Zsarolva [Sebastian Vettel]

45. fejezet

Hétfőn reggel már korán kint kellett lennünk a reptéren. Erről a terhesség-dologról csak mi tudunk és addig ez egészen biztosan így is fog maradni, míg meg nem bizonyosodunk róla, hogy valóban így van-e. Reggel konkrétan azt hittem, hogy Sebnek úgy kell majd kiráncigálnia, vagy vinni akár kézben, akár háton, annyira nullán volt az életkedvem a felkeléshez, ráadásul, mivel tényleg korán volt, hulla fáradt is voltam. Végül sikerült a saját lábamon mennem, de közel nem volt egyszerű feladat.

Örültem, hogy végre hazaértünk, annak pedig még jobban, hogy most egy ideig nem is lesz szükséges ilyen nagyobb utazásokat tenni. Téli szünetre csak annyi vágyam van, hogy minél többet legyünk itthon, mert sok több, mint húsz héten át ide-oda utazgatni gyakorlatilag a Föld körül, most viszont végre lesz egy kis nyugtunk.

Az, hogy nyugtunk lesz, természetesen túlzás. Lesz így is egy csomó dolog, amit meg kell majd csinálni, meg menni helyekre és erről a baba dologról még nem is beszéltünk. Nem érzem késznek magam és érzem, hogy húzom. Mikor hétfőn már otthon voltunk, volt róla szó, venni kellett volna tesztet, de végül lebeszéltem róla, hogy majd holnap, de félek, ráadásul nem is kicsit.

Kedden bíztam benne, hogy nem lesz erről szó és még legalább egy pár napig sikerül elhúznom, de sajnos ez nem így lett. Délelőtt lement valami boltba, más indokkal és ezért én nem is gondoltam rá, hogy lesz Sebnél egy terhességi teszt, fel is ment rendesen a pulzusom, amikor kipakolásnál megláttam. Nagy nehezen sikerült csak rávennem magam, majd kivittem és együtt vártuk. Még soha nem féltem ennyire megnézni valamit.

-Leah, letelt az idő.

-Én biztos, hogy nem tudom megnézni -mondtam sík idegesen.

-Megnézem akkor én... ez csak... ez csak egy csík.

-Mi? Te komolyan beszélsz? Ugye nem ugratsz? -még feljebb ment a pulzusom.

-Nem, ez negatív, tessék, nézd meg -mutatta és valóban az volt.

-Ez most akkor mit jelent? Melyik a jó? -kérdeztem értetlenül, de tudtam, hogy neki sem lesz feltehetően erre sokkal jobb válasza.

-Nem tudom... olyan 50-50 így. Azóta hogy érzed maga?

-Jobban szerintem... -mondtam eltűnődve. -Csinálok majd még egyet a napokban, aztán ha olyan akkor elmegyünk dokihoz. Sokkal nem lettem nyugottabb, most még azon is morfondírozhatok, hogy vajon mi is van akkor, hiszen nem egyértelmű.

-Nem lesz semmi baj, bármi is lesz, nyugi. Együtt csináljuk végig, bármi van.

-Köszönöm -öleltem át szorosan.

A telünk ezután nem alakult túl könnyedén, de mindent nagy elszántsággal vészeltünk át. Kiderült, hogy nem vagyok terhes mégsem, ami azért egy elég nagy súlyt vett le a vállamról, hiába éreztem lelkifurdalást emiatt.

Ezt a két hónapot, amennyi időn volt, szinte teljesen kettőnknek szenteltük és hiába működött eddig is zökkenőmentesen, azt hiszem, nagyon jót tett a kapcsolatunknak. Újévkor már Svájcban voltunk a nyaralóban, ami az én örökségem, bár van Sebnek svájci háza, inkább mégsem oda mentünk. Elszigetelődtünk szinte teljesen, csak annyit foglalkoztunk a külvilággal, amennyit muszáj volt, leginkább a munka miatt, ami ebben az esetben engem érintett jobban, de én is csak a laptopomat hoztam hozzá, más, különösebb dolgot nem.

Nem volt egy túlzottan egyszerű évünk és maradt utána bőven hiányérezt, akár legyen szó a bajnokságról vagy akár Elliről. Hiába éreztem már úgy, hogy túl vagyok a dolgon, biztos voltam benne, hogy idős koromban is emlékezni fogok rá és sosem tudnám azt kívánni, hogy bárcsak ne történt volna meg, hisz boldog voltam. A boldog dolgokra az ember boldogan is akar emlékezni és tudtam, hogy egyszer majd eljön ez is. Nemsokára.

Kellett ezek után egy kis idő, hogy felszívjuk magunkat. Tudtam, hogy ha jövőre nem fog összejönni, akkor az lesz valószínűleg az utolsó menet. Elképzeltem, hogy milyen lenne akkor az életünk. Seb itthon lenne, valószínűleg én is felhagynék a folyamatos versenyekre való utazgatással, egy idő után akár gyerekeink is lennének... Bármennyire is szép volt ez és gyönyörű, ahogy elképzeltem, hogy egy hatalmas kertes házban élünk, a gyerekek szaladgálnak és Sebbel játszanak, én meg csak a konyhából figyelem őket, ezt a szívmelengető látványt... valahogy nem éreztem még magam készen. Akárhányszor elképzeltem ezt jött egy sötét felhő, ami beárnyékolta az egészet, azt követte még egy és még egy, míg nem vihart generáltak. Nem álltam most még készen. Még nem, tehát meg kell nyernünk azt a rohadt bajnokságot.

Ketten voltunk, távol a gondjainktól. Itt nem állítgatott le senki percenként, hogy „Milyen érzés, hogy Hamilton nyert?" és hasonló, ritka idióta kérdések.

Nagyon szép volt Svájc télen. Mindent hó borított, ugyan hideg volt, de a látvány megfeledkeztetett róla. Csend volt. Angliában, ahol élünk, sosincs csend. Itt, a hegyek között mindig az van. Ez tetszik. Meg persze az se volt egy rossz dolog, hogy itt nem volt az a hűvös, esős, nyálkás, sokszor elég undorító eső. Itt hideg volt és minden fehér. Gyönyörű.

Persze ez nem jelentette közel sem azt, hogy itt akarnák maradni és nem visszamenni. Silverstone az otthonom, mindig is az volt és mindig is az lett, de jó néha elszakadni otthonról. A szív viszont mindig visszahúz. Velem is megtörtént ez, így februárban visszatértünk a borongós Angliába és magunk hagytuk a síeléssel és néha elfajult hógolyózással teli svájci napokat. Lezártam mindent, ami rossz történés volt a múltban és otthagytam Svájcban, hiába nem ott történt. A lelkemnek megnyugvás volt, hogy otthagytam. Elhitettem magammal.

Tehát visszatértünk és elkezdtünk készülni a szezonra. Gyorsan telt az idő. A szokásosnál sokkal gyorsabban, de én nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek. Az események pörögtek, üléspróbák, a szülinapom (kezdek öregedni), bemutatók, az első beindítás, filmezés, fotózások, tesztek, minden, ami ilyenkor történik. Bizonytalanságot éreztem, mert nem tudtam, hogy mi lesz. Nehéz volt előre tekintenem, amikor viszont mégis megtettem, minden olyan távolinak és hosszúnak tűnt. Néha szívesen lettem volna ismét gondtalanul a svájci hegyekben, de nem így volt, sőt, mire észbe kaptam, már a kora őszi nap sugarai sütötték az arcomat Melbourne-ben. Tehát itt voltunk. Kezdődik. Nincs hátra, nincs megállás, innen már csak előre.