Zsarolva [Sebastian Vettel]

11. fejezet

-Leah itt van?

Teljesen elképedtem, vajon miért jöhetett? Úgy, ahogy voltam, a legcikibb, de legkényelmesebb pizsimben lerohantam a lépcsőn, ahol kiderült, a fülem valóban nem vert át. Ott álltunk egymástól egy pár méterre és csak néztünk egymás szemébe, Brianan átnézve. Lassan elkezdtem közelebb menni, az első sokk után.

-Seb...

-Hívtalak.

-Ki voltam kapcsolva.

-Rájöttem.

-Hogy kerülsz ide? -kérdeztem továbbra is meglepetten és már csak pár centire álltunk egymástól. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne öleljem át olyan szorosan, ahogy csak tudom.

-Apukád mondta, hogy talán itt vagy... és tényleg.

-Apa? -képedtem el.

-Igen. Azt kérte, mondjam meg, hogy nem akart rosszat.

-Persze, persze... És te? Hogyhogy eljöttél?

-Beszéltem vele és elmondta mi történt valójában. Ne haragudj, meg kellett volna hallgatnalak és talán... kezelhettem volna kicsit jobban, de valamiért mostanság rosszabbak a reakcióim, nem tudom... Meg tudsz bocsátani?

-Persze, hogy meg tudok! -mondtam és végre újra hozzábújhattam.

-Jó a pizsid -nevetett.

-Szeretnél ilyet te is?

-Hát én inkább néküle képzelném el...

-Seb! -ütöttem meg a vállát nevetve.

Annyira megörültem, hogy eljött, nagyon rosszul éreztem magam előtte, bár Briana jót tett nekem, így is elég depis voltam ebben a pár napban. Nagyon meglepett az, amit az apám tett, talán rájött, hogy így nem fogok dolgozni neki. Nem baj, az a lényeg, hogy megtette, majd viszek neki egy doboz fánkot, hadd örüljön a fejének.

Még aznap délelőtt vissza is mentem vele. Sajnos itt kellett hagynom Brit sokkal rövidebb idő után, mint azt terveztem, de nagyon nem tudtam szomorkodni, mert Sebnek meg nagyon örültem. Seb lent maradt Brianaval és valamiről beszélgettek, míg én felmentem az emeletre átöltözni és összepakolni. A kérésükre még ettem pár falatot indulás előtt, aztán elbúcsúztam barátnőmtől és elindultunk Sebbel.

-Hiányoztál -mondtam induláskor.

-Te is nekem -tette combomra szabad kezét.

-Tényleg elhitted azokat a hülyeségeket rólam?

-Az indulat beszélt belőlem leginkább. Egyébként meg apud is olyan hihetően mondta, szerintem még ő is elhitte.

-Hát, mivel az ő agyszüleménye volt az egész... A gyárban mi újság?

-Dolgozunk általában.

-Általában? -kérdeztem vissza.

-Tegnap kevésbé. Az úgy volt...

-Ajaj, ez rosszul kezdődik -nevettem.

-Lance leesett a lépcsőn és mivel kapaszkodni akart és magával húzott, én is leestem, velem együtt pedig konkrétan mindenki, aki ott akart közlekedni. Legalább puhára estem.

-Kire? -néztem kikerekedett szemekkel.

-Otmarra -mondta és elkezdtem szakadni a röhögéstől.

Elbeszélgettük az egész utat. A reptéren viszont már volt egy kis probléma. Kiderült, hogy ma már nem indul repülő Angliába. Elkezdődött az agyalás, végül arra jutottunk, hogy visszamegyünk Brianahoz. Már épp indultunk volna, amikor úgy döntöttem, megnézem még egyszer a menetrendet.