Zsarolva [Sebastian Vettel]

32. fejezet

-Leah... jó reggelt... -Seb finoman megsimogatta az arcomat.

Ahogy kinyitottam a szemeimet, elvakítottak a napsugarak. Két nappal voltunk az esküvő után, a nászutunk első reggelén. Tegnap délután érkeztünk Hawaii-ra és már az első nap elképesztő volt. Egy nagyon szép hotelben foglaltunk egy egész hétre egy szobát, amit inkább lakosztálynak lehetne nevezni. Közel vagyunk a parton is, ami szintén nagyon szép. Este a tengerpart közelében vacsoráztunk, majd visszajöttünk a szobánkba. Életem legjobb éjszakáját töltöttük el együtt. Mikor már láttam a szemebe sütő naptól, Sebre néztem. Mosolygott. Én is.

-Szia... -a hangom teljesen rekedt volt, alig bírtam ébren maradni. -Nem maradhatnánk itt egész nap?

-Hát, tudod az is egy lehetőség, de szerintem hasznosabban is eltölthetnénk az időnket.

-Lehet...

Ezek után erőt vettem magamon, elkészülődtünk és lementünk reggelizni. Napközben kicsit felfedeztük a szigetet, fürödtünk, kikapcsolódtunk. Az egész utunk hasonlóan telt el. Kicsit fájt a szívem, amikor haza kellett menni, de azért vártam, hogy apa orra alá dörgölhessem, hogy milyen jó volt, mivel ők idén, a hagyományt megtörve nem utaztak el sehová az év elején.

Hosszú repülőút után kimerülten érkeztünk vissza a borús Angliába. Szombat volt, hétfőn pedig újra mehetünk vissza dolgozni. Sebnek sem marad sok ideje, az új szabályoknak is köszönhetően, de alapvetően is el kell kezdeni készülni az új szezonra. Kíváncsi leszek, hogy mikor derül ki majd, hogy megvolt az esküvő, valószínűleg nem fogja sokáig kibírni a sajtó.

Zuhogott az eső, amikor hazaértünk. A szél is nagyon fújt, erősen kellett tartanom a kapucnimat, hogy ne ázzak el a kocsitól a házig tartó úton. Gyorsan befutottunk a házba, ahol először meg akartam fagyni, eléggé le volt hűlve a lakás, gyorsan felkapcsoltam a fűtést, felvettem egy vastag melegítőt, a pulcsimra egy másik kapucnis pulcsit, amit a fejemre húztam és Sebnél találtam egy vastag zoknit, még azt is felvettem, majd egy pléddel betakarózva ültem le a kanapéra a radiátor mellé.

-Nem fázol, kicsim? -vigyorgott rám a drága férjem.

-Ha-ha-ha. Nem, pont jó.

-Az az én zoknim?

-Már nem.

-Ne nyissam ki egy kicsit az ablakot? -szivatott.

-NE MERÉSZELD, VETTEL!

-Hozok inkább egy teát, az nyugtat -mondta és bement a konyhába.

A teának, a ruházatomnak és a folyamatosan melegedő hőmérsékletnek köszönhetően rendbe jöttem és már nem fáztam. Rossz volt belegondolni, hogy hétfőn már munka van, de ma este még nem akartam ezzel foglalkozni, csak mi ketten voltunk, a teám és valami netflixes film, aminek csak az első tíz percére emlékszem, arra is halványan.

Vasárnap már máshogy volt, apa előszeretettel zaklatott már ezzel-azzal, de én elhatároztam, hogy hétfőig nincs munka, nem dolgozom és ezt meg is mondtam neki. Délelőtt elmentünk venni pár dolgot, vissza kell rázódni a hétköznapokba és ebbe az is beletartozik, hogy legyen itthon valami kaja is.

Hétfőn visszamentünk dolgozni, ilyen volt a kedd is és onnan az összes nap. Nagyon nagy munkák folytak, érezhető volt a feszültség az egész gyárban, 10.-ére el kellett készülni, ugyanis akkor leplezzük le a 2022-es versenyautónkat. Viszonylag jól álltunk, minden a tervek szerint haladt.

Hamar eljött az a bizonyos február 10. Délután kettőkor van a bemutató, persze nekünk már előbb ott kell lennünk. Nagyon jól sikerült az idei megjelenés, mind a versenyzők és a csapattagok ruhája és az autó is egyaránt, ami remélhetőleg legalább olyan gyors lesz, a milyen jól néz ki.