Zsarolva [Sebastian Vettel]

12. fejezet

-Leah! Leah! -rázta a vállamat valaki.

-Hm? -riadtam fel. -Hol vagyok?

-Szerintem jobban jártunk volna, ha megvárlak és hazaviszlek -mondta Seb.

-Oh, basszus, komolyan az irodában aludtam?

-Nem érzed a nyakad?

-Mi? -értetlenkedtem először, aztán megértettem, a kemény asztalon úgy elaludtam a nyakam, mint még soha.

-Állj fel.

-Nem tudok -néztem rá bociszemekkel.

-Akkor majd én megoldom -mondta és felhúzott. Elővett egy kendőt és be akarta kötni vele a szememet.

-Te mit csinálsz? -próbáltam meg kitépni a kezéből.

-Nyugi, Leah -kötötte be a szememet és kezdett el kivezetni a szobából.

-Öhm, Seb? Hová megyünk? -ijedeztem.

-Majd meglátod. Vigyázz, lépcső.

-Na nem! Én le nem megyek bekötött szemmel ezen a lépcsőn, amin még te is leestél.

-Azt akarod, hogy levigyelek?

-Nem, nem akarok lemenni -hisztiztem be, de Seb nem hagyta, inkább felkapott menyasszonypózba és úgy vitt le a lépcsőn miközben muszáj volt nevetnem.

-Most már letehetlek? -kérdezte meg a lépcső után.

-Muszááj?

-Igen.

-Oh.

Pár perc szerencsétlenkedés után meg is érkeztünk, legalábbis Seb ezt mondta. Hallottam, ahogy kinyitja előttem az ajtót, a fejemben pedig próbáltam visszaemlékezni eddigi utunkra és azt állapítottam meg, hogy talán az ebédlőben lehetünk. Sebastian levette a kendőt, azzal egyetemben pedig mindenki elordította magát, az én szívem pedig kihagyott egy ütemet.

-Boldog születésnapot! -kiáltották és volt olvasható a feliratokon is.

-Úristen, köszönöm! -mondtam miközben megöleltem Sebet, mivel ő volt a legközelebb és hamarosan elkezdtem könnyezni is.

-Szeretlek, édes -puszilta meg a hajamat.

-Én is téged -néztem fel rá.

Nagyon jól sikerült ez a kis meglepetésbuli, de hamar véget is ért, mivel ők munkaidőben voltak. Seb hazavitt a buli után a kocsimmal, ő úgyis gyalog jött a közeli lakása miatt. Otthon már együtt töltöttük a nap hátralevő részét, egyikőnknek sem kellet sehová se mennie.

Az elkövetkezendő egy hónap hasonlóan telt. Boldog voltam, sok időt töltöttünk együtt. Néha nehezebb volt megoldani, de sok időt töltött a munka miatt itt, így nem volt az se nagy gond, hogy Svájcban lakik. Nagyon ritkán továbbra is előfordultak azok a furcsa reakciók, amiket említett, de nem lett semmiből sem komoly balhé.

Február második felének elején jártunk, amikor elérkezett a nagy pillanat, hogy bemutassuk az idei versenyautónkat. Már kora reggel megérkeztem, hiába csak kettőkor lesz a bemutató. Alaposan kicsíptem magam, nekem is lesz szerepem, ha az csak két mondat is, de lesz. Nem csak nekem kellett bejönni hamarabb, szinte mindenkinek, aki bármilyen formában is részt vett a leleplezésen. Egy órával a kezdés előtt gondoltam megnézem hogy áll Seb, így bementem az öltözőbe.

-Hali -nyitottam be mosolyogva.

-Szia, Leah -nézett rám.

-Te még nem vagy kész? -hüledeztem.

-Még van egy óra, tíz perc alatt elkészülök.

-Naaa, de én szeretném látni, milyen lett az overál.

-Miért még nem láttad?

-De, de nem rajtad. Na, gyerünk -dobtam oda neki, így kénytelen volt elkezdeni készülődni.

Nagyon király lett ez a zöld szín, már nagyon várom, hogy mindent zöldben láthassak. A legtöbb mindent már láttam, de így is volt még néhány meglepetés még számomra is. A pilótaruha nagyon király lett és ezt meg is kellett jegyeznem.

-Csini.

-Nálad jobban nem -mondta egy puszi kíséretében.

-Én most mentem mielőtt még bajba keveredek, itt a papír, minden rajta van, hogy mikor hol kell legyél és mit kell csinálj, ne felejtsd el.

-Jó-jó.

-Szia! -csuktam be magam mögött az ajtót.

Igazán menőre sikeredett szerintem a rendezvény, egészen brutálisan nézett ki az autó ezekkel a fénybeállításokkal, de amúgy is nagyon szép. Alig álltam a lábamon a végére, egész nap csak futottam egyik helyről a másikra tűsarkúban. Nem sok hiányzott, hogy megint elaludjak valahol, de most időben hazamentem. Holnap egy csomó fotózás lesz, amire nálunk kerítenek sort, így mi sem ússzuk meg.

Reggel, amikor felébredtem már épp meg akartam örülni, hogy szombat van, aztán rájöttem, hogy sajnos még csak szerda. Ma is, ahogy tegnap is, a csapathoz megyek be, a rendőrségen volt egy kisebb incidens, ami miatt kiadták ezt a hetet, hogy maradjunk otthon, de én nem csináltam semmi rosszat, apa hiába bízott benne. Pocsék idő van, nem mondhatnám, hogy annyira jókedvűen mentem be dolgozni. Nekem főként csak egy kicsit kellett segédkeznem a fotózásnál, legalábbis egy pontig.

-Öhm, Leah? -kérdezte gyanúsan Sebastian.

-Igen, Seb?

-Tudod, elképzelhető, hogy otthon hagytam mindent, amire mondtad, hogy ne hagyjam otthon...

-Tessék? -akadtam ki. -De most nem is mehetsz el érte...

-Valaki viszont igen...

-Aaajj, jó, megyek. Add a kulcsod -azzal oda is adta, én meg elindultam.

Pár perccel később már a lakásában kutakodtam, nem igazán volt egyszerű dolgom, mert persze minden más helyen volt. Nem volt trehány, de meg kellett fejtenem a logikát, ami alapján el vannak helyezve a cuccok. Épp az egyik szekrényben kutakodtam, amikor valami olyasmire bukkantam, ami eléggé sokkolt. Hamar rá is jöttem, miért viselkedett néha furcsán. Innen indult minden. Megtaláltam az utolsó dolgot is és visszamentem, de előre tartottam, hogy hogyan fogom tálalni neki ezt a dolgot.

-Oké emberek, 15 perc szünet -mondta a fotós, miközben hátra dobta vállán a kék sálját.

-Seb! -indultam meg a német pilóta felé.

-Meg is jöttél?

-Aha, meg és azt hiszem van egy-két dolog, amit meg kell beszélnünk -mondtam ingerülten.

-Mégis mit?

-Gyere...