Zsarolva [Sebastian Vettel]

35. fejezet

-A baba neme...

-Bökje már ki! -erőszakoskodtam, amikor még mindig húzta az időt. Seb finoman megsimította a combomat, hogy lenyugodjak, de nem sok hiányzott, hogy ne rántsam el a kezét, hogy ne nyugtatgasson engem.

-Gratulálok, önöknek kislányuk fog születni -mondta végre ki.

Egymásra néztünk, láttam a szemében az örömöt. Elkezdtem könnyezni a meghatottságtól. Egy darabig csak néztünk egymás szemébe, aztán szorosan átöleltük egymást. Az az idő alatt, mióta együtt vagyunk sokat voltam már boldog, de ez egészen más volt. Annyira hihetetlen érzés volt, hogy bennem növekszik a közös gyermekünk, akiről már azt is tudtuk, hogy egy kislány. Félreértés ne essék, annak is ugyanígy örültem volna, ha kisfiú, nehezen lehetne megmagyarázni ezt a fajta boldogságot, de az voltam. Boldog.

Más megbeszélnivaló már nem volt a dokival, így elköszöntünk és hazamentünk. Meséltem anyának és Brinek, hogy ma megyünk a vizsgálatra, anya hazafelé fel is hívott. Se vezetett, én az anyósülésen ültem. Az ő kocsijával voltunk, így nem csatlakozott rá a hívás az autóra.

-Szia, Leah, zavarlak, még ott vagytok?

-Szia, anya, nem, már nem. Úton vagyunk haza.

-Mesélj, mi volt?

-Minden rendben volt és megtudtuk azt is, hogy fiú-e vagy lány...

-Ne csigázz, mondjad!

-A doki is vagy egy óráig húzta, de én elmondom -vettem egy nagy levegőt. -Kislányunk lesz.

-Annyira örülök -mondta és hallottam, hogy a sírás küszöbén van.

-Anya, ne sírj, mert akkor én is fogok.

-Nem sírok, nagyon boldog vagyok -mondta, de hallottam, hogy már szipog egy picit.

-Én is. Nagyon.

-Olyan aranyos lesz, gondolj bele. Lehet majd fonogatni a pici haját vagy, amikor azokba a pici ruhákba fogod öltöztetni. Imádtam, amikor kicsi voltál, te is nagyon szeretni fogod. Annyira örülök és olyan büszke vagyok, hogy ilyen lettél.

-Anya, tényleg sírni fogok.

-Már sírsz -mondta és persze igaza is volt.

-Talán.

-Gratulálok, kincsem. Van ultrahangos képed, ugye?

-Persze.

-Majd küld át, kérlek.

-Rendben. Anya, most megyek, hazaértünk. Szeretlek, puszi.

-Én is, kicsikém, szia.

Valóban akkor értünk haza, már dél körül volt. Felmentünk a lakásba, még jó, hogy főztem tegnap este mára, így volt kajánk. Mostanság már jobbak valamivel a reggeleim, valamennyire van étvágyam, de leginkább úgy, hogy megkívánok egy-két adott ételt. Ebéd utánra terveztem, hogy beszélek majd Brianaval, el se tudom képzelni, hogy hogy fog reagálni, ő volt az, aki mondta, hogy tuti lány lesz, egy mini én.

-Szia, Bri -köszöntem, amikor két csörgés után felvette.

-Jó napot, Mrs Vettel!

-Eddig jó.

-Na, halljuk, megvolt a vizsgálat?

-Meg-meg. Minden rendben van a kicsivel és már azt is tudni, hogy egy kicsi ő-e vagy egy kicsi én.

-Kicsi te, ugye?

-Igen!

-Jajj, Leuuu, úgy örülök! Én mondtam, én megmondtam!!!