𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

27.

"Ez az én szerencsém. De megéri, mert az ablakban ismét megláthatom Őt"

Enni készül? Nem, ahhoz már túl késő van. Azt hiszem a csap felett áll, és kézmozdulataiból ítélve, éppen mosogat, bár nem látom rendesen az eső miatt.

Az utca felé fordul és maga elé bámul, majd fel a borult égre. Nézi ahogyan esik és mikor lefelé indul tekintete, mielőtt meglátna, a sötétítő függönyért nyúl és behúzza.

Már pont meghal bennem a remény, és arra számítok, hogy ma már nem láthatom újra, amikor hirtelen széthúzódnak a függönyök, és Féllábú egyenesen felém bámul, majd eltűnik az ablakból.

Hova megy? Biztos engem nézett? Vagy mást vett észre? Haragszik? El kellene innen tűnnöm, de nem mozdul a lábam....

Hangos csattanás jelzi, hogy a lépcsőház ajtaja kicsapódik és Féllábú egy esernyővel és egy mankóval jelenik meg.

- Mit keresel itt? - kiabál felém, és már meg is indulna, ha én nem állítanám meg.

- Ne! Elázik a gipszed! - emelem meg hangom, hogy a lezúduló eső, a szél és a távolság ellenére is hallja.

Hallgat rám és nem jön ki az esőbe, de az ajtóból sem mozdul.

- Mit keresel... Khm... Mit keres itt? - kérdi ismét. - Nem akar...az eső. El fog ázni! - emeli meg a kezében lévő esernyőt.

Erőt veszek magamon és közelebb sétálok, de tartom a tisztes távolságot, így még mindig az esőben állok.

Kinyújtja felém jobbját, amiben az esernyő található, de ahelyett hogy elvenném, inkább még két lépést közelebb megyek, így csak 20 centi választ el minket egymástól, és már rám se esik az eső.

- Teljesen átázott... Uram - mér végig Féllábú.

- Nem - rázom a fejem.

- Tessék? - értetlenkedik egyből.

- Nem kell illedelmes hangvétel. Most szabadságon vagy és nem a főnöködként jöttem. Fiatalabb vagyok. Nem kellenek ezek az illedelmességek.

- De... Miért jöttél? - ragad le még mindig ugyan annál a kérdésnél, és igazából én sem tudom rá a választ.

- Kíváncsi voltam, hogy hogy vagy és tudsz e már dolgozni jövőhéten.

- I-igen. Követtem az orvosi utasításokat és vissza jártam egész héten. Pihentem is. A nagyi és a kicsik nem nagyon hagytak más választást - meséli, én pedig egy halvány mosollyal hallgatom gyönyörű hangját. Hiányzott ez a hang és ez az arc. Sőt. Minden hiányzott belőle.

- Teljesen átáztál... Le fogsz betegedni - állapítja meg Féllábú.

- Ne aggódj, rendben leszek.

- Ahj, legalább esernyőt hoztál volna magaddal. Amúgy is, miért álltál kint az esőben? Csak csengetned kellett volna, vagy felhívni hogy mikor tudok menni dolgozni.

- Nem baj. Nekem így érte meg a legjobban.

- Még ha le is fogsz betegedni? - von kérdőre.

- Igen - bólintok.

- Miért? - értetlenkedik.

- Mert láthattalak - csúszik ki a számon, mire összevonja szemöldökét és kezét homlolomra tapasztja.

- Már most is beteg vagy? - kérdi, mire kuncogni kezdek és megrázom a fejemet.

- Gyere be, adok tiszta ruhát - invitál be Féllábú.

Először nemet akarok mondani, de végül belemegyek a dologba és követem Őt fel a lépcsőn.

- Rm! - lelkesedik Eunu, pont ugyan úgy, mint amikor először jártam itt.

- Szia kishaver! Hogy vagy? - guggolok le elé, hogy majdnem egy magasak legyünk.

- Nagyon jól! Segítettem egy csomó mindenben a mamának, amiben kérted és Jin hyungnak is!

- Arra is figyeltünk, hogy ne mozogjon túl sokat! - érkezik meg Jiu is és száll be a mesélésbe.

- Jól tettétek, nagyon ügyesek vagytok - simogatom meg a két csöppsét buksiját, majd ismét kiegyensedek.

- Jajj, hogy eláztál! - sopánkodik Ms Park, Féllábú nagymamája. - Nem volt nálad esernyő?

- Nem, sajnos otthon hagytam, de még szerencse hogy SeokJin felajánlotta, hogy ad száraz ruhát. - mosolygok vissza illedelmesen. - Hogy tetszik lenni?

- Megvagyok, megvagyok, már ahogyan az én koromban meg lehet az ember. - Feleli és Féllábú felé fordul. - Jinie, adj neki gyorsan valami száraz ruhát! Nem lenne jó, ha megfázna.

- Gyere - int nekem Féllábú és lassan átbiceg a kis lakáson, egészen a hálószobáig. Matracok a földön, a ruhás szekrény pedig szerintem Ms Park-nál is idősebb. - A fürdő a konyha utáni ajtó, a szobával szembeni helyiség. Itt van egy tiszta póló és nadrág, amik talán jók rád. Rám ezek még kicsit nagyok, úgynogy szerintem neked pont jó lesz - nyújtja át az anyagdarabokat Féllábú.

-Köszi - veszem át egy apró mosoly kíséretében és elvonulok a mellékhelyiségbe. Az alsó nadrágomból is csavarni lehetne a vizet, ahhoz viszont nincs gusztusom hogy egy olyat is kölcsön kérjek. Elég ez nekem. Gyorsan átveszem, miközben szemügyre veszem a kis helyiséget és elköszönök a négy fős családtól. Már késő van és Jungkook amúgy is bármelyik percben hívhat, hogy ellenőrizzen.