni magammal, és túl sok dolog van, amire nem találok magyarázatot. Túlságosan bonyolult ez az egész Marcival. Mindig is az volt. Mi magunk bonyolítjuk túl... Mégis miért?! **** Sziasztok, rövid leszek, ahogy ez a fejezet is! Bocsánat, hogy ilyen lett, hogy sok mindent nem fejtettem ki, csak tovább haladtam, de nagyon akartam már hozni egy részt! Tudom, hogy rég volt, ezért is ezer bocs! Remélem nem hagytok cserben, számítok a visszajelzésekre, és köszönöm azoknak, akik rám mernek írni, mert nagyon jól esik! :) Nem utolsó sorban pedig, boldog tegnapi nőnapot minden érintettnek!!
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
