𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

32.

"Csak most az egyszer GONDTALAN...és BOLDOG akart lenni..."

- Emlékszem milyen nagy volt az öröm mikor felvettek az egyetemre Seoa-nak hála. Neki volt köszönhető hogy meglett angolból a minimum pont.... - ekkor elhallgatok és vissza emlékezem arra a napra. Óriási bulit csaptunk. - Minden esetre... Az egyetem alatt se távolodtunk el egymástól. Közös panelben éltünk és volt hogy esténként besegített nekem. Aztán a diploma után egyből a család alapítás jött szóba. Nem telt el olyan sok idő, és.... Jött Jiu meg Eunu... Ő pedig már nem élhetette meg.... - letörlök egy kósza könnycseppet és az ágyban fekvőre pillantok. Egyenletesen veszi a levegőt.

Mikor aludt el? - ér hideg zuhanyként a gondolat. Lehet már jó ideje húzza a lóbőrt, én hülye meg magamban nosztalgiázok.

Miután kihányta a gyógyszerét, vissza kísértem a szobába és miközben sikeresen megette a kihült kását, megitta a langyos vizet, én mesélésbe kezdtem. Hiába egyeztünk meg abban, hogy addig mesélek amíg ő eszik, annyira elhúzta, hogy végül feladtam és azt mondtam, hogy tovább is mesélek, csak egyen végre normálisan. Ez bevált.

Namjoon megette a reggebédét, aztán vissza feküdt, elhelyezkedett és lehunyt szemekkel hallgatta a történeteimet a nővéremről, egészen addig amíg el nem nyomta az álom.

Így alva nem is néz ki olyan rosszul... várjunk csak, mire gondolok én? És miért bámulok egy alvó férfit? A művészi tökéletességű száját...hosszú szempilláit...sötét tincseit... Most olyan ártatlannak tűnik. Halkan szuszog, enyhén elnyílt ajkain, amik hívogatóbbak mint egy érett eper... Most már értem miért smárolta le a herceg az alvó Csipkerózsikát.... Nagyon hívogató ajánlat. Várjunk... - megrázom a fejem és mint aki tűbe ült, olyan sebességgel pattanok fel állásba. Mi a fenéért gondolok arra hogy lekapjak egy alvó barmot? Oké, egy helyes baromról van szó, de fúj! Ő a főnököm! És egy címeres barom! Fúj!

Elhátrálok az ágytól és fel-alá kezdek sétálni a szobában. Próbálok nem Rá nézni, de valahogyan egyfolytában vissza tér a tekintetem Rá, majd alig bírom levenni Róla.

Hogy szakadna meg azzal a tökéletes arcával!

Érzem, hogy a vérem az ágyékom felé kezd áramolni. Nem gondolom végig mit teszek. Kirontok a szobából és erőből felpofozom magamat.

- Térj észhez Jin! - suttogom magam elé. - Ő a főnököd, ráadásul egy világsztár! Nem a te súlycsoportod!

Lehunyom szemeim és rendezem légzésemet, majd még egy utolsó mély levegőt veszek és körülnézek a lakásban. Namjoon nagy kupit csinált egy hét alatt. A nappaliban mintha bomba robbant volna, a konyhában szintén. A fürdő pedig piszkosabb mint valaha.
Most el kell gondolkodnom azon, hogy egy ember él e itt, vagy egy majom. Mondjuk... Inkább koala, ha Namjoonra gondolok.

Bicegve sietek a konyhába, hogy ott takarítsak fel elsőként, és a vacsorát is elkészítsem, ha már ott vagyok. Majd átmegyek a fürdőbe, hogy ott is csillogjon-villogjon minden, aztán a nappali következik.

A nagy takarítás és rendrakás közepette elfeledkezem az idő múlásáról, amikor pedig az órára pillantok, és rájövök mennyi az idő, hirtelen azt se tudom fiú vagyok e vagy lány. 17:32

Felkapom a telefonom, ami több nem fogadott hívást és üzenetet jelez ki. Mindegyik mamától jött és egyik idegesebb mint a másik. A kicsik versenye!

- Francba, francba, francbaaa! - szedem össze fel-alá rohangálva a cuccomat, miközben bekukkantok Namjoonhoz és fél percen belül már a kijárat előtt is termek.

- Halló! - veszem fel a telefonomat, ami megcsörren, a cipőm felvétele közben.

- Jinie! Nemsokára kezdődik és Jiu a negyedik, mégis merre vagy? - kérdi a mama.

- Már úton vagyok mama, ne aggódj, időben oda érek.

- Motorozás közben telefonálsz? - fog gyanút mama.

- Nem. Félre álltam. De megyek is tovább, csak szólni akartam, hogy foglalj helyet. Kicsit megcsúsztam de oda érek - beszélem ki magamat a pácból, és már nyitom is ki a bejárati ajtót. - Most leteszem. Puszi! - ezzel bontom a vonalat és a táskám első zsebébe csúsztatom a telefonom.

- Féllábú? Hová mész? Itt hagysz...? - hallom meg magam mögül az erőtlen, reszelős hangot.