𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

7.

"Észre se veszem hogy már megint leplezem az érzéseim egy hamis mosoly mögé bújva. Dehát idol vagyok. Ez a munkám. "

- Na, elolvasta? - nyitok a terembe ahol a leendő házvezetőmet találnom. Azonban nem úgy tűnik mint aki nagyon olvas. Hacsak nem az olvasásra az a módszere hogy ráfekszik a papírkupacra, lehunyja szemét és valami telepatikus módon érkeznek agyába az információk.

- Hé! - kiált fel Jungkook és már lendül is a keze hogy az asztalra csapjon, viszont megragadom csuklóját.

- Ne. Majd én. Menj ki - utasítom tömören. Jungkook ugyan csodálkozik de végül meghajol és kisétál a helyiségből. Most a testőreimre nézek és őket is az ajtón kívülre küldöm.

Leülök a fiú melletti székre és mégjobban szemügyre veszem arcvonásait. Gyönyörű arca van. Ha nem tudnám hogy milyen szegény, azt hinném hogy modell.

Kim Seok Jin. Miért mentettél meg?

Lassan kinyújtom a kezemet és a fiú szemébe lógó tincshez épphogy hozzá érek, elkezd ébredezni.
Gyorsan felpattanok a helyemről és elhàtrálok tőle. A falnak támaszkodom és próbálok természetes pózt felvenni.

Miért ijedtem meg meg és miért dobog ilyen hevesen a szívem? Ez csak egy rajongó, szedd már össze magadat!

- Mmm... - dörzsöli szemét a fiú, és lomhán kezd ébredezni, azonban mikor meglát engem, megugrik a széken, ami nagy robajjal csapódik a földnek.

- Minden rendben? - ront be az ajtón az egyik testőröm.

- Igen - intek neki, hogy fáradjon ki, majd a szeppent fiúhoz fordulok. - Elolvastad? - mutatok a papírokra.

- Ööö... Aha. Alá is írtam, dee, a menedzsere telefon számára szükségem lenne.

- Rajta van a lapon az applikáció amin elérheti.

- De... - a zsebébe nyúl él előhúz belőle egy kis fekete valamit majd felmutatja. Először nem látom mi az, de ahogyan közelebb megyek, meglátom. Egy gombos telefon. - Erre nem tudom letölteni... A telefonszámát nem kaphatom meg? - tördeli a kezét feszengve.

Először válaszolni se tudok, csak a gombos készüléket nézem, amit gyerek korom óta senkinél nem láttam, és akkor is csak a nagyszüleimnél.

- Nem - nyögöm ki végül nagy nehezen. - Nem lehetséges hogy megkapja. Ez szabály. Mégiscsak az egyik rajongóm.

- Én nem - ellenkezik egyből.

- Mit nem?

- Nem vagyok a rajongód. Nem az én stílusom aaa... A rap. Inkább opera. Az unokaöcsémet vittem arra a koncertre.

- Áh - nevetek fel kínosan. - Minden esetre nem hiszem hogy megkaphatnád Jungkook telefonszámát.

- De nem lehetne beleírni a szerződésbe azt is?

- Majd megbeszélem a menedzseremmel - bólintok végül. - De ez a telefon akkor sem megfelelő számodra. Szerezz be egy újat. Megelőlegezem a fizetésedből a hozzá kellő összeget.

- Rendben - biccent.

- Alá írtál mindent? - Bólint. - Oké, akkor menj el a titkárságra és kérj egy noteszt, majd gyere vissza. Nekem indulni kell de közben elmondom neked hogy ma mit várok el tőled.

- Ma? - döbben le. - Már ma kezdhetek?

- Igen. Itt és most azonnal. Szóval szaladj a noteszért.

A fiú lassan feláll és elkezd bicegni az ajtó felé. Direkt rájátszik a sebesülésére? Vagy ilyen rossz?

Amint kiér a helyiségből, utána indulok és a folyosón szembe találom magammal Jungkookot és a testőreimet.

- Szerezzen egy mankót a fiúnak - fordulok Jungkookhoz, mire az bólint és elsiet. A kellékesekhez megy, akik majd ténylegesen beszerzik a kért eszközt.

Ma még van egy fotózásom ahova oda kell érnem, úgyhogy a lift felé indulok. A személyes testőröm Yoongi hűségesen követ utamon mint minden egyes nap minden órájában amikor nem vagyok otthon. Ő próbált jó kapcsolatba kerülni velem, de én maradtam a formalitásnál. Tudom hogy ő is a pénzemre utazik.

A lift csipogó hangja zökkent vissza a valóságba. Megérkeztünk a földszintre.

Kiszállok és a kijárat felé indulok, mikor megpillantom a legújabb alkalmazottamat ahogyan éppen az információs pult felé biceg. Csak most esik le: Nem tudja hol a titkárság. Először lejött hogy megkérdezze merre kell mennie, de nekem meg már indulni kell. Hogy lehet ilyen lassú? Lehet rossz ötlet volt felvenni amíg nem gyógyult meg a lába. De most már mindegy. Ha akar, majd kivesz beteg szabadságot.

- Hé! Féllábú! - kiáltásomra felém kapja a fejét, és várja hogy mit szeretnék mondani.