Zsarolva [Sebastian Vettel]

42. fejezet

Arra a napra pontosan emlékszem, arra az estére, abban a pillanatban nem volt a bajnokság és az az okozta feszültségek, amik végigkísérték az egész évünket, különösebben a szezon második felét. A francia nagydíj után már csak egy versenyünk volt a nyári szünet előtt, így egy hét múlva már Magyarországon voltunk, ahol egész hétvégén harminc fok felett volt és tűzött a nap.

Péntek reggel megérkeztünk a pályára, ahová motorral mentünk ki a jó időnek köszönhetően. Én Seb mögött ültem és elképzelhető, hogy egy picit erősen szorítottam a derekát néha, de nem volt elég időm előtte felkészülni erre lelkiekben. Úgy döntöttem ma, hogy nem szenvedek (annyira) a melegtől és egy virágos nyári ruhát vettem fel, amire egyrészt a motorozáshoz, másrészt meg mivel reggel még annyira füllesztő meleg nem volt vettem fel egy csapatlogós zöld pulóvert. Vittem magammal váltóruhát, de a nap nagy részében úgyis hátul vagyok és alig lát valaki, mikor látnak akkor meg nem kötelező csapatruhában lenne, egyébként se merne az apám kirúgni, ahhoz túl sok mindent csinálok meg helyette és túl sok mindent tudok.

A hátsó parkolóban megállt Seb, leszálltunk és elindultunk becsekkolni. Szokás szerint én mentem előre, odanyúltam a nyakamhoz a kártyámért, ami... nem volt ott. Amennyire csak lehet kétségbeestem, és elkezdtem feltúrni a táskámat, időközben Seb bejutott, de megvárt.

-Menj előre, én majd valahogy megoldom -mondtam neki.

-Nyugi, megvárlak, lehet, hogy vissza kell menni.

-Nem hagyhattam már megint a szállodában, ezt nem hiszem el! -idegeskedtem tovább. -Megvan! -kiáltottam fel, amikor előrántottam a táskám legmélyéről. -Mehetünk -fogtam meg a kezét és indultunk befelé.

-Ott van a mi bajnokunk! Gyerünk már emberek, megjött a vejem! -kiáltozott apám a boksz előtt, ahol a szerelők az autón dolgoztak. -Leah, már megint várnia kellett rád szegény Sebastiannak? Legalább tíz perce itt kéne lennetek -váltott más hangnemre és fordult felém.

-Neked is szép jó reggelt, apa! Nem találtam a kártyámat és nem engedtek be először.

-Már megint? Komolyan mondom, legközelebb a fejét hagyja el ez a lány -nevetett apám. -Na, gyerünk, emberek, munkára, ezt az embert bajnokká tesszük! -veregette meg apa Seb vállát, akitől így nem tudtam már elköszönni, mert berántotta őt magával a boxba. Nem értem mi ütött belé, eddig szinte utálta, most, hogy sorra nyeri a versenyeket, már nem. Ő mindig is ilyen volt...

Mentem én is a helyemre, hogy elkezdjek dolgozni, van mára bőven feladatom, egyre több munkát kapok. Körülbelül egy negyedórával később jött egy üzenet, amit Seb küldött, így megnyitottam. Ha Bri zaklatott volna, hogy mit vegyen fel, akkor nem biztos, hogy érdekelt volna az most.

Seb: Legyen szép napod, kicsim. Apádba mi ütött egyébként, hogy így megkedvelt hirtelen? Mármint nem haragszom miatta, csak furcsa és nem tudok kellőképp elköszönni tőled. Ne aggódj, be fogjuk pótolni... Szeretlek

Leah: Szerintem, azért, mert nyered neki a futamokat, ami tudod mennyi pénzt hoz neki. Vagy már korán reggel részeg. Nem baj, én örülök, ha jól kijöttök, ő világéletében ilyen volt, ezen nem lehet változtatni. Vezess óvatosan, szeretlek <3

Ez a kedvessége apának kifejezetten sokáig kitartott. Olyannyira, hogy a nyári szünetben közösen kellett mennünk nyaralni családosan és ragaszkodott hozzá, hogy ő fizessen, na ez már nem vall rá, lehet, hogy kicserélték, bár akkor egy nagyon jó másolatot kaptunk, mert az étvágya kicsit sem csillapodott, konkrétan a strandon egy unikornis alakú matracon lebegett a vízen egy doboz fánkkal.

Tíz nagydíj volt hátra még a szezonból a szünet után. Tíz, kiszámíthatatlan, feszült, szoros és izgalmas futam. Hol fent, hol lent. A szezon második felének első versenyei hol jól, hol nagyon jól sikerültek, kisebb hibáink voltak általánosságban, sok pontot tudtunk szerezni és, ha nem is egetrengető különbséggel, de vezettük a bajnokságot, mind az egyénit, mind a konstruktőrit.

A japán nagydíj hétvégéje nem volt egyszerű. Magabiztossággal érkeztünk, vezettük a tabellát, az előző héten, Szingapúrban pedig egy varázslatos versenyünk volt, egy-kettőben végeztünk, Seb nyert és neki ez azért is nagyon különleges volt, mert itt volt az utolsó győzelme a Ferrarival, az utolsó siker, ami után már sokan leírták, de idén esélye nyílt megmutatni, hogy még mindig tudja azt, amit a Red Bullnál tudott.

Viszont ez egy nehéz hétvége volt, nem éppen úgy alakult, ahogy azt terveztük, ugyanis nulláztunk, ráadásul önhibán kívül, ami miatt mindig sokkal nagyobb a feszültség és a csalódottság, fáj, mikor a technika közbeszól és onnantól, ha mégcsak az árnyékban is, de jobban ott lebeg a kockázat és a tudta, hogy mi van, ha ismét megtörténik? Sokan túlóráztak utána a gyárban, hogy ilyesmi véletlenül se fordulhasson többé elő, mert akkor elfelejthetjük a világbajnoki címet, az pedig nagyon fájna, az ígéretünk miatt is...

Hétfőn már otthon voltunk, Angliában. Most két hét van a következő futamig, ami kellő idő, hogy rá lehessen pihenni és erősebben visszatérni, ami Sebnek eddig mindig sikerült és ez nagyon lenyűgöz. Már jó pár Forma-1-ben eltöltött év után is minden versenyen jobb egy kicsit. Jó így a feleségének lenni, hogy jobban belelátok a dolgokba, sokkal jobban tudom érteni és segíteni neki mentálisan, ahogy látom. Nagy támaszai vagyunk egymásnak. Mikor futni jár, akkor szinte mindig megyek vele, azóta nem fáztam meg, bár ezt nem kéne elkiabálni, mert például ma jó hideg volt azóta kaptam még karácsonyra meleg futóruhát, biztos, ami biztos.

-Hogy érzed a hátralévő versenyeket? -kérdeztem tőle, miután este hazaértünk az aznapi futásból.

-Négy van hátra, az már nem sok. Most George vezet pár ponttal, le akarom őt nyomni. Nehéz ellenfél a Merci, mert George és Lewis is erős. Nehéz lesz, van, ami nekünk fekszik jobban és van, ami inkább nekik. Meglátjuk, én mindent bele akarok tenni és megnyerni.

-Ha így állsz hozzá, akkor úgy lesz, Weltmeister.

-Weltmeister? Azért el ne kiabáljuk -nevetett.

-Nincs ezen mit elkiabálni, az vagy. Négyszeres.

-Nélküled nem mennék semmire, Leah -váltott sokkal személyesebb hangnemre.

-Én valószínűleg nélküled most egy munkamániás idegroncs lennék, ahogy magamat ismerem, sokat köszönhetek neked.

-Szeretlek.

-Én is szeretlek, Weltmeister -csókoltam meg. -Zúzzuk le őket -mosolyogtunk el mindketten ravaszan. Meg lesz ez, meg kell lennie. Egy hónap van hátra. Egy kemény hónap, aminek a végén ünnepelnünk kell, akár egy meglepetés is becsúszhat időközben...