Ellentétek

65. fejezet

A kedvenc sminkmárkám új, nyári kollekciójának legfrissebben megjelent termékein agyaltam épp, mikor a kedves kis étteremben lerakták elénk az étlapokat.
Egészen addig csendben élveztük egymás társaságát, éppen csak sokatmondó szemkontaktusokat létesítettünk, és annyira csodáltam, hogy mennyi féle üzenetet lehet közvetíteni pusztán a szemeinkkel...
Előfordult, hogy Marci csak lecsekkolta a hogylétem, de sokkal izgalmasabb volt, mikor sejtelmesen mosolygó szemei társultak a huncut vigyorához, és szinte hallottam, ahogyan megüzeni nekem, hogy tudja, min töröm a fejem!
Tudta, hogy mindennél jobban vártam már ezt az alkalmat, tudta, hogy mennyire különleges nekem ez a hely, és tudtam, hogy neki is az! Varázslatos volt az egész.
Miközben igyekeztem a legjobb formámat hozni, próbáltam nem túlizgulni a dolgot, de ezzel csak azt értem el, hogy még sokkal jobban ráfeszültem az egészre, és kínomban már muszáj volt a kozmetikumokra gondolnom...

A hely semmit sem változott a legutóbbi látogatásunk óta, ellenben velünk, ugyanis nem kellett többé kínos helyzetbe kerülnünk, amikor párként kezeltek minket.
Amikor ugyan arra a helyre vezetett minket Marci, ahol először ültünk, akkor bukfencezett először a gyomrom, de ezt még rengeteg másik követte az együtt töltött idő alatt.
- Innivalót hozhatok amíg választanak? - kérdezte a pincérünk, ami megakasztotta a szupergyors gondolatmenetem.
- Narancslé jó lesz? - tekintett felém a velem szemben, lazán tenyerére támasztott állal ücsörgő férfi. Bólintottam válaszul, majd egyből el is pirultam, ahogy rá emeltem a tekintetem az újonnan kapott étlapról. Fiatal mosolya bármelyik pillanatban le tudott venni a lábamról, és nehezen tudtam kezelni azt a lezser eleganciát ami áradt belőle egyszerre sármossá és eszméletlen vonzóvá téve őt.
Ő volt a mesebeli rosszfiú, aki minden szivet meghódított...
A pincér lefirkantotta a kulcsszót, majd alig észrevehetően bólintott, és aztán elment.
- Van valami fétised a narancslével vagy mi? - nevettem, de ő csak a szemöldökeit ráncolta. Nem értette. Összezavartam. Könnyen le tudtam olvasni az arcáról, mert olyan hirtelen változott meg az összes vonása.
Annyira szerettem figyelni őt!
- Azt hittem, szereted - egyik szemöldökét ezúttal felvonta kérdő pillantást vetve rám.
- Nincs vele problémám - én is megtámasztottam az állam tükrözve az ő mozdulatait, így már kicsit közelebbről bámultuk látványosan egymást.
- Akkor jó - mondta kihívóan, és továbbra is a szemeimbe meredt, de egy fikarcnyit sem hozott zavarba. Éreztem a mondatban a dominancia és a játékosság részegítő elegyét, de nem hagytam, hogy a gyomrom újabb tornászgyakorlatai eltántorítsanak a további hasonló élményektől.
Pár másodperc telt el, míg mindketten küzdöttünk az odaképzelt hatalomért, mert egyikünk sem akarta megszakítani a pillanatot.

- Ebben a fénykombinációban aranylik a hajad - csodálattal teli hangja minden megtört csendet megért volna, mert ott akkor azt hittem, a gyomrom teljesen kiválik a testemből és külön életet kezd a szívemmel együtt. Reflexszerűen nyúltam a fülemhez, hogy egy tincset leválasztva az ujjam köré tekerjem azt, majd az ablakokon beáramló fény felé tartva vizsgáltam a hajszálaim.
Nem teljesen értettem, miért világítanak nappal is a lámpák, de eszembe jutott, mikor legutóbb megjegyezte, hogy jól áll nekem ez a fajta fény...

"Marci kézen fogott, és a galériára vezetett, ahol egy ablak mellett foglaltunk helyet.
Valami tejszínes öntetes spagettit kért mindkettőnknek, mondván, hogy ha szeretem a tésztákat, ezt meg kell kóstolnom. A nevét nem tudtam meg, de nagyon ízletes volt. (...)
- Jól áll neked ez a fény - állapította meg, mire kicsit elpirultam, és megköszöntem. Sárgás fényű lámpák lógtak a plafonról, meleg hangulatot kölcsönözve a fa berakásos galériának."

- Tetszik neked?
- Mindened tetszik - próbált zavarba hozni, ami szokás szerint sikerült is neki, de legszívesebben én is ugyan ezt mondtam volna róla.
De azért az mégis csak furcsán venné ki magát nem?
- Ennek örülök - mire végre megszólaltam, már lényegtelen volt, hogy mit mondok. Csak az számított, hogy bókolt nekem, én pedig tálcán kínáltam neki a lehetőséget.
- Dögös lennél rövid hajjal - kissé oldalra döntött fejjel mérlegelt, de a kijelentése meglepett.
A rövid hajat szereti?? Jajj, ne!
- Tessék? Az jobban tetszene? - kezdtem kétségbe esni, és a fülem mögé tűrtem minden zavaró szálat.
- Nem mondtam ilyet, nyugi Emma - mosolya megnyugtatott, és megkönnyebülten sóhajtva adtam hangot annak, hogy eszem ágában sincs levágatni a frizurám. - Semmi gond a hosszú hajjal, abba alkalomadtán lehet kapaszkodni is - mosolygott simlis félmosolyát előhúzva, de tudtam, direkt csinálja ezt velem, úgyhogy próbáltam beleilleszkedni a játékba, és nem megrökönyödni rajta.
- Ó, igazán? - nevettem kicsit bénán leplezve a még jelen lévő meglepettségem, ő pedig bólogatott válaszul.
- Bizony... Majd megmutatom - mondta a kis pimasz, és már nem bírta visszatartani a nevetését.
***
Az ételrendelés közepette, az asztal alatt egymáséba gabalyodott lábainkkal próbáltunk normális felnőttek módjára viselkedni, de Marci nem eresztett el, úgyhogy valamivel el kellett terelnem a figyelmét.
- Emlékszel, mit ettünk a múltkor? - kérdeztem leplezve a számonkérés minden lehetséges megnyilvánulását.
- Hogyan felejthetnék el bármit is aznapról - kacsintott felém, és azon nyomban elvörösödtem, hiszen tudtam, mire gondol... Aznap ért hozzám odalent és okozott örömet nekem.
- Akkor én olyat szeretnék megint - tértem vissza a jelenbe egy kis visszaemlékezés után. Szinte leesett állal vette tudomásul a mondandómat, és a figyelme megcsappanása miatt a lábaim is kiszabadultak a gubancból, magam alá tudtam húzni őket.
- Meghiszem azt - bólogatott elismerően, én pedig akkor jöttem rá, mit is mondtam... Alig észrevehetően kinyújtottam rá a nyelvem, aztán karba tett kezekkel dőltem hátra a székemben.
A pincér kezdett zavarba jönni, ahogyan én is, de ezt minden erőmmel igyekeztem eltussolni. Marci sikeresen lerendezte az egészet egy szokásosan tárgyilagos és teljesen a helyzethez illő számpár megnevezésével, ami jelen esetben az ebédünket szimbolizálta. A hely specialitásának nevét ezúttal sem tudtam meg...
Ámulatba ejtő, mennyi mindenre emlékszik, és hogy milyen profin űzi a kiszemelt áldozat őrületbe kergetését!

- Köszönjük, ennyi lesz - mire feleszméltem, már lerendezett minden továbbit, de sajnos nem figyeltem.
Megbíztam benne, de azért furdalt a kíváncsiság, hogy mit mondott a dolgozónak.
- Mit is kértél még? Elkalandoztam - vallottam be, karjaimat leengedve és közelebb hajolva hozzá az asztal fölött.
- Hová kalandoztál, hercegnő? - mondta olyan hangsúllyal, hogy az előbbi nyerészkedésem után szinte visszavágásnak éreztem.
Valamit villámgyorsan ki kellett eszelnem, és nem jutott eszembe más, csak a kicsivel korábbi témánk.
- Hogy Valéria miért olyan rejtélyes... Néhány dolgot nem értek - úgy tűnt, sikerült átvernem, ugyanis hátradőlt a székében, majd mutató ujját a szája elé támasztotta.
- Mesélj - utasított gondolkodva, de annyira vonzó volt és izgalmas, hogy nem tudtam megállni mosolygás nélkül.
- Mi volt az a dolog, amit a házasságáról mondtál?
- Hát dióhéjban annyi, hogy hozzáment egy milliárdoshoz, aki nem sokkal azután meghalt, ekkoriban kezdtünk üzletről is beszélgetni. Mindent ráhagyott az öreg, nem sok választása volt, hiszen így volt a legtisztább - mesélt kimért hangon, de valahogy teljesen távolinak tűnt, mintha a gondolatai földjén járt volna.
- Egészen fiatal korom óta ismertem, és mindig is ilyen nagyasszonyként viselkedett, de csak a vagyon és a befolyás tudta hozzásegíteni mindahoz, amit elért.
- De szerelmes volt? - kezdtem elhinni, hogy tényleg túl naiv vagyok, és csak én álmodozom manapság szerelemről.
- Amennyire én tudom, azok voltak, de nem szoktam beleásni magam mások szerelmi életébe - érkezett a válasz, és ez nagyban megnyugtatott.
Elgondolkodtam volna Valéria esetén, de sajnos megakasztott egy éles hang a gondolkodásban. Marci telefonja...
Úgy tűnik, mindig akad valaki, aki zavarja, amikor ez az étterem része a napunknak!

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csak most érkezem!!
Kitettem egy ilyet, még mikor megtörtént a dolog, és mindenkinek köszönöm, aki írt! De mostmár úgy éreztem, muszáj hoznom egy részt... Remélem tetszik, és nagyon jó olvasást kívánok!