𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

65.

A kicsik berohannak a házba és öleléssel üdvözlik Namjoont.

- Képzeld, minden nap hotdogot ettünk! - meséli Eunu.

- Annyit ettünk, hogy egy életre megutáltam a hotdogot! - nyafog Jiu.

- Hyung te is szereted a hotdogot, nem? Neked is jönnöd kellett volna!

- Szerintem jó hogy nem jöttél. Én se akartam menni. Itt sokkal puhább az ágy és melegebb is. Az ottani szagról nem is beszélve - szól hozzá a dologhoz Jiu is, majd hirtelen elhallgat. - Oppa, mi a baj? - kérdi, mire felkapom a tekintetemet Namjoonra.

- Mi lenne? - kérdez vissza a reszelős hang, amit álmomban olyan sokszor hallottam az utóbbi napokban.

- Csillog a szemed - világosítja fel Jiu.

- Biztos csak a portól. Jin nélkül tiszta piszok lett a lakás - mosolyog rájuk Namjoon. - Menjetek, pakoljatok ki, majd utána még meséltek - küldi el őket, és amint a kicsik elsietnek, Namjoon kiegyenesedik és hideg tekintettel mér végig.

- Én... sajnálom... - kezdek bele nagyot nyelve.

- Megbántottál - feleli Namjoon és a rideg hangja nagyon sok kétséget kelt bennem. Tényleg utál...? Yoongi tévedett?

- Bocsánat...

- Nagyon fájt - folytatja Namjoon.

- Ne haragudj... - hajtom le a fejemet, mert nem tudok tovább a gyilkos tekintetébe nézni.

- Sírtam.

- Sajnálom...

- Egy napot kihagytam miattad.

- Bocsáss meg...

- Lerészegedtem, majd másnapos voltam és Jungkooknak kellett engem életben tartania.

- Sajnálom...

- Összetörted a szívem.

A bűntudat elhatalmasodik felettem és könnyek szöknek a szemembe.

- Bocsánat! Sajnálom! Ne haragudj! Az én hibám! Szörnyű voltam, tudom! Elrontottam! Sajnálom! De nem akartalak átverni, és magamat se becsapni... nem voltam biztos benne, hogy mit érzek, mert ezelőtt senkim se volt és senki iránt nem éreztem így és... bocsánat! - térdelek a földre és hajolok előre. Tettemen Namjoon annyira meglepődik, hogy egy lépést hátra tántorodik. - De most már tudom.... most már biztos vagyok benne.. - motyogom, miközben a homlokom a hideg padlót súrolja.

Hirtelen két kéz ér hozzám gyengéden és fog a felkaromra, mire össze rezzenek.

- Kelj fel - szól lágyan. Ha nem ismerném a hangját, el se hinném hogy ez ugyanaz a személy, mint aki fél perce beszélt hozzám. Hagyom hogy felsegítsen a földről, de még mindig nem merek a szemébe nézni. - Nézz rám - kéri, én viszont nem teszem, úgyhogy jobbjával az államhoz ér és maga felé fordítja a fejemet, így pedig már kénytelen vagyok a szemeibe nézni. Meglep, amikor nem látok benne haragot, sem megvetést, csak melegséget, boldogságot és szeretetet.

- Én... most már... biztos vagyok benne...

- Miben? - kérdez vissza lágyan.

- Abban, hogy ... szeretlek - mondom ki nagy nehezen és hiába dobog a szívem a torkomban a lelkem megkönnyebbül attól, hogy kimondtam.

Namjoon arca felragyog és elönti a pír. Széles mosolyát pedig semmi sem tudná levakarni a helyéről.

- Én is szeretlek téged - húz magához hirtelen és olyan erősen ölel, hogy teljesen kiszorítja belőlem a szuszt.

- Nam... ez... túl erős vagy - nyöszögöm.

- Bírd ki ezt a kis fájdalmat értem. Most már sosem engedlek el. Nem teheted ezt velem mégegyszer - fúrja fejét a nyakhajlatomba. - Nem hagyhatsz el megint.

- Nem foglak. Ne haragudj. Nem megyek el mégegyszer. Nem hagylak el - ígérgetem a hátát simogatva.

Annyira lefoglal Namjoon hogy észre sem veszem, hogy a kicsik vissza térnek a nappaliba, csak akkor amikor becsatlakoznak az ölelkezésbe.

- Meg fogok fulladni - jelentem ki alig hallható hangon, mire Namjoon rájön, hogy tényleg kiszorít belőlem minden levegőt és ijedten elenged, én pedig végre fellélegezhetek.

- Bocsi.. Jól vagy? - mér végig aggódva.

- Igen - veszek mély levegőket, és lassan normalizálom a légzésemet. - Bár amikor megjöttünk, megijesztettél. Attól féltem, hogy utálsz... - vallom be őszintén.

- Ne haragudj, túl kemény voltam - ismeri be.

- Bla bla blaaa, uncsiiii. Hyung, gyere, mindent el kell mesélnünk - fogja meg Namjoon kezét Eunu és elkezdi húzni a szoba felé.

- Hékás! - szólok utána.

- Én már hamarabb lestoppoltam őt! Majd.... ezután.. nem! Akkor velünk fog játszani. Aztán eszünk, majd ő fürdet, mert ő viccesebb, és mesét is ő mondd, szóvaaal, aludni aludhatsz vele, de csak mert nálunk már nem fér el! - jelenti be kegyesen Eunu és tovább húzza Namjoont a szoba felé.

- Mi? Most kisajátítod? - csodálkozom játékosan.

- Nekem te vagy a kedvencem oppa - vigasztal Jiu, majd ő is elsiet, és mielőtt eltűnne a szoba ajtajában vissza fordul. - De Namjoon oppának muszáj elmesélnem hogy mi volt a suliban!