Ellentétek

22. fejezet

A késői reggelimet a nappaliból hallatszó telefonom csengése zavarta meg.
Hogy kerül oda, és kinek nincs ma programja?
Átcammogtam a nappaliba, hogy felvegyem a mobilt, csakhogy addigra elhallgatott. Idegesen kaptam fel a kanapéról, de aztán a dühöm egy csapásra elszállt, meglepettség lépett a helyébe.
Dávid hívott, biztosan a találkozót szeretné egyeztetni, úgyhogy visszahívtam.
Három csörgés után szólt bele.
- Szia, Emma. Azért hívtalak, hogy ma ráérnél esetleg délután vagy inkább estefelé? Van egy kis elintéznivalóm napközben, de utána bemutatnám neked a hölgyemet.
- Szia, de én nem Emma vagyok - mondtam picit elváltoztatott hangon. Gondoltam megtréfálom.
- Hogy mi? Akkor biztosan rossz számot adott meg az a kis habókos...
- Hé! Nem vagyok habókos - mondtam reflexből, mire elnevette magát.
- Tudtam, hogy te vagy. Másképp nem hívtál volna vissza - mikor mondta, leesett, hogy nem igazán gondoltam át ezt az egészet.
- Na mindegy. Szóval jó lenne a ma este. És hol találkozzunk?
- Mondjuk... Tudod, hol lakik az öcsém?
- Igen - kicsit gondolkodnom kellett a válaszon.
- Akkor gyere oda majd. Addig még úgyis pontosítjuk az időpontot.
- Te most... Ti most Marcival laktok? - és akkor eszembe jutott az előző napi összetalálkozásunk. De mi történhetett, hogy két testvér, akik egyébként nincsenek túl jóban, most hirtelen össze kell költözniük?
- Öhm. Átmenetileg - tömör válasza miatt inkább nem kérdezősködtem tovább.
- Oké. Ott találkozunk - Majd egy elköszönés után letettük.
Általában nem szoktam tévézni, de mivel a nappaliban voltam, úgy határoztam, ott fejezem be a reggelim.
Bekuckóztam a kanapé egyik sarkába, és megpróbáltam egy normális csatornát keresni.
Találtam egy romantikus filmet, amivel több mint egyórát elpazaroltam az életemből, utána pedig felmentem a szobámba, és vettem magamhoz némi pénzt, hogy elmehessek vásárolni.
Egyedül akartam lenni, úgyhogy nem hívtam fel Fruzsit, és igazán élveztem.
Úgy tűnik, ezen a napon a szokásaimat szegem meg - gondoltam.
Vettem egy vékony, átmeneti pulóvert halvány lila színben, és két farmert. Egy sötét és egy világos farmerszínűt. Hogy ne csak a hűvösebb időre gondoljak, beújítottam három nyári ruhát is, a maradék pénzt pedig arra szántam, hogy a könyvesboltban kerestem egy izgalmas művet, aminek a megtalálásával egy teljes hosszú órát töltöttem, és csak reméltem, hogy nem fogok csalódni a könyvben. A bevásárlás végére teljesen kifáradva, de boldogan indultam haza.
Mikor hazaértem, anya már otthon volt, és valamit olvasott a nappaliban. Beköszöntem, mire felkapta a fejét, és odarohant hozzám.
- Holnap este vacsorázni megyünk, vettem is neked két blúzt, hogy azt tudd felvenni, amelyik jobban tetszik - ezzel a kezembe nyomott egy keménypapír-szatyrot.
Miért költ ennyit két blúzra? - morfondíroztam, mikor kivettem őket a zacskóból, és a blokk előkerült alóluk.
- Próbáld már fel őket, úgy izgulok - tapsikolt kislányosan, majd a nappaliba húzott.
Az első egy lenge ing volt, vékony anyagból, de nagyon szép világos barackszínnel.
- Jól áll - konstatálta anyám, mikor körbefordultam előtte.
Felvettem a másikat is, aminek sokkal kellemesebb anyaga volt, és egyszerűen csak fehér színnel rendelkezett. Kényelmesebb volt viselni, mint az előzőt, és a fehér színe ellenére nem volt ünneplős hatása.
- Azt hiszem, ezt veszem fel holnap - mondtam határozottan. - Köszönöm őket - adtam egy puszit anya arcára, utána felvonultam a lépcsőn, aztán pedig a szobámban kipakoltam az újonnan szerzett kincseket.
A könyv, amit vettem, izgalmasnak ígérkezett, és ahhoz képest, hogy nagyon vastag volt, két és fél óra alatt befejeztem. Igazán tetszett!

8 óra körül kezdtem azt hinni, hogy Dávid már nem fog hívni, úgyhogy elmentem fürdeni, mivel akkor még van esély arra, hogy frissen mosdottan menjek, illetve arra is, hogy lefeküdjek.
Este 10 környékén csörgött a telefonom, már az ágyban feküdtem egy kényelmes pizsamában, de mikor megláttam a nevet a kijelzőn, egyből teli lettem energiával.
- Szia, Dávid - hangzott a csilingelő hangom, magamat is megleptem a hirtelen jött izgatottsággal.
- Szia. Ne haragudj, hogy ilyen későn. Azt hiszem, el kellene halasztanunk ezt az egészet, mégis arra kérlek, hogy gyere át - ez olyan, mint valami paradoxon... Ha átmegyek, be tudja mutatni a barátnőjét, nem? Vagy nincs otthon? Akkor miért hívna át?
- Tessék? De mi történt? Kicsit zavaros amit beszélsz...
- Nem akarlak megzavarni a ma esti programodban, de Marci elment, előtte pedig kiborult, mert van egy kis gondunk, és nem ismerek mást, aki ismerné rajtad kívül, és most segíteni tudna. Tudom, hogy ez elég rosszul hangzik, de ide tudnál jönni? Kérlek!
- Sietek, de gyalog vagyok, úgyhogy bele telik egy kis időbe, míg odaérek! És hová ment? Nem kéne megkeresnünk?
- Nem tudom. Szerintem nem messze innen van, de ha közel jársz hozzánk, hívj fel, és segítek! Köszönöm, ha jössz - ezzel letette. Ő miért nem szeretné megkeresni a testvérét? Remélem ez nem csak olyasmi, amivel be akarnak húzni a csőbe...
Szívből reméltem, hogy Dávid nem olyan szemét, hisz nem úgy ismertem meg...