Zsarolva [Sebastian Vettel]

68. fejezet

Hosszú utat tettünk meg ez a pár év leforgása alatt. Ha belegondolok, hogy mi mindent éltünk át közösen, nehézségeket, örömöket, lehetetlen lenne mindet felsorolni.

Seb belgiumi futamgyőzelme után lenyugodtak a dolgok. Ő maga is sokkal lazább volt, még mindig nyomta neki az utolsó versenyeken, de már nem élte meg olyan mélyen a rossz pillanatokat, otthon már nem láttam feszültnek. Csak boldognak. Boldog volt akkor is, mikor beült a versenyautóba, de ennél csak akkor volt jobb kedvű, mikor otthon volt velünk és Martinnal játszott. Nagyon sok videót készítettem róluk, ezek olyan pillanatok voltak, akit mindenképp meg szerettem volna örökíteni.

Vele együtt én is nyugodtabb voltam, valahogy kicsit kevésbé izgultam, mikor elment otthonról egy hétvégére. Persze így is volt bennem bőven aggodalom, de mérsékeltebben.

Mint később kiderült, akkor Belgiumban volt Sebastian utolsó futamgyőzelme, de enélkül is igen emlékezetessé sikeredett, pláne a bejelentésnek köszönhetően. Ezt követően dobogón még állt, de azt is csak néhány alkalommal, általában a középmezőnybe szorultak az Aston Martin pilótái.

Az utolsó futama, Abu Dhabi volt, ahol már hagyományosan mindig a szezonzárót tartják. Ezúttal viszont nem egy szoros bajnoki csata miatt lett emlékezetes a futam, hanem egy egészen más dolog miatt. Ez volt Sebastian Vettel utolsó Forma-1-es nagydíja. Hatalmas felhajtás övezte, de egyenlőre még ne menjünk ennyire előre.

A futam előtt volt egy hét szünet, amire Seb szokás szerint haza is jött. Ekkor már kezdtem látni rajta, hogy érzi, hogy ez lesz az utolsó. Az utolsó. Érzelmes búcsú lesz és tudtam, hogy egy ilyen helyzetben nem hagyhatom egyedül, még akkor sem, ha ő választotta ezt. Attól még ez igenis szomorú pillanat lesz, de egyszerre örömteli is. Egy csodálatos pályafutásnak a végére fog felkerülni a pont aznap este, amivel maximálisan elégedett lehet. Minden egyes pontot, győzelmet és világbajnoki címet megérdemelt, hiszen egy csodálatos ember és ezt minden nap bebizonyítja nekem.

Ezért döntöttem el már mikor bejelentette, hogy Abu Dhabiban mind ott leszünk, én is, a kicsi is és a családja. Ez kijár neki, főleg, hogy ebben az évben nem tudtam vele menni a futamjaira. Talán mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Persze otthon nekem is szükségem lett volna rá, de emiatt nem tudok neheztelni rá, megbirkóztam vele és az álmait pedig sosem tudtam volna kérni, hogy adja fel. Semmi esetben sem.
Sebnek viszont a futam előtti hétig inkább nem mondtam semmit arról, hogy mik a terveim. Féltem, hogy nem engedi majd, hogy vele utazzunk, hogy kicsi még a gyerek vagy ilyesmi, de engem semmi sem tudott megállítani, semmi áron nem hagytam volna ki karrierje egyik legfontosabb pillanatát.

Ezért -lehet, hogy nem a leghelyesebb módon-, de csak az utazás napja előtt közöltem vele és nem hagytam, hogy tiltakozzon, persze igyekezett ellenéveket felhozni, de úgy gondolom, neki is fontos volt, hogy ott legyünk vele, így végül inkább beletörődött.

Kedden utaztunk, jó hosszú repülőút állt előttünk. Nagyon furcsa érzés holt úgy megélni ezt az egész procedúrát, hogy tudom, tudjuk, hogy ez az utolsó alkalom, és nem lesz több. Rajta is láttam eleinte, hogy kicsit feszült miatta, de mire Abu Dhabiba értünk úgy érzem, ellazult és boldog volt. Elkezdett nem befeszülve lenni, hanem csak élvezni ezt az egészet. Egész nap mosolygott, le se lehetett vakarni az arcáról azt a hülye vigyorát.

Mire a szállodába értünk már beesteledett, szóval a pályára természetesen már nem mentünk el, csak vacsorázni mentünk le a hotel éttermébe pár másik csapattaggal együtt. Martint is vittük persze magunkkal, Seb hozott neki egy etetőszéket és kettőnk közé ültettük. Nagyon sok bókot kaptunk, hogy milyen aranyos és szép kisbaba, ez így is volt, kinézetileg csak a jó tulajdonságainkat örökölte, a kedvencem pedig még továbbra is Seb mosolya volt rajta, annyira hasonlítottak egymásra.