Zsarolva [Sebastian Vettel]

21. fejezet

Egyből megnyitottam és ebben a pillanatban nagyon örültem, hogy Briana vezetett. Egy papírt fotózott le, ami kimondja a válást és megírta hozzá, hogy elintézte. Akkor ezt kellett elintéznie... Nagyra értékeltem ezt a gesztust tőle.

-Bri -szólítottam meg barátnőmet - ezt nézd mutattam meg neki.

-Oké, komolyan mondom, ha most nem mész oda hozzá, hogy megöleld vagy nem tudom mit csinálj, akkor én fogok!

Muszáj beszélnem vele -határoztam el.

Már csak pár percre voltunk a pályától. Briana nagyon ráérősre vette, de én nagyon szerettem volna sietni, hogy mielőbb megtalálhassam Sebastiant és beszélhessek vele. Tudja, hogy nem azért haragudtam, amiért még nincs elintézve, hanem azért, hogy nem mondta, de mégis sokat jelentett számomra, hogy ezzel próbál úgymond kiengesztelni.

Szerencsém volt, ahogy mentünk a csapat boxához, pont megláttam Sebet. Gyorsítottam, hogy beérjek és odakiabáltam neki, hogy észrevegyen, de figyelmen kívül hagyta. Még egyszer szólongattam, semmi... Nem értettem egyszerűen. A boxba oda szerettem volna menni hozzá, hátha csak nem hallott, de nem tudtam, mert pont akkor jött oda hozzám apám, hogy hát most nagyon sürgős meló van és azonnal menjek.

‌Azzal a nagyon sürgős melóval egészen este hatig elvoltam, köz‌ben csak egy rövid ebédszünetet tartottam, de alig ettem valamit. Sebről nem tudtam semmit, csak,‌ hogy ő ‌is intézi a dolgait, mennek az események, ennyi. Már majdnem fél hét volt, amikor kopogott valaki, ezzel megzavarva a pakolásomat.

‌-Szabad! -kiáltottam ki. -Seb.... Sz‌ia...

‌-Szia, Leah -lépett be az ajtón.

‌-Mégis miért kerültél egész nap?

‌-Velem tudnál jönni? -kérdezte figyelmen kívül hagyva előző kérdésemet.

‌-Seb, egész nap dolgoztam, egy roncs vagyok...

‌-Kérlek.

-Legyen -mondtam sóhajtva egyet.

Láttam Seben, hogy az egy kicsit megkönnyebbült. Együtt indultunk el valahová, Bri már rég visszament a hotelbe, úgy volt, hogy majd szólok neki, amikor végeztem, de erre eddig nem került sor. Seb beültetett maga mellé az autóba, d‌e még mindig nem volt hajlandó elárulni, hogy hová is megyünk.

-Megjöttünk -mondta, mikor leállította a céges Astonját.

-Hol vagyunk?

-Csak gyere -kiszálltunkunk és elkezdett vezetni engem. Egy darabig csak kézen fogva húzott, majd egy idő után a szemeim elé tette kezét, hogy ne lássak semmit.-Kinyithatod -vette el kezeit.

-Hát ez...? -néztem meglepetten. Egy kis füves helyen voltunk, ahol le volt terítve egy pokróc és mellette egy pár dolog volt valami kis kosárban.

-Emlékszel, amikor anyudéknál voltunk aztán hazamentünk és hajnalig feküdtünk az erkélyen a csillagokat nézve? -bólintottam és folytatta. -Aznap annyira jól elbeszélgettünk, előtte is, ee az valahogy más volt... Megváltozott bennem valami aznap és ezt értsd pozitívan. Azóta még jobban szeretlek, Leah Wilson és mindennél nagyobb fájdalmat okoz nekem, ha nem lehetek veled és haragszol rám. Tegnap elintéztem a papírokat, küldtem is. Felhívtam az ügyvédemet, mondta, hogy eltarthat egy darabig, ha küldözgetjük a papírokat meg nem tudom, így bementem személyesen és elintéztem.

-Seb, én nem is tudom, mit mondjak... Nálad nem is kívánhatnék jobbat -mondtam könnyezve.

-Akkor megbocsátasz?

-Hát persze! -öleletem meg jó szorosan. De nincs több titok!

-Egy se!

Ameddig időnk engedte, ott voltunk és néztük a csillagokat. Valahogy minden percét tudtam élvezni az együtt eltöltött időnek. Hozott egy kis kaját is, mert gondolt rá, hogy nem vacsoráztam valószínűleg, de nem sokat ettem. Együtt mentünk vissza a hotelbe, ahol az ő szobájába mentünk és csak akkor jutott eszembe, hogy Brianaról teljesen megfeledkeztem, így dióhéjban megírtam neki a fontosabb dolgokat, majd lefeküdtünk aludni és újra boldog voltam, ahogy Seb karjai átöleltek álmomban.