Zsarolva [Sebastian Vettel]

41. fejezet

Nagyon jó volt, hogy nem kellett utazgatnunk és hétfőn reggel otthon ébredtünk. A héten megint lesz verseny, csütörtökön kell utaznunk Franciaországba, Le Castellet városába. Vasárnapra meglepetést tervezek, hisz akkor lesz Seb szülinapja, harmadikán. Elintéztem, hogy a családja is jöjjön vasárnapra, de Seb erről nem tud és a versenyig nem is fogja tudni, meglepinek szánom és azt is, ami verseny után lesz majd, de ahhoz kéne még egy dolog, ami csak a futamon fog múlni...

Ez a pár nap alatt ismét feljött köztünk a ház-téma, ami a baba óta felejtésbe merült. Átrágtuk rendesen a témát, azt a házat időközben eladták, amit néztünk, de ha nem adták volna el, akkor sem túl valószínű, hogy megvettük, mert megbeszéltük, hogy egyelőre maradunk ebben a környezetben a munka miatt is, meg épp, hogy visszaállt az életünk a normál kerékvágásba. Meg egyébként a bajnokság szempontjából sem rossz, hogy ennyire közel lakunk a gyárhoz és nem egy másik országban, ahonnan repülni kéne minden egyes alkalommal, amikor itt van ránk szükség.

Most, kicsit meglepő módon nagyon vártam már, hogy utazzunk, mert nagyon szeretném már, hogy vasárnap legyen. Az első nap teljesen simán ment, hasonlóan voltunk ezzel a szombaton is, Seb harmadik lett az időmérőn, onnan a győzelem sem esélytelen és az adatok szerint jónak néz ki a versenytempónk. Délután ő még a pályán volt és tudtával én is, de valójában én a holnapi helyszínen készítettem elő pár dolgot és mire végzett vissza is értem, így nem buktam le, együtt mentünk vissza a szállodába.

-Jó reggelt, Leus -ébredtem egy kedves hangra, a hang tulajdonosa az arcomat simogatta óvatosan.

-Jó reggelt, Seb -mosolyogtam rá, miután sikerült kinyitnom a szememet. -Te már fent vagy? -kérdeztem egy nagyot ásítva.

-Nem, álmodsz -nevetett. -Szerinted?

-Jó-jó -térdeltem fel az ágyban és felé fordultam -boldog szülinapot, drágám! -öleltem át szorosan.

-Oh, köszönöm szépen!

-Van mára egy meglepetésem számodra...

-Ha te vagy az, akkor nem kaphatnám meg már most?

-Egy, nem én vagyok, kettő, neked ma versenyed van, szóval várnod kell estig, Vettel -vettem fel a köntösömet és indultam a fürdő felé.

-Na mi van, most Vettel az előbb meg még drágám? Így megy ez? -kérdezte nevetve, de én csak mosolyogtam és nem néztem vissza rá.

Gyorsan elkészültünk, reggeliztünk és lementünk a parkolóba. A kocsi felé tartottunk pont, amikor megcsörrent a telóm, Bri hívott, gyorsan felvettem.

-Drága barátnőm, te már fent vagy? -szóltam bele először én.

-Na, erre nem érek rá most, de Leah, Úristen!!!! Ma van az urad szülestésnapja??! -kérdezte szinte üvöltve.

-Igen, de ne hívd már az uramnak, nem az, nem a középkorban élünk. Egyébként meg miért kérded?
-És terveztél valamit?

-Igen, de most nem tudom elmondani.

-Ott van?

-Igen.

-Akkor kitalálom, úgyis mindig a gondolataidba láttam.

-Mi van??? -kérdeztem felháborodottsággal a hangomban.

-Egy kérdésre válaszolj: hívtál meg valakit?

-Igen.

-ÉS ENGEM NEM??

-Nyugi, nyugi, hát... nem, de... nem tudtam, hogy jönnél...