𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

25.

Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk...

A faliórám ketyegése tölti meg az egész házamat. Ha tudtam volna hogy ilyen hangos lesz, elektromos óra mellett döntöttem volna. Hála a tudatlanságomnak, ragaszkodtam a hagyományos, bézs színű faliórámhoz, ami mellesleg jelenleg, a félhomályban cápabőrszürke, míg a falam acélszürke.

A fekete-fehér szoba -- legalábbis amilyennek látszik a félhomályban -- végülis illik a hangulatomhoz.

Hiába próbáltam aludni, csak forgolódás lett belőle. Jungkookal folytatott párbeszédem és minden amit valaha Jinnek mondtam, vagy ő mondott nekem, újra lejátszódnak lelki szemeim előtt.

"Csak egy gazdag, beképzelt pöcsöt lát, aki ráadásul itt sincs valójában. A főnököm senkire sincs tekintettel. Nem lehetsz ő, mert ő itt hagyna meghalni" - visszhangoznak fejemben Féllábú szavai.

"Seokjin arra is gondolt, hogy felmondd....Amióta híres lettél, csak sajnáltatod magadat amiatt hogy mennyien kihasználtak a pénzed miatt, közben nem veszed észre hogy ki az aki a kezdetek óta támogat és nem szúr hátba....Ideje hogy ráébredj arra, mit is teszel." -Jungkook szavai egytől-egyig a szívemig hatolnak. Nem ilyen ember akartam lenni. Azt fogadtam meg mikor belekezdtem, hogy a pénz nem fog megváltoztatni és egészen eddig azt hittem hogy ehhez tartom magamat és csak azok változtak akik körülöttem vannak. Pedig ez nem igaz.

De legjobban talán nem is Jungkook hátba szúrása lepett meg, mikor azt mondta hogy Féllábú mellé áll egy perben ha felmond, hanem az hogy Jin nagymamája az én, általános iskolás, volt osztályfőnököm. Tényleg kicsi a világ. Nem is tudtam hogy már van dédunokája is. Azt pedig főleg nem, hogy egy ilyen lepukkant helyen él, ennyire rossz körülmények között.

Amíg ott voltam, elmesélte, hogy az idősebb, lány unokájánál szüléskor komplikációk léptek fel és az ikrek ugyan túlélték, Ő nem. Én hülye pedig rákérdeztem hogy akkor mi van Jiu és Eunu apjával. Ő is meghalt néhány éve egy nagy tűzben, ahol Jin anyja és apja is elveszítette az életét. Szörnyű tragédia lehetett.

Féllábúnak kell felnevelnie az elhunyt testvére gyerekeit, nulla tapasztalattal és hozzáértéssel. Ráadásul az eset történtekor éppen egyetemista volt, viszont tanulmányait félbe kellett hagynia, ezért nem is nagyon talált teljes állású munkát.

Fiatal, de már nagy terheket kell cipelnie miközben az egész családot neki kell eltartania, hiszen a nagyija nyugdíja maximum a vízszámla kifizetésére elegendő.
Én meg még adósságokkal nehezítem meg a dolgát...

Ha nálam felmond, mégis mihez kezd majd?
Nem megkeseríteni akarom az életét...

Felpattanok, a telefonomért nyúlok és kikeresem drága menedzserem számát. Rá kattintok és várom hogy kicsengjen. Nem veszi fel. Újra. Majd újra. Megint. És megint. Aztán...

- Nem érdekelsz, szóval hagyd abba a zaklatásom! - veszi fel a telefont Jungkook és már le is tenné, mikor utána kiáltok.

- Várj! Ne tedd le! Kérlek. Sajnálom - hadarom.

- Baszki hyung, tudod hogy hajnali 2 van? Nem ér rá holnap? Ki akarom pihenni magamat ha már Párizsba nem mehetek, miattad!

- Éppen ezért hívlak. Mehetsz Párizsba. Elengedlek téged és Taehyung-ot jövőhéten.

- És ki fogja Tae helyett fuvarozni Seokjint?

- Én - felelem nemes egyszerűséggel.

- Te megőrültél - nyugtázza Jungkook higgadtan.

- Miért? - kérdem, de egyből megbánom.

- AZÉRT TE MAJOM, MERT SZERINTED MI LESZ HA KISZÚRNAK SEOKJINNEL? Ha megtudja a sajtó vagy bármelyik rajongó, hogy egy fiút hordasz kórházba, egyből jönnek majd az újabb és újabb pletykák. Köztük az is hogy melegebb vagy mint a Szahara és Seokjin az újdonsült pasid! Nem csak a te hírneved bánná, hanem Seokjin és a családja is veszélybe kerülhet miattad! - sorolja levegő vétel nélkül.

- Jó, lehet nem gondoltam át ezt az ötletem... - ismerem be szomorúan.

- Aludj még rá egyet drága barátom, és HAGYJ ENGEM IS!

- Nem is vagy hálás amiért elengedlek jővőhéten szabira? - vonom kérdőre.

- Hálás? Ez az alap azok után hogy mindent eldobtam érted! Most az egyszer végre kettesben lehetek Taevel, és te ezt nem veheted el tőlem.

- Szóval Taehyung miatt akarsz menni annyira? A sofőrömmel akarsz lenni kettesben egy hétig?  - csodálkozom.

- Oh istenem, hát persze hogy nem tudod. Miért is tudnád? Seokjinnek hamarabb feltűnt a dolog, mint neked - nevet fel fájdalmasan a vonal másik feléről. - Nehogy azt hidd hogy csak azért mert elengedsz életem legfontosabb útjára, megbocsátok neked. Most pedig ha nem bánod, megyek aludni.