Zsarolva [Sebastian Vettel]

4. fejezet

Persze szokás szerint megkaptuk a kérdéseket a jövő évi felállásunkkal kapcsolatban, ám nekünk még nem állt szándékunkban bármit is elmondani, majd este. A bejelentésnél ott lesznek a kamerák is. Hat órára volt megbeszélve, így fél ötkor már csak az utolsó simításokat csináltam, háromnegyed hatra pedig meg is érkezett apukám, akivel együtt megyünk. Csak a hotel étterméig kellett mennünk, azt béreltük ki, de fontos volt a megjelenés, hogy együtt menjünk. Ebben a hotelben szálltak meg a ferrarisok is, így pont kapóra is jött.

Hatra minden készen állt, mindenki megérkezett. Igazán ünnepélyesre sikerült a bejelentés, adtunk a látszatért, nem szoktak ekkora durranást csinálni egy bejelentésnél, de ez most egy igazán különleges esemény, nagy terveink vannak.

-Szeretnék köszönetet mondani -állt fel mellőlem apukám a poharával a kezében, én pedig imádkoztam, hogy nehogy leöntsön. -Szóval, szeretném megköszönni Sebastiannak, hogy bizalmat szavazott csapatunknak és nektek -nézett mindenki másra- az egész éves munkátokat, jó kis szezon van mögöttünk és én bízom, hogy jövőre még jobb lesz -emelte meg poharát és mindenki tapsolt.

Még jópáran köszönetet mondtak, de miután már átment szimpla alkoholizmusba, abbahagytuk. Seb ült velem szemben. Gyakran kerestük egymás szemkontaktusát, átment már egyfajta szemezésbe is a dolog. Többször kerestem meg az asztal alatt a lábammal őt, igyekeztem húzni az agyát, ennyi nekem is kijár. Ezt csináltam egy jó ideig, majd mikor megelégeltem felálltam.

-Köszönöm az estét uraim, de holnap is nagy napunk lesz, így én most megyek. Jó éjszakát! -miután ezt kimondtam mindenki más is elköszönt, én pedig elindultam az emeletre.

Már a megfelelő szint folyósóján sétáltam, amikor meghallottam, hogy valaki nagy tempóval jön mögöttem. Nem is vettem először tudomásul, figyelmen kívül hagytam. Ez viszont csak addig működött, amíg nem hallottam meg a nevemet.

-Leah!

-Seb? -fordultam meg. -Te nem is ezen a szinten vagy úgy tudom.

-Hát lehet, hogy te úgy gondolod, hogy nem vagyunk egy szinten, ha ezt csinálod és csak úgy otthagysz -mondta és egyre közelebb jött.

-É-én... -próbálkoztam magyarázatot keresni, de ő megelőzött engem. Megcsókolt.

Pár pillanat elteltével már a fal és Seb között találtam magam. Szinte fulladozva váltunk el levegőért. Be akartam menni és ezt közölni is szerettem volna vele, de nem hagyott szóhoz jutni.

-S...Seb... -próbáltam.

-Hm? -kérdezte és hátrált egy lépéssel.

-Itt... itt bárki láthat.

-Melyik a te szobád?

-Ez -mutattam a két méterrel arrébb lévő ajtóra.

Kikotortam gyorsan a kártyát, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. Persze nem akarta elfogadni elsőre valamilyen oknál fogva, így sikerült is felidegelnem magam, Seb pedig nem volt rest ezt kihasználni és szó szerint beestünk azon a fránya ajtón. Onnantól pedig már nem volt megállás egészen az ágyig. Nekem ebből még bajom lesz...