𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

38.

Namjoon:

- Hé! Kelj fel. Nemsokára leszállunk! - suttogja egy angyali hang, miközben gyengéden paskolja a vállamat.

- Hmm? - nyitogatom lassan pilláim és beletelik egy kis időbe, mire rájövök, hogy egy metrón vagyunk, ráadásul nem éppen abban a pózban találom magamat ahogyan lehunytam a szememet nemrég.

Nagy sebességgel egyenesedek ki és húzódom el Jin közeléből. Legalábbis annyira, hogy ne érjen össze az oldalunk és a fejem megfelelő távolságban legyen a vállától.

- Mióta feküdtem rajtad? - kérdem kissé kínosan.

- Elég régóta ahhoz, hogy elzsibbadjon a jobb karom, de semmi gond - forgatja meg kicsit a vállát válasza közben.

- Felkelthettél volna - szabadkozom.

- Fáradtnak tűntél, úgyhogy inkább hagytalak pihenni, viszont most már muszáj volt, hogy felkeltselek. A következőnél leszállunk - mondja, de a felét fel se fogom, csak nézem a telt ajkait, és hallgatom a hangját, a szívem pedig sokkal hevesebben ver, mint kellene. - Namjoon?

- Mi? Tessék? Mondd még egyszer. Bocsánat, elbambultam - rázom meg a fejem.

- Mindjárt leszállunk, és kérdeztem, hogy mitől vagy ilyen fáradt, hogy délelőtt elalszol. Nem vall rád az ilyen. Vagy csak én nem tudok róla.

Elmosolyodom.

- Csak este nem nagyon aludtam, és hosszú hetem volt. Ezért is kell egy kis környezet változás, hogy megpihenjek. Holnap repülök Amerikába, és elég...mozgalmas napok várnak rám - magyarázom. - Tudod.. - veszem suttogóra a hangom. - Éppen egy új albumon dolgozom, ami pár hónap múlva megjelenik.

- Áh - bólogat - Értem - suttogja vissza. - De attól még aludnod is kellene - teszi hozzá.

- Igenis anyuci - kuncogom.

- Naa! Ez komoly dolog! Az alvás fontos, mert olyankor nősz meg!

- Ööö, én már nem növök - rázom a fejem.

- Akkor... olyankor emésztesz! - vágja rá.

- Azt ébren is tudok.

- Töltődsz!

- Azzal is töltődök ha lefekszem egy kicsit pihenni, nem kell hozzá aludni.

- Nem érdekel! Kell aludni!

Nem bírom tovább és elnevetem magamat. Olyan aranyos, hogy ennyire erősködik és jót akar nekem.

- Oh, ideje leszállni - fordul vissza felém Jin, miután leolvasta a monitorról a következő megálló nevét.

- Hova is megyünk pontosan? - kérdem miközben leszállunk a metróról.

- A környéken nőttem fel. Sokat jártam ide a családommal. Ez lényegében egy park. Vannak kisebb üzletek, árusok, utcai zenészek, és... sok szép emlékem van innen - mondja és lassan fel is érünk a föld alól az utcára.

- Azta - nézek körül. Egy forgalmas út ugyan elválaszt a parktól, de már innen is lenyűgöz.

- Menjünk! - fog rá kezemre és lelkesen húz maga után.

- Hova sietünk ennyire? - kérdem mikor egy piros lámpa megállít minket.

- A vattacukros csak délig van itt! Utána elmegy a hotdogos haverjához a park másik felébe, hogy megebédeljen és legközelebb csak négykor nyitja újra a kapuit! Ha nem sietünk, lemaradunk róla! Négykor már sokkal több a kisgyerek! Ha itt is lennénk, nem jutnánk sorra - magyarázza panaszosan, és amint átvált a lámpa, már húz is maga után. Még akkor sem lassít amikor beérünk a park területére.

- Jin, vattacukrot máshol is tudunk venni, ne rohanj annyira! - szólok rá, de mintha meg se hallaná. - Féllábú!

- Hm? - torpan meg hirtelen és kérdőn rám emeli a tekintetét.

- Máshol is tudunk vattacukrot venni ha szeretnél - ismétlem el. - Ne rohanj annyira, így nem tudjuk kiélvezni a park csendjét és az előbb elrángattál egy szobor elől, amit még jobban szemügyre szeretnék venni.

- Máshonnan nem jó a vattacukor! Innen kell! A szobor már ott van 30 éve, az megvár! - ellenkezik, és fejét már forgatja is, hátha innen kiszúrja a vattacukor árust.

- Jó, jó, rendben. Megyünk a vattacukroshoz, de aztán be ne pörögj a cukortól. Hány éves vagy, öt? - Karba tenném a kezemet, de nem tudom, mert Jin még mindig szorongatja a kezemet.

- Idősebb vagyok nálad! - vágja rá egyből. - És a vattacukros után még van egy kis dolgunk, de aztán felőlem addig bámulod az uncsi szobrokat ameddig csak akarod.

- Milyen kis dolgunk?

- Valamit ebédelni is kell! - vágja rá, és már húz is tovább céltudatosan.