Zsarolva [Sebastian Vettel]

6. fejezet

-Akkor karácsonykor megyünk síelni szokásosan? -kérdeztem apától egyik beszélgetésünk alkalmával.

-Nem egészen, Leah...

-Simán fogunk karácsonyozni? Hát oké, nem baj.

-Nem, kicsim.

-Te nagyon gyanús vagy nekem, mi ez a kedvesség? -kezdtem el gyanakodni.

-Anyáddal Santa Barbarára utazunk. Ketten.

-Oh... és mikor?

-24.-étől Újévig.

-Hát jó...

-Ugye nem haragszol? Nagylány vagy már.

-Nem, dehogy -hazudtam.

-Puszi, kislányom.

-Szia, apa -tettem le csalódottan a telefont.

Ezzel a hívással indult a 23.-a reggelem. Nem mondhatnám, hogy nagyon örültem, nem igazán így készültem. Tehát egyedül töltöm az ünnepeket. Hát ez van, egyszer ez is megtörténik. Ma sajnos még muszáj bemennem az őrsre, a munka sok, az ember kevés, hajtás ezerrel. Teljesen lezárom ma a Vettel-ügyet, eddig különböző határidőket kellett kivárni, de most már tényleg vége lesz.

Nehezen bírtam ma nagyon a munkát, már este volt mire hazaértem. Amint benyitottam az ajtón, egyből a csupasz fenyőfám képe tárult szemeim elé. Fel kéne díszíteni, ma viszont már biztos nem lesz rá se időm, se energiám. Átvettem a ruhámat és le is feküdtem aludni.

Másnap reggel alig bírtam felkelni, de azzal vígasztaltam magam, hogy ma lehetek egész nap pizsiben, úgyse látja senki. Főztem magamnak egy kávét, mellé pedig ettem egy pár kekszet, többre most nem vágytam. Utána elmentem zuhanyozni, mivel tegnap este már arra sem volt kapacitásom. Miután ezzel is végeztem, felvettem egy másik pizsamát, nem eldobva elveimet.

Nem mondanám, hogy úsztam a karácsonyi hangulatban, ezért úgy döntöttem sütök egy kis mézeskalácsot, azzal legalább elfoglalom magam és talán a hangulat is megjön. Kerestem neten valami receptet, fejből nem ment, akkora szakács nem vagyok. Meg is találtam, azt nem mondanám, hogy életem műve lett, de úgyis én fogom megenni, azért pedig, hogy tűrhetőbb legyen kidíszítettem egy kicsit őket. Először már csapattagot próbáltam megcsinálni a kis díszítőkkel, de mivel nem a kiparodizálás volt a célom, az első pár után fel is adtam és sima mézeskalácsfigurák lettek.

A sütögetés után rájöttem, hogy nem ártana valami kaja is, de, hogy én most nem fogok elkezdeni karácsonyi vacsorát főzőcskézni, az is biztos. Maradtam annál, hogy csinálok valami krémlevest, nagyobb dolgot magam miatt már nem akartam bevállalni, ezt pedig úgyis megkívántam. Mire ezzel is végeztem már négy óra volt, de a fám még mindig üres volt, kint pedig már sötét. Előkerestem a díszeket és nekiláttam feldíszíteni. Az első pár díszt tettem fel, amikor csöngettek. Eléggé meglepett, Szenteste van és nem vártam senki. Érdeklődve mentem ajtót nyitni az illetőnek, aki azóta már még egyszer kopogott.

-Hát te? -néztem meglepetten az előttem állóra.

-Szia, Leah, zavarok?

-Dehogy, gyere be, egyedül vagyok -invitáltam be Sebet.

-Hogy-hogy egyedül? -kérdezte, miközben a kabátjától szabadult meg, amit aztán felakasztott az előszobában álló fogasok egyikére.

-Apámék elutaztak vagy egy hétre, én meg maradtam, ketten mentek. Ilyenkor síelni szoktunk menni, de hát most... nem. És te?

-Hazamentem volna, csak már két napja nem indul semmi járat és így egyedül maradtam. Aztán te voltál az egyetlen, akihez tudtam jönni. Tudom mi volt és...

-Seb, az az este már megtörtént és nem tudunk rajta változtatni. Egyébként meg kifejezetten örülök ennek a váratlan meglepetésnek, mert nagyon nem örültem, hogy egyedül kell töltenem a karácsonyt.

-Épp fát díszítettél? -kérdezte és közelebb lépett az egyelőre elég vérszegény, karácsonyfának csúfolt valamihez.

-Olyasmi. Segítesz?

-Aha -mondta és fel is vett egy díszt, amit aztán majdnem el is tört.

Nagyon feldobta a napomat, hogy eljött, ilyen az, amikor két magányos ember egymás miatt nem lesz magányos. A fa a végére tök szép lett, az elején nem igazán gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Persze ezután jött az is, hogy ugyebár én készítettem valami lehetőleg ehető dolgot, amit szívesen elfogyasztanánk.

-Hát nem igazán csináltam semmi nagy dolgot, úgy volt, hogy egyedül leszek... -kezdtem bele a magyarázkodásba.

-Nyugi, semmi gond -mondta és leültünk az asztalhoz.

Megettük az egyes számú művemet, közben jól elbeszélgetve, aztán jött a gond. Az a mézeskalács, ami közben úgy megkeményedett már, hogy embert lehetett vele ölni. Ennek ellenére kivittem azt is az asztalhoz, amolyan egy életem, egy halálom módon.

-Ez kit ábrázol? -kérdezte megtalálva azokat, amikről azt hittem kidobtam.

-Téged -nevettem, amiből az lett, hogy mindketten szakadni kezdtünk a röhögéstől.

Ezek után leültünk a kanapéhoz és ott beszélgettünk tovább. Aranyos volt, készült egy kis ajándékkal is nekem. Egy kicsit kínosan éreztem magam, mivel én neki semmivel, nem számítottam rá. Egy pont után a beszélgetésünk elkerülhetetlenül áttért arra a bizonyos napra a kihallgatóban.

-Én még mindig nem értem mi volt akkor vagy miért.

-Hát ez elég bonyolult -vett egy mély levegőt.

-Megértem, ha nem akarsz róla beszélni, de ha mégis, én szívesen meghallgatlak.

-Az egész akkor kezdődött talán, amikor úgy elkezdtek rosszabbul menni a dolgok. Aztán jött a ferraris ügy... amikor kiraktak, a dolognak pedig talán akkor volt a tetőpontja, amikor nem tudnám mondani, hogy békés módon és teljes mértékben közös megyegyezés alapján ért véget a kapcsolatom a középsulis szerelmemmel. Szóval kezdtek eltávolódni tőlem az emberek. Nem akartam ezt éreztetni másokon, jókedvű akartam lenni és ezért -mondta el az egészet.

-És miért így? Miért nem kerestél mondjuk egy pszichológust vagy valakit? -tettem fel az egyértelmű kérdést.

-Az nem különösebben merült fel bennem.

-Most is ilyen rossz még?

-Jót tett nekem szerintem most ez a környezetváltás. Kellett már.

-Egyesek szerint jól tudok lelkizni, szóval én itt vagyok -nevettem.

-Köszi -mosolygott ős is nagyban. -Örülök, hogy megismertelek téged.

-Hát, arra mérget vehetsz, hogy más úgy kiverte volna a balhét...

-De nem -vágott közbe -én most nem arra gondolok, csak szimplán megkedveltelek.

-Én is téged.

-Boldog karácsonyt, Leah.

-Boldog karácsonyt, Seb -mire kimondtam megcsókolt. Én is visszacsókoltam és az egész testemet egyfajta melegség járta át. Ezzel pedig a legrosszabbnak induló karácsonyomból a legjobb lett.