Zsarolva [Sebastian Vettel]

25. fejezet

-Jó reggelt! -jött ki álmosan Sebastian a szobából.

-Szia! -mosolyogtam rá.

-Mi ez a nagy jókedv? -indult el felém.

-Ja, semmi csak élvezem a szabadságomat.

-Akkor jó -kaptam egy puszit a fejemre.

-Mit csinálunk ma? -érdeklődtem.

-Amit csak szeretnél. Először együnk.

-Délután menjünk a partra, a többi nekem mindegy.

-Akkor, ha most felöltözünk és elmegyünk valahová reggelizni az jó?

-Tökéletes -mondtam.

Alig fél óra alatt elkészültünk. Pár percet kellett csak sétálni a part mellett, mire megérkeztünk arra a helyre, ahol tegnap is ettünk. Reggelizni is lehetett itt, ami kifejezetten jó volt. A délelőtt hátralevő része viszonylag hamar eltelt, nem keltünk valami korán. Kora délután elindultunk a partra, ezúttal semmit sem elfelejtve. Nem mentünk mélyre, a part közelében maradtunk.

-Aú, basszus! -kiáltottam el magam és éles fájdalmat éreztem a jobb lábamban.

-Mi a baj? -kérdezte Seb.

-Fáj...

-Mi?

-A lábam. Beleléptem valamibe vagy nem tudom.

-Gyere -segített kijönni és leültem a homokban. Nem mertem odanézni. -Nagyon fáj?

-Eléggé...

-Mi történt?

-Nem tudom, mintha valami elvágta volna a talpam vagy valami ilyesmi.

-Figyu, szólok valakinek, biztos van itt valami elsősegély vagy nem tudom, mindjárt itt vagyok, jó?

-Jó -mondtam, ő pedig el is ment. Pár perc múlva már egy másik pasival az oldalán tért vissza.

-Hú, hát ez nem néz ki valami jól -mondta a csávó. -Nem baj, megoldjuk.

Lekezelte, majd bekötötte a lábamat. Egy hatalmas kötéssel a lábamon mentünk vissza Sebbel, de volt, hogy vinnie kellett, mert nem bírtam ráállni. Csalódottan ültem a kanapén.

-Mi a gond? -kérdezte, miközben átkarolt.

-Ez most elszúrta az egész utazást... Nem tudok már semmit se csinálni egy ekkora kötéssel. Komolyan, egyszer veszek ki szabit és megyek el valahová, erre ez lesz...

-Nekem lenne ötletem, hogy mit... -inkább nem folytatta, látva tekintetemet

-Nem vagyok olyan jó hangulatomban.

-Kitalálunk valamit, hogy ne érezd magad rosszul, holnap meg egyébként is vissza kell már mennünk.

-Apa már várni fog -mondtam keserűen. -Emlegetett szamár -pillantottam telefonom képernyőjére, ami egy tőle érkező bejövő hívást jelzett. Felvettem.

-Szia, Leah -köszönt nagyon jókedvűen és éreztem, hogy most fogja még jobban elszúrni a kedvem.

-Szia -mondtam egy picit letörve.

-Na, mi a baj? Láttam a képeket, ott jobbkedvűnek tűntél.

-Beleléptem valamibe, ami elvágta a talpam és most egy rohadt nagy kötéssel ülök bent.

-Nem figyelsz, hogy hová lépsz, kislányom?

-Hát, tudod a vízben nem olyan könnyű.

-Seb? Ő hol van?