Ellentétek

66. fejezet

- Haló?! - kissé ingerülten szólt bele, ami tudatta velem, illetve a hívó féllel, hogy semmi kedve a telefon túloldalán lévő emberrel beszélgetni, mindeközben pedig bocsánatkérő szemeivel vizslatta az arcom.
Megnyugtatóan mosolyogtam rá, jelezve, hogy nem bánom a dolgot. Habár titokban reméltem, hogy nem fog sokáig tartani.
- Nem, éppen a kellemes szabadidőmet töltöm egy nagyon csinos hölgy társaságában - flörtölő hangjától bizsergés futott végig a fülem tövétől a lábujjaimig, mire meg kellett őket mozgatnom, és szorosan összezártam a combjaim, nem tudva a cselekedetem okát. Valami reflexre gyanakodtam...
Elpirultam. Próbáltam nem rá nézni, inkább megigazítottam a hajam, a ruhám és mindent amit lehetett.
- Heni, randim van, nem érted?! - hirtelen indulata kizökkentett a koncentrálásból, hogy elvonjam a tekintetem, úgyhogy nem bírtam ki, és villámokat szóró szemmel meredtem a Marci kezében pihenő telefonra.
Nem tudtam értékelni, hogy kitálalt a riválisomnak, csak az foglalkoztatott, hogy az illető felhívta telefonon, és valószínűsítettem, hogy vele akarta tölteni az idejét...
Olyan hirtelen jött rám az intenzív féltékenységi roham, hogy azon kaptam magam, hogy önuralmat kell gyakorolnom annak érdekében, nehogy eltapossam a bűnös mobiltelefont...
- Igen, vele - sóhajtott Marci, de mindeközben megérkeztek az italaink.
Megköszöntem mindkettőnk nevében, a telefonáló személy pedig halkan, tátogva fejezte ki háláját, aprót intett is a pincérnek, majd folytatta a beszélgetést, ám az nemvárt fordulatot vett.
- Nézd, bocs, hogy félbeszakítalak, de nem érek rá! Légy jó! - nem várt választ, csak letette a telefont, és látványosan lefordította az asztalon, hogy ne lássuk többé a kijelzőt. Elég egyértelműen elege lett az egészből, sőt, ki tudja, mióta oda sem figyelt...
Próbáltam uralni magam, hogy semmiképp se én szólaljak meg először, de fortyogtam a dühtől. Vagy a féltékenység támasztotta indulatoktól... Inkább ráharaptam a szívószálamra.
- Kérlek, ne haragudj! Nem tudtam, hogy ő lesz az, nem jelzett ki nevet...
- Ugyan - hazudtam, miközben a mondatába vágtam. Legyintettem is, de csak magamat akartam meggyőzni.
- Tudta, hogy veled vagyok, és nem tetszett neki - beszélt Heniről a velem szemben ülő fiatal férfi, de a mondanivalója cseppet sem lepett meg.
- Sejtettem - nevettem kínosan. Furcsán viselkedhettem, mert alapos észrevételt tett:
- Féltékenyek vagytok egymásra - félig kérdezve, félig kijelentve gondolkodott, nekem pedig leesett az állam. Tagadnom kellett volna? Eszembe sem jutott! Örültem, hogy kimondhatom végre.
- Egyenesen utálom azt a lányt - sóhajtottam fel, mire Marci hamiskás mosolyát előrántva egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem bírtam megállni, hozzátoldottam még valamit:
- Idegesít...
- Engem is, már egy ideje - a kezem felé nyúlt, majd mikor elérte a jobbom, maga felé húzta, és közvetlenül az érzékszerveimet megrészegítő csókja előtt a bőrömre suttogta szavait.
- Még jó, hogy egyikünknek sem kell vele többé foglalkoznia - sokatmondó szavait sajnos másodpercekre elfeledtette velem a nedves érzet a kézfejemen.
Lassan, szinte remegve húztam vissza magamhoz a végtagom, és kívánkozva Marci legapróbb részleteiért is, sikerült választ adnom:
- Micsoda szerencse - mondtam kicsit még feszülten, de közben rengeteg gondolattal megtelve.
Egyszerre nagyon kellemes és nagyon kellemetlen érzések töltöttek el.
Miért kell róla beszélnünk? Miért nem nyomta ki kapásból? Vajon Heni felfogja már végre, hogy nyíltan randizunk egymással, és neki már nincs helye a képben?
És miért vonja el a figyelmem ilyen apró, de annál édesebb gesztusokkal ez az irgalmatlanul vonzó fiú?
Eltelt néhány másodperc míg egymást kémleltük, ám nem maradhatott szó nélkül ez a kicsit sem lezárt téma.
- Emlékszem, már mondtad, hogy lekoptatod, de nem veszi a lapot, szegény - itt a telefonja felé biccentettem, ami akkorra már vagy ezredjére rezzent meg.
- Nem egy észlény, igazából - elfojtott vigyora eszembe jutatta, miért is kellettek egymásnak...

- Mi tetszett neked rajta? - kérdeztem kicsivel később, láthatóan elgondolkodtattam a partnerem.
- Nehéz kérdés... Nem is igazán tudnék mit válaszolni erre, mert azon kívül, hogy mindig ott volt, amikor éppen kellett nekem, nem igazán voltunk bensőséges viszonyban - ízlelgettem a szavait, de először csak hümmögve bólogattam. - Nem úgy, mint Ritával, igaz?
- Rá is féltékeny vagy? - szegezte nekem a váratlan kérdést. Egyből a saját védelmemre keltem!
- Hé, én nem vagyok féltékeny senkire! És nem is ezért mondtam. Heni nem szimpatikus, és kész. Ha csak arra adsz nekem okot, hogy megbízzak benned, akkor nincs miért hibáztatnom bárkit is... Na, és persze, Rita éppen babát szeretne a párjától, szóval reméltem, hogy ami köztetek volt, azt már a múltnak tekinthetjük. Különben is, ezt már megbeszéltük! - magyaráztam lelkesen barátnőm védelmében, de Marci csak jót derült rajtam.
- Most meg mi az? - néztem körbe, hátha mögöttem állt volna valaki...
- Édes vagy, amikor ilyen vagy - mosolygott tovább. - Ne haragudj, nem kinevetlek, de ezt hozod ki belőlem, amikor nézem, ahogyan beszélsz... Amikor rólam beszélsz.
- Zavarba hozol - a hajam fülem mögé tűrésével próbáltam enyhíteni a szorongáson, de nem használt. A lelkemig látott.
- Te pedig engem. Ami ritka - mormogta alig hallhatóan, mindehhez egy csodás, egyedi pillantást társítva, és teljesen végem volt.

A gyönyörű fehér, csillogó tészta kézhezvétele után kapásból enni kezdtük az öntetes finomságot, ami másodjára is éppen annyira különleges volt, mint az első alkalommal.
A szerecsendiós, kicsit édeskés illatot észlelve megindult a nyálelválasztásom, majd mikor megízleltem, nem bírtam visszatartani egy jóleső hümmögést.
- Tudtam, hogy szeretni fogod - mondta diadalittas mosolyával, mielőtt ő is hozzálátott.
Kissé szégyellősen megvontam a vállam, de eszem ágában sem volt reagálni rá.

- Van egy dolog, amin már agyalok egy ideje - a menüje végéhez érkezve Marci beszélgetést kezdett, mintha korábban nem is hagytuk volna abba. Imádtam, hogy nem volt kínos a hallgatás sem, és annyira természetessé vált, hogy csevegünk.
- Mesélj - miközben ő az utolsó falatot nyelte le, én reméltem, hogy folytathatom az evést.
- Szóval, a múltkor... Eléggé úgy tűnt nekem, mintha Heni megfenyegetett volna téged - hitetlenkedve, kicsit talán félve kezdte a problémát elémtárni, de nem jöttem zavarba, örültem, hogy letisztázhatunk egy újabb problémát. Kellemetlenkedve idéztem fel magamban az aznap történteket:

"- Én tudom, hogy van köztük - mosolygott Rita, a második szóra téve a hangsúlyt, mire elkerekedtek a szemeim, ő pedig a szája elé kapta a kezét, mikor rájött, hogy elárult minket. (...)
Fel sem fogtam, mi történik körülöttem.
- Mit képzelsz, mit csinálsz? Nem megmondtam, hogy ne merészelj a közelébe menni, mert különben megbánod? - mordult fel Heni mint egy vérszomjas vadállat, és kezdtem megijedni. Attól függetlenül, hogy lebuktatta magát, nem éreztem fontosnak, hogy erre pazaroljam az energiám. Főleg, hogy ő is sietve távozott, mikor mindenki kérdőn bámulta, miről beszélhetett..."

- Óh, ne aggódj, többször is kerültünk már összetűzésbe, és már párszor próbáltam szólni, de mindig máshogy alakult.
- Miféle összetűzésbe? Azonnal szólnod kellett volna, ez nem normális dolog! - kezdett kicsit kiakadni, nem értette a helyzetet.
- Tudod, az ember néha csinál hülyeségeket, főleg, ha többet érez, mint amit te gondoltál volna róla... Nem akarta, hogy a közeledbe kerüljek - magyaráztam.
- Honnan tudod, milyen az, amikor valaki többet érez, mint gondolom, hercegnő? - felvont szemöldöke miatt kihívónak éreztem a pillantását, ami felettébb elbizonytalanított a magabiztosságomban.
- Öhm... nem tudom, csak mondtam - makogtam, de már mindegy volt. - Egy ilyen eszelős, mint Heni, bármire képes lehet - próbáltam elviccelni, de nem igazán sikerült.
- És meddig fajultak ezek az összetűzések?
- Nem volt semmi komoly, kiálltam magamért - húztam ki magam, ő pedig elmosolyodott. Egy amolyan igazi büszkemosoly-féle fogvillantással.
- Szóval igazi kis vadmacska is tudsz lenni... - morfondírozott inkább csak magában. - Kár, hogy egyszer sem láttalak titeket egy ilyen vita keretében!
- Marci! - szóltam rá kicsit komolytalanul, de mégis megértette a szándékom.

Elvitték a tányérjaink, de még vártunk valamire, amit Marci nem mondott el nekem, én pedig nem figyeltem eléggé ahhoz, hogy tudjam, miről beszélt a pincérrel.
Többször is érdeklődtem, de mindig hasonló választ kaptam a kérdéseimre.
- Nem kell mindent tudnod, csak bízd rám magad - mondta folyamatosan sokat sejtető vigyorával, mintha minimum a kezemet akarná megkérni...
Persze azért ez túlzás lett volna, de mégis úgy éreztem, hogy Marci valami miatt izgul.

Sziasztok!
Nem mentegetem magam minden féle hülyeséggel, egyszerűen csak nem tudtam rávenni magam az írásra...
Azért ilyen sz&r és rövidke ez a rész.
Remélem, azért legalább azt az üzenetet sikerül közvetítenem, hogy még élek, és publikálok részeket.
Jó olvasást, nyaralást, mindent! Puszi