Zsarolva [Sebastian Vettel]

5. fejezet

Basszus, basszus, basszus. Ez volt az első gondolatom, amikor felébredtem és realizáltam, hogy mi tegnap tényleg lefeküdtünk egymással. Ezt fogalmam sincs hogyan fogom kimagyarázni, de már előre félek. Seb mellettem még aludt, így felkeltettem, szerencsére nem kellett szegényt ledobnom az ágyról, nem volt olyan nehéz őt felébreszteni.

-Jó reggelt! -dörzsölte meg szemeit.

-Te hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?!

-Öhm, Leah, nem tudom mi van, de én most keltem, szóóval...

-Hát pont ez az.

-Mi? -értetlenkedett.

-Hogy most keltél -tettem egyértelműbbé.

-Miért, az olyan nagy? Mennyi az idő? -ezek szerint nem voltam még mindig elég világos.

-Nem az idővel van baj, hanem, hogy egymás mellett ébredtünk! -ültem idegesen az ágyon.

-Nyugi -fogta meg a kezem. -Emlékszel mi volt tegnap, nem?

-De, de nekem ebből még bajom lesz. Nagyon figyelj -mondtam és közelebb hajolt, hogy tudassa nagyon figyel, de persze ezt viccesen tette és el kellett nevetnem magam. -Szóval, apám erről, ami történt még csak véletlenül sem tudhat meg SEMMIT. Oké?

-Jó, hát tudod, nem nagyon terveztem odamenni, hozzá, hogy „Hé, Will, találd ki kivel töltöttem az éjszakát! A lányoddal!"

-Jaj, nagyon vicces vagy, mint mindig, de tényleg senkinek semmit, jó?

-Meglesz -vigyorgott egy nagyot és felkeltünk.

Felöltöztünk, aztán gyorsan mikor senki nem látott biztosan ő kisurrant. A reggelinél még láttuk egymást, de ő még a saját csapatával ült, igyekeztem teljesen normálisan viselkedni. Elbambulnom viszont sikerült egyszer apa nagy beszédében.

-Leah, te figyelsz egyáltalán? -kérdezte apa.

-Mi? Ja, igen -tértem vissza a Földre.

-Akkor miről beszéltem? -kért számon.

-Ööö, a tegnap estéről?

-Nem, a tesztekről. Le kéne adni, hogy kik fognak tesztelni kedden és szerdán.

-Ja persze, már csak el kell küldeni, ma megcsinálom -mondtam és azzal nyugodtan visszatértem a reggelimhez.

-Elengedték a ferrarisok Sebet, ugye?

-Ööö, hát...

-TE NEM KÉRDEZTED MEG? -üvöltötte le apukám enyhén a hajamat a fejemről.

-Elképzelhető...

-Akkor ez lesz mára az első dolgod.

-Rendben.

A reggeli után kimentünk a pályára, ahol én az irodát vettem célba és írtam egy e-mailt a csapatának. Meglepne, ha nem engednék el, furán jönne ki. Miután ezzel végeztem kimentem a boxba és egy kicsit figyeltem az eseményeket, ma már autóba ülnek a pilóták az első és második szabadedzés keretein belül.

-Elintézted? -lépett mellém apa.

-El. Már csak a válaszra várok.

-Szuper -mondta és ekkor üzenetet is kaptam, pont a Ferraritól. Gyorsan átolvastam.

-Ne már! -kiáltottam fel.

-Mi az? -hajolt mellém apa és igyekezett elolvasni ő is, nem túl sok sikerrel.

-Nem engedik.

-Hogy mi??? Mégis miért?

-Nem tudom, azt nem írják.

-Hát, de ők nem is nevezték!

-Most mégis hová mész? -szóltam utána, mivel elindult.

-Szerinted?

-Na jó, apa, nehogy át merészelj menni és kiverni a balhét. Ez van, nem engedik, nyeld le.

-Ez sokkal többről szól, Leah!

-Nem érdekel, ülj le és nyugodj meg! -mondtam, majd odaléptem hozzá és a vállainál fogva lenyomtam egy székre.

Apával a továbbiakban már nem volt gond, a tesztekre pedig neveztük helyette a tesztpilótánkat, de persze elhintettünk a sajtó előtt egy-két megjegyzést az ügyre, azért nem lehetett annyinál hagyni mégsem.

Jó visszhangja volt Seb leigazolásának a sajtóban, sokan megnyugodtak, hogy nem fog távozni az F1-ből. Rajta is láttam, hogy örült, sokat beszélgettünk a hétvégén, mikor időnk engedte. Az az este óta nem volt semmi, bár személyes találkozásnál érezhető ez a feszültség, de másnak szerencsére nem tűnt fel szerintem.

A csapat hétvégéje olyan közepes volt, semmi kimagasló. A héten még két tesztnap, aztán a hét pihi, de utána már nagyban meló lesz. Azt vettem észre a csapaton, hogy mindenki már nagyon várja a közös munkát Sebbel, mégis csak egy többszörös világbajnokról van szó.

Az elkövetkező egy héten nem történt sok minden, én dolgoztam, néha benéztem a gyárba, nagyjából ennyi. Szombaton tartották viszont az FIA-gálát, ahová mi is hivatalosak voltunk, mint a csapat tulajdonosai, apám öröksége révén nekem is van részesedésem. Nem túl meglepő módon Franciaországban rendezték meg. Hat órára szólt a meghívó, így apával fél órával előtte elindultunk, beleszámolva a nagyjából 10 perces utat. Ilyen helyre jobb előbb odaérni. Az elején fotózások voltak, a végére rendesen elfáradtak az arcizmaim.

Az est további része leginkább a műmosolyról és a tapsolásról szólt. Elég felesleges minden évben összehívni ennyi embert, hogy átadják ugyanazokat a díjakat ugyanazoknak az embereknek, de hát mindegy, ezt kell szeretni, belehalni nem fogok.

Sebastiannal is összeakadtunk az este során. Nem igazán lehetne letagadni, hogy végig izzott közöttünk a levegő, egész idő alatt egymás tekintetét kerestük. Most viszont muszáj volt meghúzni egy határt, idénre elég balhé jutott már, ezt a pár megmaradt napot már szeretném nyugodtan eltölteni, ha ez lehetséges. Persze ehhez az is kéne, hogy tudjak aludni és amikor visszamegyek a hotelbe, ne csak rá gondoljak és ne aludjak egy szemhunyásnyit se...