𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

66.

Namjoon:

- Oppa, nekünk miért kell itt lennünk? - suttogja Jiu a fülembe.

- Azért hogy támogassuk Jint - felelem.

- De én játszani akarook! Hyung ügyes, megoldja egyedül is - próbálkozik Eunu is.

- Ne már, biztosan mindjárt vége, bírjátok még ki egy kicsit, aztán elmegyünk ünneplésből fagyizni - próbálkozom.

- Úgy mint az előző alkalommal? - vonja fel a szemöldökét Eunu, mire Jiu oldalba böki.

- Az előző alkalom vigasz fagyizás volt, de most biztosan sikerülni fog neki - felelem határozottan, pedig én is kételkedem kissé. A nyelv tényleg nem az erőssége és hiába tanítom neki fél éve, még mindig nem elég jó. Pedig igazán csak az alapok kellenek. Az előző próbálkozás három hónappal ezelőtt volt, amikor csak és kizárólag a hiányos nyelvtudása miatt nem vették fel, mert már van elég olyan a cégnél akit nem küldhetnek külföldre, és nekik olyan kell, akinek már van nyelvtudása.

- Ha sikerül neki, akkor a felvételiztető tutira süket - szólal meg Eunu, amin már Jiu is jót derül.

- Hyuuuung, kérleeek - nyög fel fél perccel később Eunu.... ismét. - Unatkozoom - csúszik le a székről, én pedig az órára nézek. Elég sok ideje várunk.

- Csak még egy keveset bírjatok ki - csitítom el a fiút.

- Fél órája is ezt mondtaaad - nyűglődik tovább. - Tae hyung odakint van, és Yoongi is az ajtó előtt, ők tudnak ránk figyelni! - kérlel tovább Eunu és a portás újabb rosszalló pillantással jutalmaz meg minket.

- Jó, oké, legyen. Játszhattok kint - megyek bele végül és  kikísérem őket Yoongihoz.

- Megint nem bírtak magukkal? - kérdi a kint álló.

- Fogalmam sincs hogy tanórán hogyan bírnak megülni egyhelyben - rázom a fejemet hitetlenkedve. - Kérlek figyelj már rájuk és maradjatok a közelben - sóhajtok fáradtan és vissza kullogok az épületbe.

Már több mint fél éve várok arra hogy Jin a pasim lehessen hivatalosan. TÖBB MINT FÉL ÉVE!
Jó, mondjuk elég sokminden történt azalatt az idő alatt. 

Jiminnel sikerült felvennünk a közös dalunkat és nemsokára megjelenik. Azóta Jin és közte valamelyest csiszolódtak a viszonyok.
Az ikrek szülinapján nagy bulit csaptunk, persze nem nálam, hanem egy játszóházban, aztán a szentestét ugyan nem, mert nem voltam otthon, de a szilvesztert és a holdújévet együtt ünnepeltük.
Oh, és Jin nagyija jobban van. A kezelések hatásosak viszont még kórházban kell maradnia, mivel mi nem tudnánk gondoskodni róla. Könnyen felvehetnék mellé egy embert, de azt mondta, hogy jó a közösség a kórházban és legalább van társasága, úgyhogy bent maradt.

Az utóbbi időben egyébként nem egyszer próbálkoztam Jinnél a pasis témánál, de ő csak köti az ebet a karóhoz. Nem mintha nem úgy viselkednénk mint akik együtt vannak. Kezdjük ott, hogy egy háztartásban élünk, egy ágyban alszunk, csók, puszi, kézfogás, udvarlás és minden ami kell, megvan. Sőt, már inkább olyanok vagyunk mint egy házaspár, úgyhogy igazából ez az állásinterjú ha sikeres lesz, már csak a hab a tortán.

- Nam... Namjoon! - ráz ki a gondolataim közül egy pár cipő ami a földet bámuló látképembe bezavar.

- Hm? - kapom fel a fejemet az előttem álló alakra, és csak most esik le, hogy Jin az, de nem tűnik a legboldogabbnak. - Nem sikerült...? Semmi baj, majd megyünk másik céghez, nem a te hibád, biztosan vakok és...

- Felvettek! - szakít félbe és óriási vigyor terül el az arcán.

- Tudom, de ne bánkódj, attól még... várj - esik le hogy mit is hallottam - Felvettek? - pattanok fel a helyemről.

- Igeeen! - ugrik a nyakamba vidáman.

- Hát ez csodás! - ölelem át és megpördülök vele párszor. - Istenem, nagyon örülök neked - tolom el magamtól hogy szemébe nézhessek, ő pedig vissza mosolyog rám.

- A kicsik? - néz körül, mikor eszébe jut, hogy nem csak ketten jöttünk.

- Kint vannak - sóhajtok. - Nagyon türelmetlenek - teszem hozzá.

- Biztos tőlem tanulták - vakarja meg tarkóját kínosan nevetve.

- Egyébkééént... - kezdek bele kicsit félve, miközben kisétálunk Jinnel az épületből.

- Na ne. Ugye nem? - komorul el az arca.

- Mehetünk fagyizniiiii!! - jelennek meg az ikrek és Jin nyakába vetik magukat.