Zsarolva [Sebastian Vettel]

54. fejezet

Kedden nem engedtem sehová se Sebet, mivel szerdán neki már mennie kell és hétfőig nem is fogom látni, szóval igyekeztem kihasználni minden vele eltöltött percemet. Fáradtak voltunk mindketten, így nem csináltunk semmi nagy dolgot, csak a kedvenc filmjeink közül indítottunk el párat és azokat néztük összebújva a tévé előtt. Ezekért a pillanatokért olyan hálás tudok lenni, mikor nem egy rohanás az egész napunk, hanem csak kettesben vagyunk, csend van és már attól jó kedvem tud lenni, hogy ő itt van velem. Nem kell több.

Ezek a pillanataink meg vannak számlálva, ugyanis, ha megszületik a kisbabánk, akkor minden ilyesmire sokkal kevesebb időnk lesz és nem igen lesz olyan, hogy „csak mi ketten", legalábbis egy ideig. Érdekes mód viszont valahogy nem úgy tekintek erre, hogy akkor most „Úristen, mi lesz velünk, nem lesz magánéletünk" és a többi, hanem örülök és ezzel kapcsolatban nincs bennem félelem. Persze más téren van, már előre rettegek, hogy hogy fogok tudni bánni majd a kicsivel, de együtt valahogy csak megbirkózunk majd vele. Tudom, hogy nála jobb apát nem is kívánhatnék a kicsinek.

Szerdán Sebnek már korána ki kellett mennie a repülőtérre, így csak félálomban tudtam tőle elköszönni, azt még pont hallottam, hogy csukódik az ajtó és bezárja az ajtót, utána egyből elaludtam és pár óráig még fel se keltem.

Hétvégén itthonról dolgozom, de kezdeti reményeimmel ellentétben most sem maradok egyedül. Briana az utóbbi időben eléggé el volt havazva, így neki még nem mondtam el, ez úgy gondolom, nem telefontéma. Pár nap múlva viszont ékezik és itt tölt velem pár napot és ő is azt mondta, hogy van valami bejelentenivalója, kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani. Előre félek.

Szerdán, csütörtökön bent voltam, de pénteken már otthon maradtam, egyrészt Brianat vártam, akartam nézni a szabadedzést és ilyenkor a szokásohoz képest sokkal üresebb az egész épület, a csapat nagy része ilyenkor a versenyhétvégén van, úgy, ahogy én is szoktam.

Reggel korán ébredtem, nem bírtam aludni annak ellenére, hogy aludhattam volna tovább és hiába éreztem magam hulla fáradtnak, az agyam teljesen felébredt és ezt próbálta közölni a testemmel is, nem sok sikerrel. Kicsit pocsékul voltam, így egy darabig még feküdtem, majd mikor már jobb lett felvettem Seb lenyúlt pólójára a köntösömet és kicsoszogtam a német papucsában a konyhába inni egy kávét.

Lefőztem magamnak, majd leültem az aztalhoz és csak gondolkodtam. Szép idő volt, sütött a nap, egész jó kedvem is volt a fáradtságon kívül, de azért hiányzott Seb, nagyon megszoktam, hogy vele vagyok ilyenkor, ezért is volt rajtam a pólója, egy kicsi belőle. Egyébként meg folyton lenyúlom, de legalább most volt ürügyem is rá. Úgy döntöttem, hogy felhívom Sebet, ilyenkor ő is még a hotelben van, pontosan ismerem, hogy mit csinál ilyenkor, most talán még lehet pár percünk beszélni, később nem szeretném zavarni és ő se nagyon tud majd hívni. Gyorsan kikerestem a kedvencek közül és tárcsáztam.

-Szia, zavarlak? -köszöntem neki, mikor felvette.

-Sziasztok -köszönt jókedvűen. -Dehogy, még ráérek.

-SziaSZTOK? -kérdeztem meglepetten. -Bri még nincs itt, majd csak kora délután jön.

-Te és a baba -világosított fel.

-Jaaa, oh, de aranyos vagy -mondtam olvadozva.

-Hiányoztok.

-Te is nekünk, de majd figyelünk a tévében. Jaj, olyan rossz itthon maradni. Még jó is, hogy jön Bri, mert nem oylan jó így egyedül otthon, fura érzés, hogy nem vagy itt mellettem, este alig bírtam aludni.

-A pólóm gondolom segített azért egy kicsit -jegyeztem meg kicsit odaszólósan, de csak finoman és viccelve.

-Mi? -tettettem az értetlent.