Ellentétek

68. fejezet

Éppen azon mosolyogtam, hogy a kezeinket összekulcsolva távoztunk az étteremből, mikor először megszólaltam a kocsiban ülve.
Miután bekattant a biztonsági övem, hátradőltem az ülésben, és onnan lestem Marci rutinos mozdulatait az autó életrekeltését illetően. Kezdtem saját magamat is zavarba ejteni, annyira mocskos gondolataim voltak attól, ahogyan láttam koncentrálni.

- Mihez kezdesz most? - nyögtem ki valamit, csak hogy beszélgethessünk, ezúttal újra az egyik már korábban feltett kérdésemet, ami annyira érdekelt; Marci pedig huncut, mindenttudó mosolyra húzta ajkait.
Azóta már biztosan kitervelte a válaszát rá!
- Nem lehetne, hogy ezt egy kényelmesebb helyen beszéljük meg? Mondjuk egy olyan bensőségesebb környezetben, ahol az ölembe húzhatlak, és válaszul csak csókokat adnék neked?
Annyira utáltam, hogy belegondoltam a szituációba, és kapásból felragyogott a kislányos vigyorom, a gyomrom apróra ugrott össze, és a lábaimat erőnek erejével kellett összeszorítanom, ismét amiatt a fránya reflex miatt. Na, meg persze ő sem segített a helyzetemen a lazaságával, ami mégjobban az őrületbe kergetett...
- Nem is tudom, Marci - játszottam el a nagymenőt. - Csókokat csak úgy is adhatnál nekem, minden kérdéstől függetlenül - vontam vállat, mintha tanácsot adnék neki, de ő csak mosolygott a reakciómon.
Vezetés közben nehézkesen tudott velem szemkontaktust tartani, de amikor a kezére nem volt szüksége, a combomon pihentette azt, én pedig a sajátomat az övén miközben kifelé bámultam az ablakon.
Elfogott az a hirtelen rámtörő érzés, hogy már megint csak elrontottam volna a hangulatot azzal, hogy információvadászatot játszom, de szokás szerint nem tudtam visszafogni magam, úgyhogy a következő párbeszédünk ezzel kapcsolatban játszódott le.
- Hány lánnyal voltál eddig? - kicsit elbizonytalanodtam, hogy mindenképp muszáj volt-e ezt megkérdeznem, de már késő volt. A szám előbb mozgott, mint az elmém.
Marci láthatóan meglepődött, hirtelen több fajta érzelem is átsuhant az arcán. A zavart homlokráncolásból végül egy könnyed mosolyt küldött felém. Talán már kérdeztem volna?
- Miért kérdezel ilyeneket? - kérdésére csak tanácstalanul vállat vontam.
- Érdekel.
- Mindig meg tudsz lepni - sóhajtott jókedvűen, és a hajába túrt. - Nos, őszintén nem tudom. Van, akire nem is emlékszem tisztán... Nekem általában semmit sem jelentettek ezek a kalandok. Némelyik több volt mint egy alkalom, de csak azért, mert éppen kapóra jött az adott lány - kissé kelletlenül beszélt erről, majd néhány másodpercnyi szünet után megkérdezte: - Elég kielégítő volt a válaszom, hercegnő?
Elgondolkodtam, hosszassan hümmögve jeleztem, hogy kicsit talán száraz volt az információ, és Marci látszólag vette a lapot, ugyanis tovább folytatta.
- Csak hogy tudd, soha senkit nem akartam még úgy és annyiszor kényeztetni, mint téged - kicsit halkabban közölte, tenyerét végre újra rám simította, ugyanis megálltunk egy piros lámpánál. Egészen közel volt egy érzékeny és intim ponthoz, mire azonnal fülig pirultam. Már sokadjára...
- Nehezen fogom vissza magam - köszörülte meg a torkát, próbált elrejteni egy huncut vigyort.
- Igazán? - vontam fel a szemöldököm, de nem tudtam elég magabiztosnak tűnni, ugyanis lángolt az arcom.
Marci felém fordult, majd a sebváltó fölött áthajolva szája vészesen közel került a fülemhez.
- Igazán - suttogta, majd egy hihetetlen gyors pillantást vetett a még akkor is piros lámpára, aztán visszafordult hozzám. - Nézz rám, kérlek! - érzéki hangja végigvibrált a testemen, csiklandozta a fülem, de engedelmeskedtem neki. Az orrával megbökte az enyém, majd a számra hümmögött. Fogalmam sem volt, mit tegyek vagy mondjak. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy az őrületbe kergessen, és mikor azt hittem, nem tudja fokozni, mégis megtette.
Egy apró, cuppanós puszival pecsételte a vallomását, amit a szám bal szélső sarkába helyezett el.
Hangos dudaszó kísérte a műveletet, annyira megijedtem, hogy aprót ugrottam ijedtemben, Marci pedig azonnal a jelzőlámpára kapta a tekintetét, hogy aztán visszahuppanhasson a helyére.
Kezével intett a mögöttünk álló autósnak, elnézést kért. Hogyan lehetne ennél is cukibb?
- Na, tessék - mormogta az orra alatt, és meg mertem volna esküdni rá, hogy el volt pirulva. Még sosem láttam ahhoz foghatót!
Olyan hirtelen indultunk el, hogy kicsit hátrarándult a fejem, de ettől eltekintve csodásan kezelte a helyzetet. Aprót kuncogtam, és tudattalanul a szám elé tettem a bal kézfejem.
Lassan elfordítottam a fejem, a hűvös ablaknak támasztottam az arcom, és hagytam, hogy lehűtsön. Minden szempontból.
A rádiót hallgatva utaztunk tovább.
Ásítottam egyet, aminek hallatán Marci furcsállóan nézett rám. Kezdtem azt érezni, hogy a dallamok elnyomnak, és menten el tudnék aludni.
- Fáradt vagy - állapította meg, miután rám lesett. Vállat vontam, de nem voltam teljesen tisztában azzal, mit is reagáltam.
- Azt hiszem, túl sokat ettem - mormoltam, a szemhéjaim túl nehezek voltak. Ennek ellenére folytattam a beszédet.
- Túl jól tartasz, elnyom az étel - halkan kuncogtam magamban, de nem tudtam, valóban kimondtam-e ezeket a dolgokat, vagy csak képzeltem. Ahogyan azt sem, hogy a válasz, amit foszlányokból összetettem a fejemben, valódi volt-e.
- Szeretem nézni, amikor eszel - szerettem volna azt hinni, hogy engem nézett közben, de érzékeltem, hogy haladunk az autóval, és az a két dolog pedig kizárta egymást. - Mégis kit tarthatnék jobban mint téged? - sóhajtott fel, mire egy hirtelen érkező fájdalom nyilallt a mellkasomba.
Az anyukájára gondoltam, hogy milyen kedves asszony lehetett.
Utána pedig arra, miért lehettem álmos napközben, ha nem attól, hogy túl sokat ettem?
A gondolataim cikáztak Marci anyukája és a korábbi habcsók között, mígnem teljesen eltűntek.
Hallottam valamit, illetve valakit, ahogyan beszélt. Egy mély, kedves férfihang volt. Nem tudtam válaszolni, pedig nagyon akartam. Nem is értettem, miről beszél.
- Mmm - félálomban, az ülésben fészkelődve próbáltam reagálni, miután felfogtam, hogy a hang, amit hallok, biztosan Marcié lehetett.
Ezek után már nem hallottam mást. Ismét belesüllyedtem a tudattalanom által generált világba.