Zsarolva [Sebastian Vettel]

55. fejezet

-Tessék? -néztem rá kikerekedett szemekkel. Annyira meglepődtem, hogy először a számat is elfelejtettem becsukni.

-Meguntam, nem ér annyit kint a munkám és nagyon hiányzik Anglia, olyan keveset tudok hazajönni. Épp elég volt nekem ez a pár év. Azt nem mondd, hogy nem is örülsz...

-Már hogyne örülnék, te viccelsz velem? -mondtam neki és megöleltem. -Ez a bejelentések napja -nevettem.

-De akkor örülsz, ugye?

-Persze, csak annyira sokkoltál, de a jó értelemben, ne aggódj -nyugtattam meg. – Már azt hittem, hogy van valakid vagy ilyesmi -mondtam és folytattuk az evést közben.

-Nem, még mindig arra várok, hogy kiderüljön, hol lehet beszerezni a tiédhez hasonlót.

-Azzal a szódás fiúval nem lett semmi? -kérdeztem nevetve.

-Nem, kiderült, hogy egy köcsög.

A beszélgetésünkkel párhuzamosan az első szabadedzés is ment, ahol nagy érdekesség nem történt, talán egyik Alfa lassult le és gurult úgy be a boxba, egy sárga zászló volt csupán az egész alatt. Seb jó helyen végzett, bár az itt még nem számít semmit.

Próbáltam végezni is kicsit a dolgom, bár leginkább ilyen csajos-káosz napot tartottunk Brivel, olyanokat akart csinálni, amit még akkor csináltunk körülbelül, mikor gimisek voltunk és ottalvós bulit tartottunk, azóta meg eltelt egy kis idő. Őt ez viszont nem zavarta, pontosan úgy viselkedett, mint tizenöt évesen. Nem volt baj, hogy már vagy kétszerannyi idős.

Időközben megtudtam, hogy egy hónapja maradt a melóból, amit kivenni nem tud, mert nincs szabija, így mikor hétfőn újra ott lesz kezd majd megint melózni. Ez az egy hónap után szeretne visszaköltözni, most meg egyrészt azért is jött, hogy valami albérletet keressen magának. Felmerült bennem valami, de azt előbb majd meg kell beszélnem Sebbel.

Este mikor már a szobában volt videochateltem Sebbel, de Briana nem hagyta, folyton belebeszélt és folyamatosan be akart lógni a képbe, nem volt egyszerű eset, inkább hamar hagytam is a németet, aki biztos fáradt, nem éppen egy Brihez hasonló idegesítő lányhoz van ilyenkor szüksége, még akkor se, ha én szerettem volna még beszélni kicsit, majd bepótoljuk.

Én is elfáradtam addigra, így közöltem Brianaval, hogy vége, most n alszok, ő meg kénytelen volt elfogadni, hamarosan ő is lefeküdt és eltettük magunkat másnapra.

Nem volt túl jó éjszakám, rosszul aludtam. Álmomban össze voltam roppanva és semmit nem értettem, semmit nem találtam. Se a baba, se Seb, üvöltöztem, miközben patakokban folytak a könnyeim és éreztem, hogy remegek. Egyedül álltam a sötétben, az álmom pedig addig tartott míg a hátam mögül nem hallottam egy nagy csattanást, de mikor meg akartam nézni, hogy mi az, felébredtem.

Ahogy felébredtem, tovább remegtem, de tudtam, hogy csak egy álom, de ezek nagyon rosszul érintenek, nem bírom az ilyesmit, szétesek teljesen, darabokra. Körbenéztem, Bri nagyon mélyen aludt, így hagytam. Megnéztem az időt és mivel már volt annyi, megpróbáltam felhívni Sebet. Nem akartam sokáig feltartani, csak hallani akartam kicsit a hangját. Hogy nincs itt mellettem egyedül érzem magam, hiába jött Bri, ez teljesen más. Hiányzik, hogy Seb átöleljen reggel az ágyban fekve és megsimogassa a hasam, amin ugyan még túlzottan nem látszik a terhesség, szép lassan alakul, ő pedig törődik velem, velünk és előre érzem, hogy tökéletes apa lesz a kicsi számára.

Levettem a töltőről a telefonomat, ami az ágy melletti éjjeliszekrényen volt, majd kikerestem a számát, ami tekintve, hogy a legutóbbi volt a híváslistámban, nem volt nehéz feladat. Tárcsáztam, ő pedig fel is vette.

-Jó reggelt, drágám -köszönt még kicsit álmos hangon.

-Szia -köszöntem neki halkan, épp hogy nem elcsukló hangon.

-Minden rendben? -kérdezte kicsit éberebb hangon.

-Nincs semmi, csak hiányzol és szarul aludtam...

-Nem lesz semmi baj, Leah, ne aggódj.

-Szeretlek.

-Én is, mindennél jobban. Ne aggódj, majd a vasárnap estivel jövök és hétfőre már ott is leszek nektek.

-Köszönöm, de Seb, ha úgy van, akkor maradj nyugodtan ünnepelni a csapattal. Fontos.

-Te fontosabb vagy.

-Terhes nővel nem vitatkozunk -szögeztem le.

-Akkor is jövök a vasárnapival, majd max gyorsan lezavarjuk.

-Javíthatatlan vagy -nevettem rajta picit.

-Javíthatatlanul szerelmes beléd.

-Olyan vagy, mint egy tizenéves kamasz, mikor ilyeneket mondasz -mondtam mindenféle rosszindulat nélkül, imádom, amikor ilyen.

-Úgy is érzem magam néha.

-Sok sikert mára, édes. Zúzd le őket.

-Meglesz. Te meg csak maradj nyugodt, a picinek meg meséljetek rólam, míg nem vagyok ott nehogy elfelejtsen.

-Rendben, bár az persze egy csöppet sem probléma, hogy még meg sem született... -ironizáltam.

-Biztosra megyek -védekezett.

-Jól van, menj biztosra, de aztán a pályán is meglegyen ez.

-Csak, mint mindig.

-Mi van veled, sok időt töltöttél Alonsoval, hogy így átvetted az egóját? -kérdeztem nevetve.

-Ha-ha, nagyon vicces, nem, csak próbáltalak kicsit jobb kedvre deríteni. Röpke 48 órán belül pedig élőben is megtapasztalhatod.

-Sok sikert mára, Seb. Várunk akkor majd haza.

-Köszönöm. Hát, azért addig biztos beszélünk. Szeretlek titeket.

-Mi is téged -azzal bontottuk a vonalat.

Bri elég sokáig aludt, így sokat voltam még fent egyedül, mert bármennyire is próbáltam, nem sikerült visszaaludnom. Volt egy kis melóm, azt igyekztem megcsinálni, meg összedobtam közben valami reggelit, érdekes mód, pont úgy sikerült időzítenie, hogy abban a pillanatban jött ki a szobából még pizsiben, kicsit kócos hajjal, mikor kész lett a kaja. Innentől pedig szinte búcsút is inthettem, hogy haladni fogok a dolgaimmal, szerencsére a sürgős dolgaimat megcsináltam, ma csak előre tudnék picit dolgozni.

Napközben Bri kitalálta, hogy neki nincs normális ruhája, mivel meg szeretne nézni egy albérletet és jó benyomást akar kelteni. Először áttúrta a ruhatáramat, majd miután nem talált jó cuccot a méretében, kitalálta, hogy menjek el vele vásárolni, én pedig kénytelen voltam belemenni, hiába mondtam először, hogy szó se lehet róla, nem hagyott békén.

Három óráig bolyongtam vele a plázában, mire talált magának egy ruhát, majd még fél órát töltött el azzal, hogy megvegye-e-, nekem kellett odalökdösnöm a pénztárhoz, hogy haladjunk már. Neki köszönhetően lemaradtam a harmadik szabadedzésről, bár mint utólag megtudtam, annyira sokat nem vesztettem vele, nem volt semmi különösebb esemény és eddig engem sem kerestek.

A hétvége hátralevő része is Bri hülyeségeiből, Forma-1-ből és minden hasonlóból állt. Hétfőn Brinek vissza kell majd mennie, de nem fog már sokáig ott maradni, meg hamarosan jön majd, lakást szeretne nézni. Nem is értem, hogy miért rángatott el már most vásárolni, mikor nem is most kell mennie. Vásárlás közben szinte minden babacuccnál bökdösni kezdett és nagyban beszélt hozzám, túl heves tempóban is, így muszáj volt többször elhallgattatnom, nem szerettem volna, hogy megtudja a média, márpedig simán hallhatta volna bárki és engem azért felismernek általában, Seb nélkül is.

Seb valóban betartotta az ígéretét és ugyan jó eredményt ért el a hétvégén a csapattal, felszállt a vasárnapi járatra, majd még hajnalban meg is érkezett, amit úgy vettem tudomásul, hogy először hallottam, ahogy bejön az ajtón, lezuhanyzik, majd bebújt mellém és átkarolt. Nem tudta, hogy ébren vagyok, így nem is szólt semmit, néhány percen belül már hallottam is, hogy elaludt, légzése egyenletessé vált. Én is hamar elaludtam, boldogan, hiszen újra itt volt mellettem, ami számomra mindennél többet jelentett még mindig.