𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

44.

"- Menjetek kezet mosni gyerekek! - mondja a mama, hogy elzavarja egy kis időre a lurkókat, és tudjunk négyszemközt beszélni."

- Holnap vissza mész dolgozni? - kérdi a mama, miután a kicsik versenyezve elszaladtak.

- Ha hívnak, megyek. Tudod hogy van ez - bólintok.

- És a fizetésed... mennyi volt? Még csak tegnap kaptad meg, de már látványosan többet költöttél mint eddig valaha. Fél havi fizetésedet majdnem elköltötted két nap alatt!

- Ne aggódj mama. Namjoon jól fizet és nincs miért aggódnod. Beosztom a keresetem. Teszek félre és nem szórom el. Nem fog megtörténni az mint ami legutóbb, ígérem.

- Csak vigyázz az ígéretekkel fiam! - tudja le ennyivel a mama és a vissza érkező ikrekkel elsétál a szobájukba, hogy házi írásra bírja őket, én pedig a konyhába veszem az irányt.

Mivel most már ügyelek a kicsik étrendjére, így kicsit több időbe telik a vacsora elkészítése, de megéri, mert amikor készen van, megjelenik a csipet-csapat és csillogó szemekkel fogyasztják el az ételt.

- Sokkal finomabb amit te csinálsz Hyung! - dicsér Eunu.

- Reméltem is - mosolygok vissza unokaöcsémre.

- Nekem nem annyira ízlik. A tegnapi finomabb volt. Máskor is csinálsz majd olyaat? - kérdi Jiu.

- Hát persze.

Elfogyasztjuk a vacsorát, majd elviszem fürdeni az ikreket. Fogat is mosnak, aztán jöhet még egy kis játék, olvasok nekik estimesét, a mama pedig lefekszik melléjük és elaltatja őket olyan este 9 körül.

Én is lefürdök, majd bekuckózom a kanapéra, de egyszerűen nem jön álom a szememre.
Namjoon miért nem írt még? Kell holnap mennem? Vigyek reggelit? Lesz forgatása vagy a stúdióba kell mennie? Esetleg nem is kell holnap bemennem?

Már éppen félálomba kerülök, amikor megszólal a telefonom. Egyből felpattannak szemeim és előhalászom a telefonomat. A képernyőn "Jégszívű herceg" felirat szerepel.

NamJoon!

- Halló? - fogadom a hívást. - Holnap mikorra kell mennem? Hova menjek? Mit kérsz reggelire? - teszem fel hadarva kérdéseim, és a faliórára pillantok. Fél 11 múlt. Miért ilyenkor hív?

- Jin? - szól bele Namjoon, de a megnevezést hallva elgondolkodom biztos ő e az, hiszen a hangja is furcsa.

- Igen? - kérdezek vissza.

- Aah, te vagy aaaz? Már egy hete nem hallottam a hangoodaaat. Úúúgy hiányzott. Te is hiányoztáál. Otthon vagy? Remélem igen. Melyik megálló is? Ez a város kész káosz - nevetgél utolsó mondata közben.

- Te részeg vagy? - pattanok fel a fotelből.

- Neem. Nem ittam annyit. Nem vagyok részeg, abszolúte józan vagyok, erről biztosíthatom uram! - feleli, amiből egyértelmű, hogy de igen, igenis részeg.

- Hol vagy most? - indulok a kabátomért kérdésem közben és a papucsomba is belebújok.

-Nem tudoom. Nedves és sötéét. Olyan mint a farkam. Ja...nem. az nem sötét - szavain hallom hogy vigyorog.

- Te teljesen megőrültél - állapítom meg, lefelé rohanva a lépcsőházban. - Voltál már metrón?

- Ahaaa. Elég sokáig. Nem is értettem. Azt hittem oda megyek ahol laksz, de aztán beugrott hogy kell vattacukor.

- Mi? Vattacukor?? A parkba mentél?? Mi lesz ha meglát valaki!? Vagy felismernek??? Hideg is van, megfázol! - sorolom aggódva és a legközelebbi metró megállóhoz veszem az irányt.

- Egyedül vagy? - teszem fel újabb kérdésem.

- Neem. Itt van Nagy Sejong király iiis - húzza el utolsó szavát. Most már biztos. A parkba ment. Előttem pedig egy 15 perces metrózás áll.

Még annyi szerencséje hogy tőlünk közelebb van a park, mint tőle. Így hamarabb oda érek mint akkor amikor vele menten oda.

Az első járatra felpattanok és pont ahogyan várható, negyed órán belül megérkezem.

Felrohanok a lépcsőn, át az utakon, be a parkba és meg sem állok az említett szoborig.

A távolból már látok egy sötét alakot balra a fűben, úgyhogy mégjobban felgyorsítom lépteim. Pont ott fekszik ahol én tettem, amikor itt voltunk.

- Namjoon! - közelítek felé kiabálva. - Thénylegh...teh...vagyh - sóhajtok fel lihegve ahogyan mellé érek.

- Féllábú? - hunyorog felém.

- Igenh. Én vagyokh - bólintok és lehajolva megragadom Namjoon kezét. - Gyere, menjünk haza.