Zsarolva [Sebastian Vettel]

10. fejezet

A délelőttöt végigsírtam, aztán délutánra elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak és bemegyek. Rendbe szedtem az arcom, felvettem valami vállalhatót és lementem a kocsimhoz. Szerencsére most nem volt semmi baj az indítással, így egy röpke húsz perc elteltével már a főhadiszállásnál parkoltam le. Vettem egy mély levegőt, aztán kiszálltam. Csípős hideg volt, a bejáratig futottam. Becsekkoltam, majd apám keresésére indultam. Sikerült kiderítenem, hogy éppen valami beszédet tart a mérnököknek, szerelőknek, pilótáknak szó szerint mindenkinek. Valószínűleg a legtöbben megvárták volna, hogy véget érjen, ezzel ellentétben én bementem.

-Apa!

-Leah, te mégis mit keresel itt? -kérdezte apa zavartan. -Előadást tartok.

-Arról, hogy hogyan lehet tönkretenni az életemet? Hm? -kértem számon.

-Nem tudom miről beszélsz, de kérlek ne itt!

-Arról beszélek, hogy hazugságokat terjesztesz rólam.

-LEAH!

-Igen, így hívnak.

-Ne szemtelenkedj! -mondta, majd kitessékelt és ő is kijött velem. -Mégis miről beszélsz?

-Arról, hogy miután te reggel olyan jól elbeszélgettél Sebbel, ő utána odajött hozzám és SZAKÍTOTT VELEM.

-És te azt gondolod, hogy miattam?

-Tudom, hogy miattad! Mégis mi az, hogy én érdekből vagyok vele? Eszednél vagy?

-Leah, egy kicsit több tiszteletet. Ne viccelj velem, tudom, hogy nem vagy belé szerelmes, csak az üzlet beszél belőled és meg kell mondanom, igazán jól csinálod.

-De én tényleg szeretem!

-Várj, mi? -értetlenkedett apám.

-Gratulálok -mondtam és otthagytam őt, egyedül. Nem értem, hogy tehette ezt.

Sebbel akartam beszélni. Bíztam benne, hátha olyasmi történt, ami a filmekben, hogy esetleg hallotta, amit beszéltünk, de nem Hollywood-ban vagyunk. Ehelyett szóba se állt velem, én meg csalódottan mentem haza és döntöttem úgy, hogy ideje lenne meglátogatnom egy régi barátnőmet, Brianat.

Brianat általános iskolás korom óta ismerem, de egy ideje már nem találkoztunk, mert ő Norvégiában él már két éve. Most viszont rá van szükségem és nem is baj, hogy ilyen messzire kell mennem, úgyse maradnék itt szívesen.

A gyárból egyből a reptérre mentem. Pont az utolsó jegyet tudtam megvenni, de így is három órát kellett várjak. Nem vagyok egy nagy repülős, de ez az út nem okozott semmi komolyabb problémát. Csak a repülőn ülve jutott eszembe, hogy szólhattam volna neki, de nem baj, így legalább meglepetés lesz. Elsők közt hagytam el a repülőt, ahonnan konkrétan már futottam, hogy fogjak egy taxit és rég nem látott barátnőmhöz menjek. További egy óra autóút volt, aminek a végén már ott álltam Briana lakása előtt. Izgatottan kopogtam be. Lépteket hallottam, ez azt jelenti, otthon van.

-Leah... -állt elképedt arccal az ajtóban barátnőm.

-Bri -kezdtem el könnyezni, majd szorosan megöleltem. -Annyira hiányoztál!

-Te is nekem. Seb? Ő is jött?

-Hát, az igazság az, hogy... -ekkor pedig elmeséltem neki az elmúlt 24 óra történéseit. Már meséltem neki Sebről, pont tegnap beszéltünk utoljára, de azóta sok minden történt. -Szóval igen... ugye nem zavarok?

-Jaj, csajszi, ne viccelj! Te sosem! Pláne, ha a szemét pasikról van szó -nyugtatott meg Briana.

-De én szeretem őt... -kezdtem el ismét könnyezni. -Annyira hihetetlen, hogy gondolhatok ilyet pár nap után? Akkora egy szerencsétlenség vagyok! Mi van, ha valójában ő vert át engem?

-Nyugi, Leah, biztos nem. Tuti ő is szeret, egy olyan csajt, mint te, nem lehet nem szeretni! Semmi gond, még nem vagy a „minden pasi szemét" fázisban, eljön majd az is. Ma csak fagyit zabálunk, sírunk és sírós filmeket nézünk melegítőgatyában, de én itt vagyok neked.

-Úgy köszönöm! -omlottam zokogva vállaira.

-Nincs mit köszönnöd.

-Szerinted tényleg szeret? -kérdeztem szipogva mikor elváltunk.

-Leah, hülye lenne, ha nem, de abból, amit meséltél...

-Köszönöm.

-Most fejezd be -nevetett. -Nem kell mindent megköszönnöd.

-Nem is tudom mit kezdenék nélküled...

-Ahogy téged ismerlek, most valószínűleg addig ülnél az ajtaja előtt, míg nem beszél veled.

-Ez nem is igaz!

-Hát...

-Na jó, hozd azt a fagyit! -mondtam, ő pedig így is tett. Besötétítettünk, beraktunk valami filmet és így töltöttük az esténket.

A másnapot hasonlóan. Briana még egy hét szabit is kivett miattam, nekem is csak ekkor jutott eszembe, hogy a főnökömnek azért nem ártana szólni, hogy valószínűleg a napokban nem fog látni. Apa hívott, ignoráltam. Ki is kapcsoltam a telefonomat, az egyetlen ember, akitől szívesen kapnék bármilyen életjelet, úgysem fog jelentkezni, de legalább nem vagyok egyedül. Meséltem Briananak arról az estéről, amikor igazából összejöttünk, a mézeskaláccsal és minden hülyeséggel együtt. Fáj, nem is tagadhatnám, de ez van, azt hiszem fel kell dolgoznom. Ezzel a gondolattal feküdtem le este, ám a reggel már sokkal érdekesebben alakult. Beszédre ébredtem, de Bri nem volt a szobában. Hamar rájöttem, hogy a bejárati ajtó felől jön a hang.

-Leah itt van?