Zsarolva [Sebastian Vettel]

13. fejezet

-Mi volt ilyen sürgős? -kérdezte, amikor beértünk egy nyugodtabb helyre.

-Ezt magyarázd meg! -mutattam neki egy képet a telefonomon, amit valami gyógyszeres szekrényről csináltam.

-Leah, én...

-Te? Te mi? Azt hittem az csak egy véletlen eset volt! Komolyan szeded ezeket a szarokat?! Miért? Miért teszed ezt magaddal? Mellettem sem érzed jól magad, erről van szó, ugye?

-Ne viccelj, szeretlek!

-Akkor mégis miért van szükséged ezekre? -kérdeztem még mindig idegesen.

-Ez nem ilyen egyszerű...

-A függőség sem egyszerű -vetettem oda összefont karokkal.

-Nem vagyok függő!

-Minden függő ezt mondaná. Én nem várom el tőled, hogy mindig jókedvű legyél vagy ilyesmi. Az őszinteség viszont az, amit elvárok és ilyen dolgokról nem lenne rossz tudni, az a helyzet.

-Hetekig nem szedtem egyáltalán!

-Aztán megint... Seb, én nem tudom, hogy készen állok-e egy ilyen nehézségekkel teli kapcsolatra.

-Az első problémánál megfutamodsz?

-Nem tudom. Nem tudom megérteni se -néztem mélyen kék szemeibe.

-Leah...

-Emberek, vissza a munkához! -hallottuk meg kintről a fotós kiállítását.

-Menj.

-Jó -mondta és kiment.

Erősen hajamba túrtam, miközben háttal a betonfalnak elkezdtem lecsúszni. Ott ültem a földön és azon gondolkoztam, hogy miért ilyen nehéz? Itt van Seb, akivel minden tök jól megy, legalábbis nagyjából, aztán meg jön egy ilyen dolog. Természetesen tudom, hogy nem szabadna magára hagynom, de nem tudom hogy kéne kezelnem ezt a helyzetet. A legjobb lesz, ha hazamegyek és gondolkozom.

Mindenféle elköszönés nélkül elindultam. Pár perc elteltével otthon is voltam. Kinyitottam a lakásom ajtaját, majd táskámat ledobtam a mennyezetig érő előszobaszekrényre. A kabátomat nem vettem le, egyből az erkélyre mentem. Jó hideg volt, de legalább kicsit kiszellőzök. Briana, ő talán tud mondani valamit. Kicseng. Vedd fel, vedd fel, vedd fel...

-Szia, Leah! -hallottam meg barátnőm mosolygós hangját.

-Szia, Bri -köszöntem neki én is, de sokkal letörtebben.

-Mi a baj?

-Seb... -vettem egy mély levegőt és elmeséltem neki a történteket.

-Biztos jó ötlet volt csak úgy eljönni?

-Nem tudom... én már semmit nem tudok. Teljesen össze vagyok zavarodva. Mit csinálnál a helyemben?

-Felhívnálak -nevetett. -Komolyra fordítva a szót, szerintem adj egy pár napot magadnak és akkor majd tiszta fejjel megbeszélitek.

-Tiszta... Pont, hogy nem tiszta. Ahj, jó, köszi, így lesz. Most úgysem tudnék vele beszélni.

-Csak annyit kérek, Leah, hogy ne adj rá okot neki.

-Ezt mégis hogy érted?

-Úgy, hogy tényleg beszéld meg vele és ne ítéld el egyből.

-Megpróbálom.

-Hajrá, csajszi.

-Szia, Bri.

-Szia, Leah.

Ki nem néznék Sebből ilyesmit, ez az, ami valójában igazán aggaszt Nem ismerhettem ennyire félre. Vagy mégis? Csak ne legyen baja...