Zsarolva [Sebastian Vettel]

58. fejezet

Meg sem fordult a fejemben, hogy bánkódjak olyasmi miatt, hogy lett volna egy kislányunk, akit elvesztettünk és helyébe nem ugyanúgy lányt kapunk. Nagyon boldog voltam, hogy kisfiúnk lesz, nem árnyékolta be ezt semmi.

Miután végeztünk a dokinál Sebbel hazamentünk, ő vezetett, én pedig az anyóson ültem. Örültem ez a vizsgálat után és ez szerintem róla is ugyanúgy elmondható volt. Az úton természetesen beszélgettünk róla, de nem szerettem volna egyelőre túlzottan izgatott lenni, megbeszéltem vele, hogy még egy darabig nem fogjuk elmondani a szüleinknek, hogy fiúnk lesz, nem baj, ha várunk még egy kicsit.

A Belgium előtti héten már volt dolgunk, vissza kellett állni melózni. Sebbel hanyagoltam a témát, hogy hogy lesz ez a tripla hétvége, ő biztos nem szeretné, hogy menjek végig, de én se tudok három egymás követő hete itthonról megoldani, így valamikor mindenképp szeretnék menni, de nehéz lesz rávenni, ezért nem is próbálkoztam eddig. Aggódik értünk, ami tök aranyos, de nem kéne, az is sok, ha én aggódok.

A verseny előtti vasárnapra meghívtak magukhoz a szüleim. Biztosra vettem, hogy szeretnék kiszedném belőlem, hogy vajon fiúnk, vagy lányunk lesz, titkolózni nem fogok előttük, ha rákérdeznek elmondom, csak magamtól egy darabig húzni szeretettem volna. Nem gondolkoztam még neveken, meg konkrét dolgokon, nem szerettem volna kapkodni. Egyelőre épp elég nekünk a Forma-1 mellett, hogy szeretnénk beköltözni a lehető leghamarabb a házba.

-Seb, késésben vagyunk! -kiabáltam a pilótának, aki még a hálószobában volt. Én már az előszobában álltam készen, de kezdtünk késében lenni. -Seb? -elindultam a háló felé, mert nem válaszolt. Hallottam, hogy valakivel telefonál, nem kihallgatni akartam, de ígyis meghallottam a beszélgetés egy részét.

-...nem, nem tudja, még nem mondtam... igen, meglepetés lenne... rendben, még úgyse mostanra kell, csak gondoltam szólok időben... igen, köszi, akkor majd még megbeszéljük... most mennem is kell, már szólt... jól van... szia -tette le a telefont és állt fel az ágyról, én meg gyorsan elálltam az ajtóból.

Vajon mire készülhet? Remélem nem Brivel egyeztetett valamit, mert abból biztos nem sülhet ki semmi jó.

-Indulhatunk? -jött ki a szobából.

-Öhm, aha, persze.

Elindultunk, azon rágódtam a kocsiban ülve, hogy vajon rákérdezzek-e, hogy kivel beszélt, de inkább úgy voltam vele, hogy ha közöm van hozzá, akkor úgyis meg fogom tudni, most nem megyek ebbe bele. Briana úgysem tud hazudni nekem, azt ki tudom deríteni, ha vele beszélt. De nem akarok olyan feleség lenni, aki kémked a férje után. Lehet neki is magánügye.

Megérkeztünk, a szüleim már vártak minket, a meglepő a dologban csupán az volt, hogy nem csak ők voltak, hanem anya húgájék is egész családostul. Ez már csak egyre jobb lesz...

A jó időnek köszönhetően kint, a kertben ettünk, apám begyújtotta a grillezőt a kajához, ő azzal volt elfoglalva, így míg elkészült az ebéd legalább ő nem tudott túlzottan kiborítani. Anya húgának két gyereke van, mindketten fiatalabbak nálam jó pár évvel mert anyáék közt is van jelentősebb korkülönbség.

-És milyenek az első hónapok? -kezdett társalgásba velem a nénikém.

-Egész jól megvagyok, voltak rosszulléteim, meg ilyesmi, de most már egész jól vagyok.

-Nemrég voltatok ultrahangon, igaz? Esetleg tudjátok már, hogy mi lesz...?

-Még meg se született, már azon agyaltak, hogy mi lesz belőle? -érkezett meg hozzánk Seb is és karolt át engem.

-Nem, nem úgy értettem -nevetett Carol. -Hanem, hogy...

-Tudja, csak hülyéskedett -nyugtattam meg. -Igen, már tudjuk.