𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

21.

"Ha szabad kérdeznem...ennyire nem bízik a kórházakban, esetleg az alkalmazottakban? - tudakolózik a hölgy, mire felvonom az egyik szemöldököm."

Velem egyidős lehet, ha nem fiatalabb.

- Pont maga kérdezi, aki az előbb támadott le egy beteget kérdésekkel annak munkája miatt? - A nővér nem tud felelni.

- Szólok a doktor úrnak hogy felébredt - erőltet arcára egy mosolyt, aprót meghajol és távozik a szobából. Nem sokkal később nyílik az ajtó és egy 50-es éveiben járó fehér köpenyes férfi lép be rajta.

- Sokat kockáztatott azzal hogy nem megfelelő körülmények között lett eltávolítva a varrat. A fertőzést ugyan vissza szorítottuk, a lázát levittük és fájdalomcsillapítót is kapott, azonban ha nem ért volna be időben a kórházba, vagy az utcán esett volna össze ahol senki sincs hogy segítsen magának, amputálni kellett volna a lábát, vagy akár bele is halhatott volna. Az elkövetkezendő 14 napban nem állhat lábra, és hogy immár be is tartsa az orvosi utasításokat, fekvőgipszet kap.... 

A orvos tovább beszél én viszont már nem figyelek rá. Az ablakot bámulom, hiába a benti szobát látom benne. Kit sötét van, így az üveg mintha egy ezzel párhuzamos világba lenne az átjáró, ahol minden ugyan ilyen, csak sötétebb.
Farkasszemet nézek sötét énemmel, aki egy ugyan olyan szobába van bezárva egy orvossal, mint én. Hozzá is beszél az öreg. Vajon tudja hogy nem figyelek? Nem érdekelnek az orvosi utasítások, csak haza akarok menni. Vajon mennyi az idő? A gyerekek már alszanak? A mama le tudta őket fektetni, vagy megint arra várnak hogy haza érjek végre? A mama fel lett hívva mikor behoztak ide, vagy nem is tudja miért késlekedek még mindig? Most is szitkozza a főnökömet hogy mennyire embertelenül bánik velem?

- Mikor engednek ki? - szakítom félbe a dokit.

- Ma estére még bent tartjuk megfigyelésre. A fertőzés lehet megtámadta más testrészeit is, akár a szerveidet is elérhette. Meg kell bizonyosodnunk afelől hogy biztosan jól van.

- Értesítették a legközelebbi hozzátartozóimat? - jön a következő kérdésem, amit szerintem egyébként elmondott az utóbbi időben csak én nem figyeltem rá.

- Igen, értesítve lett aaa... - ránéz a kezében tartott lapra - nagymamája. - Bólintok, hogy tudomásul vettem. Most jut csak eszembe! Ha Namjoon hozott be, most hol van? Haza is ment? Biztosan. Nem ér rá hogy kórházban várakozzon egy alkalmazottja miatt. Nem ér rám.

- Köszönöm...mindenért.

- Csak a munkámat végzem - intéz felém egy apró gesztus mosolyt az orvos. - És ha megbocsát...nekem most mennem kell. Sok beteg vár még rám ma este. - Nem felelek, a doki pedig kisétál.

Nem tudom mennyi idő telhetett el,  mikor az ajtóm kilincse ismét lenyomódik, jelezve hogy látogatóm érkezik. Mióta az idős orvos kiment én hol a plafont hol az egy árnyalattal sötétebb világot bámultam, ami tükörképe az enyémnek. Mintha nem is lennék része, hanem csak kívülről nézném a jelenetet, és nem egy kórházi ágyban feküdnék jelenleg.

Elég az ablak üvegét néznem, és tudom hogy mögöttem ugyanaz a személy lesz, mint aki az üveg túloldalán van. Namjoon. Mit keres itt? Benzin költséget számol fel amiért behozott a kórházba? Vagy elmondja hogy mennyi volt a kórházi számla?

- Beszéltem az orvossal, és meg tudtam vele állapodni. Fekvőgipszet kapsz hogy biztosan ne erőltesd meg ismét a lábadat, és ne tudd megint saját kezűleg kivenni a varratokat. - magyarázza. Nem felelek. Minek gipsz ha úgyis bent tartanak és ebben mi a megállapodás? - Cserébe még ma este haza mehetsz. Viszont a gyógyszereket be kell venned és betartanod az orvosi utasításokat! Vissza kell jönnöd jövőhéten aztán rendszeresen vissza kell járnod, amíg meg nem gyógyulsz és hogy ezt betartsd, minden alkalommal Taehyung fog elvinni téged. Tőlem egy hét betegszabadságot kapsz, amíg...lábadozol.

Nem nagyon érdekel a mondandója, viszont a Taehyungos dologra felkapom a fejemet.

- Dehát ő szabit akar kivenni a jövőhétre.