Zsarolva [Sebastian Vettel]

47. fejezet

Tehát az a bizonyos július... Na lássuk, hogy mi is történt addig pontosan.

Túl voltunk Melbourne-ön, ami egy igazán jó kezdése volt a szezonnak, na a következő versenynél képzeld el a pontos ellenkezőjét és körülbelül az történt. Nem volt tapadás, nem feküdt az autónak, a pilótáink sem éreztek rá a pályára, ez hibákra is vezetett, vasárnap minden volt csak erős pontszerzés nem, nem mondanám, hogy túl pozitív hétvége volt és a következőnek sem tudtunk úgy nekiállni, de szerencsére kijöttünk a gödörből, biztos közre játszott a két hét "pihenő" is.

Tehát jól mentünk utána, sorra teltek a versenyek, mígnem július elejéig nem értünk. Az előző hetek nagyon jól mentek, volt több győzelmünk is. Erre a hétre Ausztriába utazunk, nem tartozik a kedvenc pályáim közé, nem is a helyszín miatt, sokkal inkább maga a pálya, nem látok bele annyira sokat, mint például az azeri pályába, ami személy szerint az egyik kedvencem, de van több is. Ízlések és pofonok.

Szóval Ausztria hete. Úgy fog kinézni, hogy másodika vasárnap, következő nap pedig Sebastian születésnapja. Szülinapokkor jövök rá minden évben, hogy mennyire gyorsan telik az idő. Egyszerűen hihetetlen tud lenni. Nagyon is lényeges, hogy hétfőn lesz, mivel szeretném meglepni valamivel. Elsősorban arra gondoltam, hogy hazautazunk majd hozzá Németországba, a szomszédos országba, egy pár napot ott töltünk, de ez így önmagában elég gyenge még és nagyon gondolkodom még. Így volt akkor is, amikor egy héttel előtte hétfőn Seb nem volt otthon, edzése volt Anttival, én meg éppen az ágyon háton fekve törtem a fejemet, amit a csörgő telóm szakított félbe.

-Leander -szólt bele a telefonba Briana.

-Leander? Ez komoly? Jó, hogy nem Levendula már...

-Jól van, na, téged már becézni sem lehet? Ezentúl Leander leszel, de amúgy köszi a tippet!

-Neked is ki kell találnom valami nevet...

-Na, azt próbáld meg!

-Jó... -nevettem.

-Nem jó!

-Ha most itthon lenne Seb akkor lecseszne, hogy miért nem köszöntem és idekiabálna neked, hogy köszönjön -nevettem.

-Az biztos, de nálunk ez már csak ilyen. Miért, hol van most az urad?

-Edzésen.

-Oh, tetszeni akar neked -mondta nagyon mosolygós hangon.

-Vagy talán csak nem akarja kitörni a nyakát verseny alatt.

-Az én verzióm jobban tetszett...

-Csodás... Na, miért is hívtál?

-Tudod, Leander, azok a jó megérzéseim.

-Jaj, Istenem, te és a megérzéseid -sóhajtottam.

-A JÓ megérzéseim -hangsúlyozta ki erőteljesen a „jó" szót.

-Egyébként remélem, azért tisztában vagy, hogy valójában Leah a teljes nevem, szimplán.

-Tudod, általános óta megtanultam valahogy. Kitűnő tanuló voltam.

-Hetedikben nem, de én igen.

-Ja, mert stréber voltál. Aztán beértelek.

-Nem voltam stréber!

-A stréberek is ezt mondanák.

-Tehát azok a jó megérzéseid -tértem vissza.

-Látod, mondtam, hogy jók!

-Húzod a drága időmet és a nullákat a telefonszámlád végén.

-Most már zavarlak is? -kért számon.