𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

62.

"Lélegzet visszafolytva várom, hogy ajkaink összeérjenek."
------------

- Jiu, gyere, össze fogom a hajadat! - kiabálok fel-alá sürögve és forogva. A reggelek mindig rohanósak. - Kérlek megnéznéd, hogy Eunu már felöltözött e? - vetem oda a kérdést Namjoonhoz miközben elsietek mellette. Ugyan meglepődik, de végül beletörődik a dologba, és teszi amit kértem tőle.

Már csak 15 percünk volt, de végül sikeresen össze készítettük az ikreket, akiket Taehyung el is vitt iskolába, a pörgés azonban nem ért véget.

- Nekem el kell mennem bevásárolni, te forgatásra mész, utána kaját csinálok, délre viszem hozzád, délután van a megbeszélésed, nekem pedig még el kell mennem a postára, de el ne felejtsük, hogy tortáért is be kellene ugrani. A hétvégén lesz a szülinapjuk, szóval ajándékot kell vennem, de a suliba holnap vihetjük be a tortát, mert a tanító nénijük azt mondta hogy holnap tudnák megenni. Oh, és a süti is kell az érzékeny gyerekeknek. Jimin pedig... hányra is jön? 5re? Akkor hamarabb neki kell látnom a vacsinak, meg nagyobb adagban készítem - sorolom az ujjamon számolva a mai nap teendőit mire Namjoon a kezemre fog, amivel félbe szakít.

Ledermedek és felnézek az engem fürkésző szemeire.

- Jin... - kezd bele de láthatóan nem találja a szavakat, mégis pontosan tudom miről akar beszélni. Lever a víz és a szívem annyira verni kezd, hogy félek ő is meghallja. - A... tegnap estéről..... - tart egy kis hatásszünetet, amíg átgondolja hogyan fogalmazzon - Meg kellene beszélnünk, nem..? - kérdi végül.

- Megbeszélni? Mit kell ezen megbeszélni? - teszek úgy mintha mi sem történt volna. Én igyekeztem, nagyon is igyekeztem minden mással elterelni a gondolataimat, de ő csak azért is felhozza a témát.

- Hát... a dolgot.. - próbál utalni rá anélkül hogy kimondaná.

- Magam alatt voltam és te elterelted a figyelmem, amivel segítettél. Semmiség. Nincs ezzel semmi - a szavaim megfájdítják a mellkasomat de nem akarom hogy tudja, hogy nekem ez volt az első alkalom, ahogyan azt se hogy már most igent akartam neki mondani arra hogy a pasim legyen. Előbb idő kell hogy feldolgozzam és átgondoljam az érzelmeimet. Nem akarok elhamarkodottan belemenni a dologba. A tegnapi... hiba volt.

- Nincs...? - kérdez vissza csendesen Namjoon és hallom hangjában a megtörtséget hiába próbálja leplezni. - Ezek szerint te már...máskor is...?

- Valamiből meg kellett élni diploma nélkül - felelem poénosan, majd hátat fordítok neki, mert nem tudom sokáig fent tartani a látszatot és az ő arcát se szeretném látni. - Menj, mert elkésel - mondom és hallom hogy megremeg a hangom.

Még ne Jin, még ne...

Nem érkezik válasz, és pár perc múlva már csak az ajtó záródására figyelek fel. Elment.
A földre rogyok és meredten bámulok magam elé, a tegnap estét felidézve.

Lágyan csókol, majd egyre hevesebben. Felkap a földről és a szobáig visz. Az ágyba fektet és hévtől fűtve kezdjük levenni ruhadarabjainkat, csókunkat azonban csak annyi időre szakítjuk meg, hogy kibújjunk a felsőinkből.

- Akarlak. Nem tudok tovább várni - lihegi Namjoon két csókunk között. 

"A tiéd vagyok" - felelek neki fejben.

- Azt teszel velem amit csak akarsz - nyomom fel csípőmet, így farkunk összeér és egyszerre nyögünk fel. - Ssshh, még meghallják - utalok az ikrekre és számmal betapasztom övét.

Mire észhez térek éles fájdalom hasít alsó felembe és azon kapom magamat hogy elveszítem a szüzességemet Kim Namjoon, a beképzelt, elkényeztetett, önfejű, jégherceg által. 

Mikor arra került a sor gondolkodás nélkül bíztam rá magamat és ez így utólag megrémiszt. Akkor bele se gondoltam, hisz gondolkodni se tudtam. Csak nyögtem és élveztem. Most viszont... Mindent megkérdőjelezek.

Tényleg csak arra használtam hogy elfelejtsek egy pillanatra minden nehézséget? Akartam én egyáltalán? Csak fellángolás volt az egész? Tudok én egyáltalán róla bármit is? Én ismerem őt és ő viszont engem? Egyáltalán mit tudunk a másikról? Beleszerettem? Vagy ez csak ... ez csak kíváncsiság?