Zsarolva [Sebastian Vettel]

9. fejezet

-Komolyan, hogy képzeli, hogy beleszól az életembe? -háborogtam még az autóban ülve is Sebnek.

-Nem tudom, Leah, de inkább próbálj egy kicsit lenyugodni.

-...bezzeg akkor jó vagyok, amikor segíteni kell. Ááá -puffogtam, figyelmen kívül hagyva, amit mondott. -Az is biztos, hogy amíg bocsánatot nem kér, én nem segítek neki semmit.

Az egész utunk így ment tovább. Mire hazaértünk már egy kicsit sikerült lenyugodnom. Csináltam valami vacsorát, Seb pedig közben nem tudom milyen szándékból, de előszeretettel nehezítette meg a dolgomat, már láttam magam előtt, hogy serpenyőben végzi, de szerencsére ez nem történt meg. A vacsi után bebújtunk az ágyba és még beszélgettünk egy kicsit.

-Leah, majd holnap megnézzük a kocsid, jó? -kérdezte Seb és nekem is csak most jutott eszembe.

-Ja, persze. El tudnál vinni akkor holnap is?

-8-ra ugye?

-Igen.

-Oké -mondta, de beszélgetésünket ekkor megzavarta valaki kopogása. -Megnézem -állt fel Seb és indult el a bejárati ajtóhoz.

Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót és azt is, hogy ki jött ilyen későn. Enyhén lesokkolódtam, amikor meghallottam apám hangját, a fejemet pedig még jobban fogtam azután, hogy rájöttem Seb komolyan egy alsógatyában ment neki ajtót nyitni. Gyorsan felkaptam a köntösömet és csatlakoztam hozzájuk.

-...öhm, micsoda meglepetés, Sebastian -mondta apa, mikor odaértem, még pont időben.

-Apa, hát te? Mit keresel itt? Szerintem elég világos voltam.

-Bejöhetek, Leah? -kérdezte apa, én pedig válaszul elálltam az ajtóból, ezzel utat hagyva neki.

-Te meg vegyél fel valamit -súgtam oda Sebnek, aki be is ment a szobába, apával pedig az étkezőasztalnál foglaltunk helyet.

-Nem akartalak annyira leszúrni.

-Hát pedig sikerült.

-Azért te is felkaptad a vizet...

-Aha és szerinted nem jogosan? -kérdeztem és egyből kezdtem újra idegessé válni, de szerencsémre pont akkor jött vissza a német pilóta, aki a székem mögé állt és elkezdte simogatni a vállaimat, hogy kicsit lenyugodjak.

-Megbeszélhetnénk ezt inkább kettesben a lányommal?

-Persze -mondta Seb és indult is volna arrébb, de én közbeszóltam.

-Nem, apa, egyrészt rá is tartozik, másrészt pedig egészen nyugodtan hallhatja, amit akarsz nekem mondani, nekem egyesekkel ellentétben nincs mit titkolnom.

-Megígérted, hogy arról nem beszélsz -nézett komolyan rám apa.

-És én nem is beszéltem. Eddig.

-Nekem mindegy, akkor beszéljünk így.

-Én szívesen megyek, ha arról van szó...

-NEM! -vágtunk közbe apával ketten, szegény pedig inkább leült mellém és csöndben maradt.

-Bocsánatot szerettem volna kérni, tudom, ez a te életed... -kezdett bele apa. -Remélem nem haragudtál meg nagyon és ugyanúgy fogsz nekem segíteni, fontos része vagy a csapatnak. Azt csináltok, amit akartok, nem szólok bele, viszont a diszkréció nagyon fontos. Nem lenne jó, ha bármit megsejtenének, főleg nem most, alig pár hete kezdtük meg a közös munkát.

-Beszéltél anyával, ugye? -kérdeztem. -Tudom, hogy ezért és azért, mert félsz, hogy elveszítesz az üzletből jöttél ide, szóval bocsánatkérés elfogadva.