Zsarolva [Sebastian Vettel]

53. fejezet

Csendben néztük végig a hátralevő részét. Segítettem kicsit pakolni, majd vissza akartam menni a hotelbe, de Seb se volt még meg, meg előbb az irodámba be kellett még mennem mindenképp. Meg persze ott lesz még a csapatmegbeszélés is, amit nem hagyhatok ki. Hosszú lesz még ez a nap.

Kinyitottam kulccsal az ajtót, majd benyitottam. Egy szál vörösrózsa volt az asztalomon rajta egy cetlivel. Gondolkodnom sem kellett azon, hogy kitől van, csakis Sebastiannak van rajtam kívül ide kulcsa. Odasétáltam az asztalhoz, megnéztem az üzenetet.

„A világ legcsodálatosabb nőjének, akit elképzelhetnék Neki. Sajnálom."
S.

A legtöbb férfi behisztizne és egy hétig kéne azt tenni, amit ő akar éppen, mert nem fogadná el, hogy neki kellett volna máshogy reagálnia a szituációban. Seb nem ilyen volt. Ő az a típus volt, aki két óra múlva már virágot csempész hozzád, csak, hogy ne haragudj rá. Én pedig ezt nagyon nagyra tartottam benne.

Így hát miután még elvittem innen a dolgaimat, a németemet indultam el felkutatni. Hamar meg is találtam, a mérnökeivel elemezte az adatokat és beszélte meg a megbeszélnivalókat. Minden alkalommal ezt csinálja ilyenkor órák hosszát. Nem akartam zavarni, de meglátott az üvegen keresztül, felállt, intette a többieknek és valószínűleg azt mondhatta, hogy mindjárt jön. Kijött hozzám.

-Leah, én... -kezdett egyből mentegetőzésbe, de én leintettem, hogy hagyja, nem szükséges. -Megtaláltad igaz? -kérdezte, én pedig bólintottam. -Akkor... minden oké?

-Seb, komolyan azt gondolod, hogy egy virágtól elmúlik minden? -kérdeztem tőle, mire ő megijedt. -Figyelj, én a virág nélkül sem tudnék rád haragudni.

-Nem? -nézett meglepetten.

-Dehogyis. A férjem vagy, ráadásul mindketten pontosan tudjuk, hogy mi lesz hamarosan. Ez a kapcsolat már rég sokkal több, minthogy apróságokon összevesszünk vagy ilyesmi. Persze lehet olyan, hogy éppen kiakad valamelyikünk valamin, de meg tudjuk oldani együtt a problémáinkat és most szó sem volt semmi komoly veszekedésről.

-Féltem, hogy haragudni fogsz.

-Nem örültem, de nem haragudtam rád. Megértelek, nem várom el, hogy ne legyél mérges ilyenkor. Én is tanultam belőle, legközelebb tudni fogom, hogy mikor hagyjalak.

-De én nem akarom, hogy hagyj. Azt akarom, hogy velem legyél. Eddig is tudtam, hogy szeretlek, hogy mindennél jobban szeretlek, de most csak veled szeretnék lenni.

-Én is ezt érzem, de Seb... szerintem lassan vissza kéne menned -mutattam rá a többiekre, akik bent ültek és ahogy láttam, már vártak.

-Öhm, később megbeszéljük akkor, oké?

-Seb, részemről már nincs mit megbeszélni. Minden oké -szögeztem le. -Ha végzel, találkozunk. Megvárlak, én is találok addig még magamnak valamit.

-Rendben, szia -kaptam tőle egy gyors puszit, majd visszament a megbeszélésre.

A csapatmegbeszélést még végig kellett ülni, aztán már nem olyan sokára mehettünk is vissza.

Ezután a szállodában lefeküdtünk aludni, majd másnap reggel már korán, fáradtan indultunk el haza. Az utazás napja úgy, ahogy ment a kukába részemről, használhatatlannak éreztem magam és csak a pihenésre tudtam gondolni. Szerettem volna vacsorát főzni magunknak, de mikor neki kezdtem, konkrétan nem bírtam már állni és muszáj volt lefeküdnöm, először csak tíz percre, pontosabban az volt a terv, de az lett végül belőle, hogy másnap tíz óráig aludtam, pedig korán aludtam el előző este. Felvettem a köntösömet és szememet dörzsölve kibattyogtam a konyhába.