𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

40.

- Namjoooon! - szólít a hátam mögött lévő, mire intek neki, hogy várjon egy picit. - Namjooooon! - erősködik tovább. Nem fordulok meg egyből, de végül megteszem, azonban nem látok senkit magam előtt. - Itt vagyook! - jelzi Jin és felemeli a kezét.

A hang irányba nézek.
Jin a fűben fekszik az egyik fa árnyékában és nekem integet, hogy észrevegyem, pedig nincs messze. A járda túloldala, olyan egy méterre van tőlem, ahol ő is van.

- Mi az? - kérdem, mert nem mondd semmit.

- Meddig nézed még ezt az egy szobroot? Már egy órája minimum itt vagyuunk. Itt fogok megkövesedniii! Bár az lehet nem is lenne akkora baj, mert akkor legalább engem is bámulnál ilyen sok ideig! - nyafogja.

- Még csak tíz perce állunk itt, ne legyél türelmetlen - rázom a fejemet.

- Én nem is vagyok az... - morcizik Jin.

- Jó, jó, menjünk tovább, meggyőztéél. Mi a kövi megálló? Vannak még szobrok?

- Na nem. Szobrokat nem. Én nem bírok ki mégtöbb ilyen 10 perces megállót. Ha tudtam volna, hozok egy könyvet!

- Tudsz olvasni? - kérdem nevetve.

- Haha - forgatja szemeit. - Képzeld tudok, csak nem éppen abban a témában amiben te szoktál olvasni.

- Akkor mégis milyen témában?

- Hááát, pókember?

- Az nem egy téma - húzom el a számat.

- Jól van naa.

- Akkor máshogy kérdezem: Milyen fajta könyveket szoktál olvasni?

- Képregényeket - porolja le nadrágját, miután felhúzom a földről.

- Áh - mondok csak ennyit. Fogalmam sincs hogy mit kellene reagálnom rá. Sose értettem mégis mi jó van a képregényekben. Értelmetlen hősködő figurák, akik saját testi épségük árán mentenek meg számukra idegeneket. Most, hogy belegondolok, Jin is ezt csinálta velem a koncerten. - Khm. Szóvaaal, mi a terv? - terelem vissza a témát.

- Nekem mindegy. Van arra egy nagyon szép tó, amit körül tudunk sétálni - mutat egy irányba Jin. - De ha inkább a nyüzsgést hiányolod, akkor az ellenkező irányt javaslom. Arra vannak az árusok. Lehet venni minden féle csecsebecsét és elég jó kajáldák is vannak.

- Most ettünk nemrég - szakítom félbe nevetve.

- Jól van, jól van, nem tudhatom mennyire sűrűn éhezel meg, vagy mire vágysz - mentegetőzik.

- Menjünk először balra a csendesebb helyre, aztán később rátérhetünk a bazár sorra, ha neked megfelel - javaslom.

- Tökéletes - bólint.

Elindulunk hát abba az irányba, körbe sétáljuk a tavat, egy padon meg is pihenünk és csodálkozunk a természetben, majd tovább megyünk a bazár sorra. Keze végig maga mellett lóg és én próbálok egyre közelebb sétálni hozzá.

Többször megfordul a fejemben, hogy megfogjam a kezét, de egyszerűen nem tudom rávenni magamat. Ő nem meleg, és ha mégis, akkor biztosan nem vagyok az esete. Szörnyen nézek ki. Azt se értem, hogy egyes rajongóimnak hogy tetszhetek. Valószínűleg ők sem gondolják komolyan. Nem örököltem jó géneket.

- Kérem, uraim, segítsenek meg! A fiamnak gyűjtök! Nincs mit ennünk! - ráz ki gondolataim közül egy koldus, és mire kettőt pislogok, Jint már nem találom magam mellett. A hajléktalanhoz lépve pillantom meg, tőlem pár méterre. Előhúzza a viseltes tárcáját és átnyújt a kéregetőnek egy papírpénzt. - Köszönöm uram! Köszönöm! - hálálkodik a férfi.

- Semmiség - mosolyog vissza Jin, majd vissza szökken mellém. Egy ideig csak bámulom őt, pontosabban egészen addig, amíg ő meg nem szakítja a pillanatot - Mehetünk?

Bólintok és tovább sétálunk a bazársor felé. Nem kell húsz métert sem megtennünk, amikor hirtelen meglátok egy fagyi árust, mit követően egyből Jinre pillantok, aki ugyan azt az hideg édességet figyeli mint én, úgyhogy megtorpanok. Nem kérdez semmit, csak fürkészi a tekintetemet.

- Szeretnél? - kérdezem.

- Mit? - értetlenkedik, mire a fagylaltos felé biccentek.

- Nyalni? - kérdi. Elég ennyi, ahhoz, hogy félre nyeljem a nyálamat és fuldokolva köhögjek könnyes szemekkel a kérdésén, amit teljesen félre értettem.

- Fagyizni - nyögöm ki végül mikor újra kapok levegőt.

- Ühüm - bólint vidáman. - De ezt már én állom! - erősködik.