𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

15.

SeokJin:

Hatkor szólal meg az ébresztőm, amit hajnalban állítottam be magamnak miután Namjoon részegen felriasztotta az egész lakást.

Halkan összekészülődöm, és mivel nem vagyok éhes, így a reggelit kihagyva indulok meg munkába, azaz Namjoon házába. Mivel a város másik felére kell mennem, így a robogómmal indulok neki és szerencsémre, mivel vasárnap reggel hétkor még nincsenek annyian az utakon, még nyolc előtt meg is érkezem a célállomáshoz.  
A mankóim kicsit szabálytalan módon, de sikeresen és baleset mentesen hoztam magammal.

Elbicegek a bejáratig, kinyitom az ajtót és már bent is vagyok. Az alkohol szag egyből megcsapja az orromat, de azzal nem törődve, bezárom magam után az ajtót, leveszem a cipőmet és próbálok a lehető leghalkabban közlekedni a mankóval.

Nyitok ki ablakot és nekilátok a takarításnak. Azt nem mondta meg hogy mit szeretne reggelire, úgyhogy rántottát készítek és a kért kávét sem felejtem el.
Ha jól emlékszem 10-11 körül kell ébresztenem. Jelenleg 10:55 van és még nem vagyok készen a takarítással, és RapMon se kapott reggelit.

- Mindjárt pici Mon, csak befejezem ezt a szobát - fordulok a mögöttem köröző kutyusnak, aki már a tálkáját is ide hozta. Gyorsan befejezem a portörlést, adok enni RapMonnak és 11:05-kor halkan benyitok Namjoon szobájába.

A fülledt, oxigén hiányos levegő egyből megcsap a sötétbe lépve.

- Namjoon, ébresztőőő! - kezdem keltegetni. - Ideje felkelniii!

Az ablakhoz sétálok és kihúzom a függönyöket.

- Mmmm - fordul másik oldalára Namjoon. Nem úgy néz ki mint aki mostanában felkelne.

- Már 11 múlt! Kihűl a reggelije és a kávéja - próbálkozom tovább, de semmi reakció. - Namjoon! Kim Namjoon! Rap Monsteeer! Namjoonieeee

- Mi? - hunyorog rám értelmetlenül.

- Ne nézzen így rám. Maga nem hallgatozz arra ahogyan először hívtam - vonom meg a vállam.

- Ayaaa! Fáj a fejem, csendesebben! - nyűglődik.

- Hozok be gyógyszert és újra melegítem a kávét - jelentem be hogy hová megyek és kisétálok, majd amint megvan amit mondtam, vissza is térek a hálószobába.

Mikor vissza érek, Namjoon már ülőpózban vár rám és a telefonját nyomkodja.

- Hogy hogy itt vagy? - mér végig. Már pont válaszolnék mikor közbevág - Várj. Tudom. Ne mondj semmit. Zavar a hangod. Ha már itt vagy, tedd hasznossá magadat. Hogy áll a takarítás amit tegnap kértem?

- Készen van - felelem.

- Kész? - bámul rám, mintha nem értené válaszom vagy el se hinné. Bólintok. - Oké. Akkor... Hozd ide a laptopom meg a reggelit.

Leteszem a kávét és a gyógyszert mellé az éjjeli szekrényre és már ott is hagyom hogy az újabb utasítását teljesítsem. Mindez három órán keresztül még folytatódik, mialatt a kért ebédet is ide szállítom neki a külvárosból, mert éppen azt kívánta meg őfelsége.

- Ne vedd le a cipőd - állít meg az ajtóban Namjoon.

- Itt a... - mutatom fel az ebédjét, amit egyből kikap a kezemből és elcsoszog vele a konyháig. A hasam hangosan kordul az étel gondolatára. Most hogy belegondolok, ma még nem is ettem semmit és már délután kettő van.

- Hátra arc - ér vissza Namjoon és már veszi is a cipőjét, az én kezembe pedig oda nyújtja az itt hagyott mankómat. Mikor ebédért mentem, csak az egyiket vittem el, hiszen a másik csak útban lett volna.

- Hova megyünk? - értetlenkedem, de közben már teszem is amit mond.

- Telefont veszünk neked - feleli nemes egyszerűséggel. - Még nem vettél, nem igaz?

- Nem... Nem tudtam milyet kellene - kezdem a cipőm orrát tanulmányozni. Az orra foszlik és félig már levált a talpa, úgyhogy mikor sétálok, az "beszél"-ni kezd.

- Új cipőt is nézzünk? - követi tekintetemet.

- Nem - vágom rá egyből. - Ez még jó. Semmi szükség rá.

- Nehogy már ilyenbe járj - hajol le mellém és vizsgálja meg a lábbelimet. - Ebben nem mutatkozhatsz mellettem. Újat veszünk és kész. Vedd ezt... Céges cipőnek.

- Céges cipőnek? - kérdezek vissza.

- Aha. Egyes munkahelyeken adnak céges autót vagy laptopot. Neked céges cipőt adunk hogy abban járj mikor dolgozol - magyarázza és meglep a többesszám.

- Minden... Alkalmazott kap ilyet? - próbálok tapintatosan rámutatni arra hogy ha ki kell fizetni, nekem nem telik rá és már így is tartozom neki.

- Nem. Csak akiknek nincs normális cipőjük. Na menj már, Féllábú! Nem érünk rá egész nap! - sürget meg a főnököm.