Zsarolva [Sebastian Vettel]

39. fejezet

-...szóval úgy ez történt -fejeztem be a történtek elmesélését apának szipogva.

Kicsit megvigasztalt és csinált nekem helyet estére. Azt hittem, hogy majd utánam jön Seb, de ez nem történt meg, kicsit csalódott is voltam, inkább megpróbáltam aludni. Elég sokáig forgolódtam, nem nagyon akartak békén hagyni a gondolataim. Reggel mikor felébredtem valami átkattant bennem és ennek az álmom volt az oka, ami miatt hiába keltem könnyezve, nagyon sokat segített és adott egy lökést, hogy felálljak végre.

Az irodámban ültem, dolgoztam. Teljesen átlagosnak tűnt, mindaddig míg egyszer csak megszólalt a telefonom. A kezembe vettem, Elli neve volt a kijelzőn. Felvettem, nem volt benne abban a pillanatban semmi furcsa.
-Szia, anyu, csak annyit szerettem volna mondani, hogy ideje elfelejtened, nem megyek haza. Igen, tudom, hogy mindig mit mondtál, de döntöttem és ezen már nem változtat semmi. Apával már megbeszéltem, megértette és arról is beszéltünk, hogy hogyan fogod kezelni, megígérte, hogy majd segít mindenben neked. Kérlek lépj tovább és legyetek boldogok ismét ketten. Szeretlek, anyu...

Ezután fel is ébredtem, folytak a könnyeim. Tudtam, hogy nem véletlenül álmodtam ezt. Aznap reggel miután kisírtam magam előjött az elszánt énem. Apa még aludt, nem is csodálom, 11-kor kell elhagyni a szállodát és még csak hét óra volt, szeret mindent az utolsó pillanatra hagyni. Nagy nehezen felébresztettem és elkezdtünk készülődni. Eléggé kapkodtam és ez neki is feltűnt.

-Mi ez a nagy sietség? A sebesség még mindig a pályára való, kislányom.

-Hagyj most a hülye vicceiddel. Meg kell keresnem Sebet -mondtam és vettem fel a cipőmet, már majdnem indulásra kész voltam.

-Nem úgy volt, hogy tegnap összebalhéztál Vettellel? Vagy csak álmodtam? -kérdezte csalódottan.

-Hahaha, nagyon vicces vagy ma reggel, de megkérnélek, hogy ne viccelődj az életemen és rajta, mert számomra sokat jelent. Kérdésedre válaszolva pedig, de, tegnap veszekedtünk, azért is vagyok itt és nem ott, de beláttam a dolgokat és szeretnék bocsánatot kérni. Most pedig megyek -indultam az ajtó felé. -Ja, és csak, hogy el ne felejtsd. Én is Vettel vagyok -csaptam be magam után az ajtót és rohantam le a lépcsőn.

Hamar megtaláltam a szobát, először kopogtam. Nem jött válasz. Pár percet vártam, megpróbáltam csörgetni, de hangpostára ment. Ekkor eszembe jutott, hogy van nekem is kulcsom, gyorsan előkerestem és bementem a szobába. Végignéztem az egészet, de nem volt sehol, hiába kiabáltam. Kimentem, éppen ott volt egy takarítónő, gondoltam megkérdezem, nem látta-e?

-Elnézést, hölgyem, nem látott esetleg valakit távozni ebből a szobából? -kérdeztem udvariasan.

-Sajnálom, de ha az autóversenyzőre gondol, akkor nem láttam, más pedig nem valószínű, hogy járt itt -mondta és sarkon is fordult, döbbenten hagyva ott engem.

Nem látta, de tudta, hogy kiről van szó. Megráztam a fejemet és lementem a földszintre, hátha megtalálom az étterembe vagy valahol, de nem volt sehol. Alapvetőin a cuccait nem láttam a szobában, de egyrészt nem néztem szét annyira, másrészt meg tegnap a cuccaink nagy részét már bepakoltam a bőröndökbe és azt a szekrényben tartottuk, oda meg nem néztem be. Eszembe jutott, hogy Britta biztos tudja, mert általában velünk utazik, így felhívtam. Már azt hittem, hogy őt sem érem el, amikor meghallottam a hangját a telefonomban.

-Leah, szia, jó reggelt!

-Britta, hol vagytok?

-Hol lennénk, már kijöttünk a reptérre, most kéne beszállnunk. Nem értem, mi történt, te hol vagy

-Ne, ne, ne. Ajj, a fenébe! Én a szállodában vagyok, tegnap összevesztünk miatta, de már rájöttem és fontos lenne beszélnem vele...

-Sajnálom, Leah. Nem mondott semmit, most viszont mennem kell, szia!

-Azért köszi... szia... -tettem le csalódottan.

-Persze a cuccokat én hozzam le, mi? -hallottam meg a hátam mögül apa hangját.

-Már elment... -mondtam csalódottan és innentől kezdve már nem volt kedve szivatni.

Kicsekkoltunk, aztán mi is mentünk a reptérre. Hosszú út volt pláne, hogy apa közben olyanokat mondott, hogy „persze ilyen egy Wilsonnal soha nem történhetne meg, az annyira egy szent név, de persze egy Vettellel..." meg ilyen csodálatos dolgokat mondott, én meg rájöttem, hogy miért szoktunk másik járattal menni. Pontosan ezért.

Mikor leszálltunk egyből megnéztem a telómat, hogy jelentkezett-e, hevesen kezdett el verni a szívem, amikor láttam, hogy visszahívott. Megpróbáltam felhívni, de ezúttal szintén elkerültük egymást, nem vette fel. Apa hazavitt, közben már találtam is egy cikket:
„Baj van a paradicsomban? Külön távozott a Vettel házaspár a Spanyol nagydíjról"
Ezeknek a sajtósoknak komolyan nincs jobb dolguk. Megérkeztünk közben, idegesen mentem fel a lakáshoz. Az ajtó nem volt bezárva, tehát itthon volt. Benyitottam és nem is kellett tévednem.

-Seb, én nagyon sajnálom, rájöttem, hogy túlzásba vittem és tudom, hogy te nem akartál rosszat és nem úgy értetted és tudom, hogy az én hibám, de sikerült elfogadnom, ezután már nem problémázok ezen és nem akarom, hogy haragudj rám, nem akartam veszekedni és kérlek bocsáss meg...én...én nagyon szeretlek és kérlek ne haragudj! -mondtam el egy szuszra, a végére levegőért kapkodtam és a könnyeim is folyni kezdtek.

Nem mondott semmit, csak odalépett hozzám, először szorosan átölelt, aztán megcsókolt. Nagyon nagy kő esett le a szívemről, ami miatt továbbra sem tudtam abbahagyni a sírást. Percekig így álltunk.

-Ne sírj, kérlek, nem haragszom. Meg tudlak érteni, átérzem, hogy milyen nehéz lehet, mert nekem is az. Azt is teljesen megértem, hogy tegnap ez így kijött rajtad, én is csinálhattam volna jobban dolgokat, de nem haragszom, jó? -emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézzek és bólintottam. Letörölt egy könnycseppet az arcomról.

-Köszönöm.

-Mégis mit?

-Hogy itt vagy nekem -bújtam hozzá szorosan, ő pedig magához húzott.

Még megbeszéltük, hogy hogy is volt ez a dolog pontosan, meg mindent, amit kellett. Ez már a továbblépés volt. Lassan, de elérkezett és már nem szabad hátra-hátranéznem, mert sokkal fontosabb, hogy ő itt van nekem, jobbat nem is kívánhatnék helyette. Fokozatosan vissza fog állni az életem a normál kerékvágásba. Idén meg kell nyerjük a bajnokságot.