Zsarolva [Sebastian Vettel]

29. fejezet

Reggel sietősen szedtem még össze azokat a cuccokat, amikre szükségünk lesz majd. Korán kellett kelnünk, hogy elérjük még a repülőt. Az utolsó pillanatban sikerült lefoglalni a jegyet, de lényeg az, hogy meglett. Minden rendben ment, így délre meg is érkeztünk, repülővel nincs messze Svájc. Bérelt autóval mentünk tovább a házig, ami a sípályától alig tíz percre volt.

-Meg is jöttünk -állt meg Seb egy igazi alpesi házikónál. Kicsit emlékeztetett arra a helyre, ahová mindig mentünk apáékkal ugyanígy síelni.

Két szintes volt, de ettől függetlenül viszonylag kicsi ház. Egy kis konyha, fürdő, nappalival kandallóval és két szoba volt. Az egyikből nyílt egy hosszúkás terasz, ezt a szobát használtuk hálónak, fent volt az emeleten, ahová egy csigalépcső vezetett fel. Barátságos hely volt, otthon tudtam magamat érezni. Kipakoltunk, aztán elmentünk egy kis vendéglőbe, amit idefelé láttunk, már mindketten nagyon éhesek voltunk.

-Ezután mit csinálunk? -kérdeztem, amikor a kajára vártunk. Egy kétszemélyes asztalnál ültünk egymással szemben, tipikus régi hely volt, piros kockás terítővel.

-Megnézhetnénk a sípályát.

-Oké, csak várjunk majd egy kicsit evés után, bőven elég azelőtt látnom a kajámat, hogy megeszem -mondtam.

A kicsit megcsúszott ebéd után visszamentünk a házba. Körülbelül egy óra után indultunk el síelni, sokáig tartott, mire összeszedtük minden cuccunkat. Gyalog mentünk, így se volt sok idő. Voltak bőven emberek, így nem éreztem már magam hülyének, hogy augusztusban akarok síelni. Megvettük a jegyeket, majd leültünk felvenni a síléceket. Én még a cipővel babráltam, amikor Seb már kész volt, épp csak egy pillanatra tűnt el a szemem elől, amikor éreztem, hogy valami a hátamon csattan és ez egy elfojtott nevetés is járt.

-Vettel -néztem rá megjátszott bosszúsan.

-Vettel? Mióta hívsz a vezetéknevemen?

-Ma óta -mondtam és én is megdobtam őt egy hógolyóval. Szegény egyáltalán nem számított rá, nevetésben törtem ki döbbenetét látva.

-Oké, Wilson, ez már háború! -kaptam meg a hadüzenetet. Hógolyócsatába kezdtünk, aminek a vége az lett, hogy mindketten a hóban végeztük egymás mellett, nevetve.

-Szerintem ideje lenne felkelnünk, ha még síelni is akarunk.

-Nem rossz ötlet.

Választottunk egy pályát, rég voltam, a legnehezebbet elsőre semmiképp nem akartam bevállalni. Nagyon felszabadító érzés volt, már hiányzott és most még jobb volt, hogy ezzel az emberrel oszthattam meg ezt az élményt. Azért párszor sikerült mindkettőnknek elesnie, nekem talán kicsit többször is, olyankor Seb mindig megpróbált felhúzni, de én magammal rántottam, hogy ő is havas legyen. Zárás előtt nem sokkal döntöttünk úgy, hogy ideje visszamenni. Visszafelé már nem esett annyira jól sétálni, eléggé lefáradtam.

-Grrr, megfagyok, tiszta víz mindenem -indultam el a hálóba átöltözni.

-Átöltözök én is és begyújtok a kandallóba, jó?

-Az jó lenne, meg valami meleg ital vagy valami is jó lenne.

-Tőlem lehet tea, de előre mondom, én nem rakok bele tejet! -szögezte le a német.

-Jól van, na, angol vagyok -nevettem el magam.

Mindketten átöltöztünk, Seb egy sima otthoni nadrágot és pólót vett fel, míg én vastag zoknit, egy puha melegítőt és két pulóvert vettem fel, úgy fáztam. Feltettem teát főzni, Sebnek nem kellett aggódnia, tej nem is volt a hűtőben. Mire a két nagy bögre gőzölgő teával visszamentem a nappaliba a pilóta már be is gyújtotta a kandallót, amiben nagy lángokkal égett a tűzifa. Kint már sötét volt, de a ház sem úszott a fényáradatban, a kandalló tűzén kívül egész sötét volt, néhány kisebb világítás volt csak. Itt a hegyekben ilyenkor is hideg van, magasan vagyunk. Letelepedtünk a tűz elé, Seb mellkasának döntöttem a hátamat és magunkra terítettem egy plédet. Hátulról átkarolt, fejemet maga felé fordította.

-Leah, nagyon szeretlek -mondta mélyen a szemembe nézve.

-Én is nagyon szeretlek... -lágyan megcsókolt, megelőzve, hogy bármi mást mondhassak, de azt hiszem nem is tudtam volna, egyszerűen nem tudom szavakba önteni az érzelmeimet.

Az egész estét ilyen romantikus hangulatban töltöttük el, nagyon jó volt így kettesben lenni. Csak ilyenkor jövök rá, hogy mennyit dolgozok és milyen kevés szabadidőm van. Eddig nem volt kivel eljönnöm ilyen helyekre, talán ezután egy kicsit többször kéne, jót tesz.

A következő napokban síeltünk, sétáltunk, élveztük a tájat és egymás társaságát. Nem volt munka, nem volt telefon, csak a hegyek és mi. Kellett már a friss levegő és azon kívül, hogy általában a nap végére már teljesen elfáradtam, nagyon ki tudtam kapcsolódni és feltöltődni. Nem hiányzott, hogy nemsokára Belgiumban legyünk, de hamarosan az is elérkezett, méghozzá tripla hétvége lesz, így nem árt előre rápihenni, azok nagyon kegyetlenek. Nem egyből Angliába mentünk vissza, egy napra Seb svájci házába mentünk. Megígértem neki, hogy egyszer eljövök vele ide, nem mellesleg, szüksége volt az autójára is, mert úgy döntöttünk, hogy vissza autóval megyünk, hosszabb út, de nagyon sokat közlekedünk repülővel a szezon során, ilyenkor nem rossz mást használni. Tetszett a ház, de valahogy mégsem tudtam volna elképzelni itt az életemet. Legalábbis egyelőre biztos, hogy nem. Nem beszéltünk egyelőre semmi ilyesmiről, hogy elköltöznénk, de nekem már megfordult a fejemben. Túl sok minden van egyelőre Angliában és akárhányszor lefuttattam ezt a fejemben, nem találtam elég jó okot ahhoz, hogy változtassak ezen. Még nem most. Ettől függetlenül szívesen maradtam volna még, de elintéznivaló még bőven van a verseny előtt, aminek a hétvégéjéig már nincs sok időnk.

Eltelt egy pár nap Angliában, amíg el nem érkezett az a bizonyos szerda, amikor elindultunk Belgiumba. A járatunk a szállodától nem messze szállt le, a reptéren szokásosan egy csomó rajongó várta kedvenc pilótáját. Közel vagyunk Hollandiához, ráadásul Verstappen félig belga, így a tömeg nagy része narancssárgában úszott, de Seb rajongókat is bőven lehetett találni.

Meglepett, de nem volt egész hétvégén a nyomunkban a sajtó. A vasárnapi versenyig nem is mutatott a kamera, de ne ugorjunk ennyire előre. Csütörtök, szokásos médianap semmi extra. Természetesen apa már az első naptól kezdve lökte ugyanúgy tovább a hülye poénjait, de az évek során már egész jól megtanultam szűrni az ilyesmi megjegyzéseit. A péntekről azon kívül, hogy az első két szabadedzést tartották, nem tudnék sokat mondani, a szombatról azonban ez már nem annyira volt elmondható. Délelőtt az eső miatt meg sem rendezték a harmadik szabadedzést, de háromkor az időmérőt már igen. Vizes körülmények voltak továbbra is, voltak bőven meglepetések, de baleset is volt, aminek szerencsére nem lett komoly következménye. Igen meglepő végeredmény volt, köztük Russell második helyével, Sebnek az ötödik rajtkockába sikerült kvalifikálnia magát a holnapi versenyre, amire szintén esőt mondanak. Vasárnap végül több órás várakozás után el sem rajtolt a mezőny. Azok az órák alatt engem is megtaláltak a kamerák és nekem csak este, elalvás előtt jutott eszembe, hogy rajtam maradt a gyűrűm... Ezt biztos nem fogja annyiban hagyni a média. Fél pontokat osztottak, így Sebnek maradt az ötödik hely, öt pontért. Nem is maradtunk a verseny után, még aznap este hazamentünk. A következő állomás Zandvoort, remélhetőleg több eséllyel.