Zsarolva [Sebastian Vettel]

48. fejezet

Csütörtök reggel nem bírtam valahogy levakarni a mosolyt az arcomról, egyszerűen nem ment. Valahogy nem tudtam problémázni, csak örülni. Már előző nap este összepakoltam, így ma reggel csak rendbe szedtem magam, reggeliztem, felhívtam Sebet, aztán indultam a reptérre.

Az út hamar elrepült - szó szerint - épphogy a film végére értem, máris leszálltunk. Felálltam, leszedtem a csomagtárolóból a bőröndömet, aztán elindultam a kijárat felé és éppen azon gondolkoztam, hogy vajon Seb kint van-e a pályán és, hogy hogy és hol találkozok majd vele, de ahogy a kivezető folyosó végére értem meg is kaptam a választ mindkét kérdésemre, ugyanis Seb ott várt engem, a kezében egy szál vörös rózsával, ami a kedvenc virágom.

-Seb! -ugrottam a nyakába és karoltam át szorosan.

-Szia -mosolygott rám és kaptam egy csókot is.

-Te hogyhogy nem vagy még a pályán? -kérdeztem tőle, ahogy elindultunk kifelé. Az én kezemben volt a kistáskám és a rózsa, ő pedig a bőröndömet hozta.

-Ott kezdtem, aztán eljöttem érted. Le akarsz előbb pakolni vagy mehetünk egyből ki?

-Egy bőröndöm van igazából, nem fontos nekem most a hotelbe menni -mondtam és így a pályára indultunk el.

Nagyon sejtelmesen néztem rá azt hiszem egész nap a dolog miatt, amit még titkolok, de már nem sokáig, egyre rövidebb ideig. Igyekeztem nem árulkodóan nézni rá, de természetesen feltűnt neki, hogy valami fura.

-Hülyén nézek ki vagy miért nézel rám egész nap ezzel a bizonyos mosolygással. Ismerem már az arckifejezéseidet, de ez új még nekem is -mondta mikor késő délután elindultunk a szállodából.

Egy csapatvacsorára mentünk, ami itt volt nem messze a hoteltől, így gyalog indultunk el. Elméletileg valami kerti vacsora lesz, azt mondták szép a hely. Seb fehér inget viselt rövidnadrággal és sportcipővel, én pedig egy viszonylag rövid nyári ruhát apró virágmintákkal és egy vastag talpú fehér sneakerrel.

-Nem, dehogy, megnyugodhatsz, jól nézel ki -mondtam nevetve.

-Akkor? Valami csak van.

-Dehogy, mégis mi lenne? -játszottam tovább az ártatlant.

-Az a baj, hogy ismerlek már eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy ez kamu. Felhívjam Brianat? Nem kell sokáig győzködni, hogy elmondja.

-Nem tudja ő sem, mert nincs semmi. Örülök, baj az?

-Az soha -kulcsolta át az ujjainkat. -De valamit titkolsz.

-Oké, akkor titkolok valamit, de pár nap múlva meglátod.

-Mondtam!

Jó hangulatban telt az este, már sötét volt, mikor visszamentünk. Apám szokásosan leégette magát, ezúttal pluszként még le is öntötte a fehér felsőjét egy pohár vörösborral, ami ugyebár soha az életben ki nem fog jönni, anyámtól kapott is érte egy jó nagy ütést, amitól utána meghúzta magát kicsit, de mikor már jó állapotban volt, azért még odajött hozzánk, hogy az élet nagy dolgairól beszéljen, de valamikor öt perc után odajött hozzá Lawrence és vele folytatta tovább a társalgást, békén hagyva így minket. Nem is maradtunk utána már sokáig, húsz perccel később elköszöntük.

Az osztrák nagydíj első napjának reggelére is megmaradt a jókedvem, nem tudom mikor keltem vajon ilyen energikusan fel reggel, de most kifejezetten jól ment. Seb még most is furcsán nézett rám, de nem foglalkoztam ezzel, hagytam, hogy forrongjon nyugodtan magában miatta, pár nap múlva úgyis elmondom neki, addig meg előszeretettel húzom az agyát.