𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

37.

Seokjin:

Fogalmam sincs miért mesélek ilyen sokmindent Namjoonnak. Azt, hogy mi történt velem a tűzeset után senkinek se mondtam el eddig, ahogyan a Seoa-ról sem áradoztam még soha ilyen sokat. Persze minden nap gondolok rá, de... ettől még nem beszélek róla.

Talán azért teszem, mert arra számítok, hogy ha én megnyílok neki, akkor ő ezt viszonozza, és megtudhatom mi zajlik le benne, vagy mi történt vele amiért ilyen. Mert hogy én magamról rá nem merek kérdezni az biztos.
Próbálom kiolvasni a gondolatait a tekintetéből, vagy megfejteni a rideg valójának okát, de eddig nem jártam sikerrel.

Most meg közben még aggodalomaskodhatok azon, hogy vajon tetszeni fog e a hely neki ahova viszem. Mert ha nem, akkor feleslegesen metrózunk fél órát oda, aztán felet vissza.

- Féllábúúú! - hadonászik előttem egy kéz, ami kiráz gondolataimból.

- I-igen? Bocsi, mondtál valamit? - fordulok a hang irányába.

- Igen! Azt kérdeztem, hogy leadtad e már egy modell ügynökséghez a jelentkezésedet - ismétli meg kérdését.

- Mi? Miért? Mikor tettem volna? Apa ellenezte a dolgot. Nagy viták voltak belőle régen, emiatt vál... nem számít. A lényeg, hogy a szüleimmel abban egyeztem meg, hogy előbb diplomát szerzek, és ha már van papírom egy szakmában, megpróbálkozhatok a modellséggel. Aztán... se diploma, se ügynökség. A többit már tudod - zárom le ennyivel.

- Sajnálom.. Akkor megpróbálhatnád most - javasolja, mintha ez ilyen könnyen menne.

- A magasságom még meg is van hozzá, de az angol tudás.. - nevetek fel kínosan. Seoa próbált tanítgatni belőle, és azzal motivált, hogy az elengedhetetlen ahhoz hogy világhírű modell legyek, aztán az egyetem alatt nem nagyon volt időnk tanulni, végül pedig... már ő sem.

- Ennyire kifogott rajtad az a nyelv? Egyébként pedig nem muszáj nemzetközi ügynökséghez jelentkezned. Lehet simán belföldi, vagy... van az a fura nevű márka is, akik a japánokkal vannak leszerződtetve. A japán jobban megy?

- Oh, nem. Azt csak általánosban tanultam olyan hat évig. Elég is volt belőle. Szerintem semmire se emlékszem már. Amúgy is, most neked dolgozom, nem lenne időm mellette még a modellkedésre is. 

- Anata no namae wa nanidesu ka? - kérdezi japánul Namjoon, mintha nem is figyelt volna az előbbi mondatomra.

- Ööö Nijūrogü? - felelem, de szerintem csak bolondot csinálok magamból.

- Azt kérdeztem, hogy hogy hívnak. És a 26 amit szerintem válaszolni akartál, helyesen Nijūroku, nem Nijūrogü - javít ki Namjoon.

- Mondtam hogy már semmire nem emlékszem. Jó nekem úgy ahogyan most van, már régen nem is gondoltam erre a modelles dologra. Csak egy gyerekkori álom volt.

- Adhatok angol órákat neked. Szerintem nem kellene feladnod. Fotogénnek nézel ki. Be is tudlak ajánlani pár helyen. Az én ajánlataimat nem veszik fél vállról.

Nem tudom mit reagáljak erre. Csak ülök és értetlen fejjel bámulom a mellettem ülő kapucnis alakot.

- Miért vagy ilyen... kedves? Életem végéig a szolgáddá akarsz tenni? Vagy még az ikrek gyerekeinek is a te seggedett kell majd törölniük? - osztom meg vele gyanúmat, aztán egyből rájövök, hogy lehet ez már túl közvetlen volt és mégiscsak a főnökömmel beszélek, Namjoon azonban halkan felkuncog és a fejét rázza.

- Azzal hogy neked angolt tanítok, a saját nyelvtudásomat is feleleveníthetem és az pedig, hogy beajánllak, nem tesz semmit. Csak a következő fotózásomon bemutatlak pár embernek, és ennyi, nem nagy ügy.

- Ez esetben... köszönöm - felelem.

Ahogy belegondolok abba, hogy majd Namjoon fogja nekem tartani az angol óráimat, ezerrel kezd zakatolni a szívem. Miért vagyok ennyire izgatott miatta? Csak le fogom járatni magamat. Nagyon rossz vagyok angolból. Valószínűleg ha megtudja, röhögni fog rajtam és elküldeni a francba.

- Melyik megállónál szállunk le? - kérdi egy kis csend után Namjoon.

- Még sokára, miért?

- Majd ébressz fel ha szállunk, jó? - helyezkedik el, és dönti hátra az üvegnek fejét.

- Okés - bólintok és figyelem ahogyan lassan, egyenletesen kezdi venni a levegőt, a végtagjai pedig elernyednek. Még csak 11 sincs, hogy tud ilyenkor aludni?