Zsarolva [Sebastian Vettel]

63. fejezet

-Hívod? -kérdeztem idegesen és már éreztem, hogy görcsöl.

-Hívom, hívom...

-Miért nem veszi fel? -kezdtem el stresszelni.

-Nem tudom, mikor indul a gépe? Várj, várj! Most!

-Felvette? -kérdeztem, ő meg bólintott.

-Seb! Azonnal gyere vissza, beindult Leah szülése! A kórháznál találkozunk. Szia!

-Mi? Miért a kórháznál? Ki visz be akkor? -estem kétségbe.

-Leah, nem várhatjuk meg Sebet, ki tudja mikorra ér ide! Majd én beviszlek, gyere! A szüleidet meg felhívjuk útközben.

-De...

-Nincs de! Gyere! -felkapta a kocsikulcsot, a kabátját, én is felvettem az enyémet és elindultunk az autóhoz. Beszálltunk, épp indult volna, de eszembe jutott valami.

-A táskám bent maradt. Már össze volt pakolva minden.

-Ah, jó, mindjárt itt vagyok! -beszaladt érte, gyorsan visszaért, utána pedig el is indultunk a kórházba.

Út közben felhívtuk anyát is, ő a közelben van, de apa már Angliába tart a bemutatóra, így őt nehéz lesz elérni. Seb úton van, nem tudom mikor fog megérkezni, a reptérről egy óra tuti van az út, biztos siet. Anya elindult és azt mondta, hogy szól Seb családjának is, valószínűleg ők is el fognak indulni hamarosan Németországból.

Kezdtem nagyon beparázni, nem telt kellemesen az út. Még ritkán voltak fájásaim, de azok fájtak már most is eléggé. Mire beértünk a kórházba anya is odaért, hárman mentünk be, bejelentkeztünk és hálát adtam, hogy itt van a dokim. Hamarosan kaptam egy szobát is, mivel magánklinika csak egy ágy volt, így nem kellett szerencsére más vajúdó nővel megosztanom, attól mindig is tartottam.

A következő egy órában már egyre sűrűbbek lettek a fájásaim és jobban is fájtak. Nem segítette ezt előre az sem, Seb továbbra sem érkezett meg és nem sikerült elérni sem. Az orvosom időnként benézett, de még nem csinált semmit. Kezdtem egyre türelmetlenebbé válni.

-De mégis hol lehet már?

-Leah, próbálj meg kicsit megnyugodni, ide fog érni, biztos nagy a forgalom a reptéren. Itt lesz -próbált meg megnyugtatni anya.

-Nagyon remélem -mondtam összeszorított fogakkal, mert éppen akkor jött egy újabb fájásom.

-Biztos itt lesz nemsokára, szerintem már csak percek kérdése, már itt vagyunk egy ideje -mondta Briana.

Eltelt néhány perc, Bri kiment, addig anyával maradtam egyedül. Azt mondta, hogy beszélt apámmal, aki, amint tud, ide fog jönni. Nem örült, hogy Seb nem megy el, ezzel elég nagy gondot keletkezett, de azzal fogják kárpótolni, hogy ha már nem lehet ott, akkor be kell majd jelentkezni néhány percre egy videóhívásra. Remélem nem rossz időpontban... Néhány perc múlva visszajött Bri, de nem egyedül.

-SEB! -kiáltottam fel, mikor megláttam, tartottam tőle, hogy nem lesz itt a saját gyereke születésekor, de most egy hatalmas kő esett le a szívemről.

-Hogy vagy? -jött oda az ágyamhoz és ült le mellém egy székre.

-Hát, most, hogy itt vagy már mérföldekkel jobban. Tudod mennyire aggódtam?

-Siettem, ahogy tudtam, ne haragudj. Erős vagy, néhány óra és túl leszel rajta.

-Nagyon remélem... Ez még nem a legnehezebb része, de már most se egy leányálom.

Tényleg nagyon megkönnyebbültem, hogy megjött, nem voltam már olyan görcsös. A következő néhány óra megterhelően és egyre türelmetlenebbül ment. A doki szerint haladunk előre és már nincs sok idő mire elkezdődik, nagyon remélem, mert már túl szeretnék lenni rajta. Valószínűleg nem fog ütközni semmi a videóhívással, mivel az csak késő délután lesz.

Már ötödik órája voltam bent a kórházban, mikor ismét megjött az orvosom és közölte velem, hogy szülünk. Először egy kicsit lesokkolódtam, de ez nem tarthatott túl sokáig, mert hamarosan megérkeztek a nővérek is, előkészítettek mindent és mindenkit kizavartak, aki nem az apuka.

Igen, Seb velem lesz, apás szülésünk lesz. Úgy éreztem, hogy szükségem lesz rá és előtte nem szégyellek semmit. Az ő gyereke is, aki éppen világra készül jönni, szóval neki is itt kell lennie. Meg muszáj szorítanom valakit kezét.

-Redben, felkészültünk? -kérdezte a doki, én pedig fogcsikorgatva, de bólintotam. -Jól van, Leah, akkor most, nyomja! -én pedig úgy is tettem, de csak oldalra bírtam nézni, ahogy szorítom Seb kezét.

Egy idő után azt hittem, nem fogom bírni, szerintem ő is így volt vele, mert kezdett fehéredni a keze, ahogy szorítottam. Nagyon nagy löketet adott, mikor elérkeztünk odáig, hogy már látszódott a kis feje, amit ugyan én nem láthattam, de az orvos már mondta. Ezt követően ugyan még mindig nagyon kellemetlen volt, de én mindent beleadtam.

-Látom a kezeit! -mondta Seb. -Úristen, milyen picik! Most már a törzsét is, mindjárt vége van, drágám -simított végig az arcomon. Már nagyon verejtékeztem.

Végre sikerült. Teljesen kint volt már, kis csúnyaság volt, mikor még nem lett megfürdetve, de egyben a legaranyosabb dolog is, amit valaha láttam. Elsírtam magam, mikor a kezembe adták. El se hiszem, hogy az után, ami történt, mégis itt foghatom a kezemben a kisbabámat és megcsináltam, ha kínszenvedések árán is, de megcsináltam és most már nem választhat el minket semmi sem.

-Szia Martin -mosolyogtam a kicsire, aki a mellkasomon feküdt. Annyira pici volt és annyira aranyos. Már most imádom.

Sebastian is megkapta hamar a kezébe a kicsit és ugyan nem feltűnően, de ahogy láttam az ő szeméből is kicsordult egy-két könnycsepp és láttam rajta, hogy mennyire boldog. Utána visszakaptam a kicsit, a karomban tartottam és nem akartam elengedni. Seb kiment szólni anyának és Brinek, hogy bejöhetnek, természetesen egyből elkezdtek olvadozni, majd ők is a kezükbe vették, de nem szívesen engedtem el, olyan jó érzés volt, hogy már itt kint van velem.

-Felhívom apádat is, ha már nem lehet itt -mondta anya és videóhívást kezdeményezett vele.

-Apa, ő itt Martin William Vettel. Személyen akartam elmondani, de...

-WILLIAM? Van egy kicsi Willünk?

-Nem, nem, Martin. A William csak a második neve, szeretném, ha ezt tiszteletben tartanád.

-Oh, én mindent tiszteletben tartok, tudod jól. Azt is, hogy Vettel nem el bemutatni az 1-es rajtszámú autóját, hanem otthon maradt babázni. Na, mutasd a kis Willt!

Javíthatatlan... Mondtam, hogy meg fogom bánni, de nem baj. Majd megtanítom neki, max egyszerre két gyereket fogok nevelni.

Seb az ágyammal szemben lévő kanapéra ült le, mikor be kellett csatlakoznia, így hallottam mindent, amit mondott, meg, amit ott mondtak. Konkrétan nem lehetett egész végig levakarni az arcáról a vigyort. Persze gratuláltak neki, amit meg is köszönt, de semmi különösebbet nem nyilatkozott a témában, nem tartozik rájuk, meg alapból se ez most a téma.

,,Előbb a világbajnoki cím, most meg a trónörökös érkezése – Sebastian Vettel nem is kívánhatna többet"

,,Megszületett Sebastian Vettel kisfia!"

,,Apává vált a Forma-1 címvédője! – Vettel még az AMR24-es bemutatóját is kihagyta miatta"

Február tizedike. Örökké imádni fogom ez a dátumot, ez az a nap, mikor már ténylegesen egy családdá válhattunk. Egy boldog, kis családdá. Imádom őket.

Két éve nem sikerült. Most igen. Ellinek örökké egy különleges helye lesz a szívemben, de megtanultam továbblépni. Most pedig itt van Martin. Van egy csodálatos kisbabám és szép házam és a legtökéletesebb férj, akit el tudnék képzelni magamhoz. Mégis kell ennél több?