Zsarolva [Sebastian Vettel]

31. fejezet

Az utolsó verseny után több időm volt az esküvő szervezésével foglalkozni, nem volt már sok időnk. Karácsonyig még elég sok munkás volt, de utána már kicsit jobban felszabadultam. Az ünnepeket elsősorban kettesben töltöttük, de meglátogattuk a családjainkat is. Az esküvő január 15-ére lett kitűzve, az év eleje kész őrültek háza volt. Megtaláltuk a tökéletes helyet itt, Angliában. Egy nagy farm volt, ami kifejezetten ilyesmi célokra volt fenntartva, sátorral meg mindennel, szerencsére nem is volt messze, csak egy órát kellett utazni.

Péntek este volt a lánybúcsúm, amit a lakásomon tartottunk meg. Bri szervezte, meghívta a koszorúslányaimat és Sebet is eltávolította addigra. Nem igazán tudom, hogy ők mit terveztek, talán jobb is így. Hosszú esténk volt, lehet, hogy érdemesebb lett volna kicsit előbb lefeküdni, meg a lányoknak nem kellett volna ennyi piát hozniuk. Mind nálam aludtak, hisz másnap reggel el kellett kezdenünk készülődni.

-Ahhjjjj -az ébresztő fájdalmasan csengő hangjára ébredtem, ahogy mindenki más is a lakásban. Hasogatott a fejem és alig bírtam megmozdulni, fáradt voltam.

-Gyerünk, Leah, ébresztő -mondta Briana, de nem volt túl meggyőző, mert hasonfekve a párnája felé fordulva mondta és nem úgy nézett ki, mint, aki fel fog kelni hamarosan.

-Nem tudoook...

-Na, hagyjátok ez a nyavalygást -szakította félbe a hisztinket Gracey, akit még az egyetemről ismerek -Leah, ma lesz az esküvőd! Egy, kettő!

-Igenis! -fogadtam el a parancsot és kivonszoltam magam a mosdóba, hogy megpróbáljam kimosni magamból az álmosságot.

Lezuhanyoztam gyorsan, felkaptam egy köntöst és frissen mosott hajamat felkötöttem egy nagyon laza konytba. Úgy számoltunk, hogy a hajmosásra valószínűleg már nem maradna idő, úgyhogy ezt tegnap este már elintéztem. Mire végeztem, valamennyire a lányoknak is sikerült felkelniük. Először megreggeliztünk, majd nagyban készülődni kezdtünk.

Öten voltunk lányok, Bri, ő volt a tanúm, a koszorúslányaim Gracey, Livi, Scarlett és persze én. Fel voltak osztva a feladatok, ki a hajunkkal foglalkozott, ki a sminkkel, de olyan is akadt, mint én, akit leültettek egy székre és meg se mozdulhatott egész végig. Háromkor lesz a szertartás, kettőre kellett odaérnünk, így legkésőbb egy óra körül el kell indulni. Azt már előre megállapítottam, hogy biztos, hogy nem fogok tudni előtte semmit se enni, túlságosan görcsben voltam. Hajamat lazán begöndörítették, kibontva omlott a vállaimra. Kicsivel fél egy előtt elkészültem. Picit félve mentem oda a tükörhöz, majd miután belenéztem, teljesen elképedtem. A lányok csodát műveltek, ez megkérdőjelezhetetlen. Könnycseppek gyűltek a szemembe a meghatottságtól.

-Jaj, ne sírj, kezdhetjük elölről -simogatta meg Livi a hátamat, ő csinálta a sminkemet.

-Én nem sírok, csak...

-Csak könnyezel.

-Pontosan, Bri -nevettem. -Lányok, az hiszem ideje indulni, hogy Leaht végre feleségül vehessék.

El is indultunk, már jöttek értünk. Görcsben volt a hasam, izgultam és izgatott voltam. Az egyetemi vizsgáim óta nem voltam szerintem ilyen ideges, csak ezúttal kevésbé tudtam megmagyarázni, hogy miért. A lányok az egész úton hülyéskedtek, én inkább kivontam magamat a beszélgetésből és nagyrészt az ablakon át bámultam ki és figyeltem a mellettünk elsuhanó fákat, épületeket... Még mindig olyan hihetetlen ez az egész és már alig van pár óránk.

Hűvös szél fújt, be kellett húznom a kabátomat, míg beértünk. Ránézésre már szinte minden készen állt. Egy kis eldugodtabb szobában ültünk le, még volt időnk és néhány dolgot csak most tudtunk megcsinálni. Öt percünk volt hátra, amikor feladták rám a fátylat és a kezembe adták a csokrot. Kimentünk a szobából, apa már ott állt. Kezdetét vette a ceremónia, először a koszorúslányok vonultak be, majd felcsendült a zene és eljött az én időm. Apa a karját nyújtotta, én pedig belekaroltam.

-Készen állsz? -kérdezte az ajtó előtt állva.

-A lehető legjobban -mondtam határozottan.

Lassú léptekkel haladtunk az oltár felé. Nem volt ugyan újdonság, de a helyiség valami gyönyörű volt. Jó volt látni, hogy itt vannak a számomra fontos emberek, sokan jötték el még az őrsről is, hiányoztak. Így se voltunk nagyon sokan, egyikünk sem akart nagyon nagy esküvőt, csak a fontos embereket szerettük volna meghívni.

Elérkezett a nagy pillanat. Odaértünk. Apa átadott Sebnek és egy puszit nyomott az arcomra, majd leült. Mélyen Sebre néztem, mindketten bólintottunk és beálltunk egymással szembe. Fekete öltönyben volt, ami meglehetősen jól állt rajta. Mosolygott, azt szeretem legjobban, mikor mosolyog.

Természetesen mindkettőnk válasza igen volt arra a bizonyos kérdésre. Mikor „engedélyt" kapott rá, Seb finoman megragadta a derekamat, közelebb húzott magához és lágyan megcsókolt, a násznép ujjongott.

Hamarosan jött a pillanat, amikor eldobtam a csokromat. Háttal álltam a lányoknak, visszaszámoltam.

-Három... kettő... egy! -eldobtam és egyből megfordultam. Nem akartam hinni a szememnek, döbbenten néztem, majd elnevettem magam. -Bri, csaknem több van köztetek azzal a sráccal, aki hétfőnként a szódát hozza?

-Ha, ha, ha, nagyon vicces vagy. Egyébként meg nem tudom, miről beszélsz... -tetette a hülyét. Látszólag nem akart több dolgot a témával kapcsolatban mondani, én meg nem akartam veszekedni az esküvőm napján, így egyelőre elengedtem a témát.

Ugyanezen a helyszínen tartottuk a lagzit, de nem ebben a teremben, így oda átsétáltunk először. Először az evésre került sor. Kicsit meglepő módon az étlap összeállítása volt az egyik legnehezebb feladat a szervezésben. Sok szempontot figyelembe kellett venni, de a végére összeállt és -ugyan ez a szakácsnak is nagyban köszönhető -szerintem kifejezetten jól sikerült.

-Mrs Vettel, felkérhetem egy táncra? -kérdezte az előttem álló pilóta.

-Bocs, előbb azt hiszem, megkérdezem a férjem, nem tudom, mit szólna hozzá... -húztam az agyát.

-Várj, azt hiszem, most hív -ment bele a hülyülésembe és a kezét a füléhez tartotta, mintha telefonálna. -Igent mondott, mehetünk -nyújtotta felém a kezét, hogy felsegítsen.

-Hát jó, legyen, Mr Vettel.

-Jöjjön, Mrs Vettel -húzott a táncparkettre. Egymásba karolva, lassan táncoltunk. -Annyira szeretlek, Leah -súgta nagyon közel a fülemhez.

-Én is téged, nagyon.

Hajnalig tartott a lagzi, a végére már mindannyian alig álltunk a lábunkon, de megérte, ez volt életem egyik, talán legjobb napja. Sok dolog megváltozik ettől a naptól kezdve, hivatalosan is házasok vagyunk és már nem vagyok többé Leah Wilson. Leah Vettel vagyok. Ezen a napon nem volt munka, nem volt aggodalom és a hétköznapi gondjaimon. Csak ő és én voltunk, ez a mi napunk volt.