𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

45.

"- Gyere, menjünk haza"

- Neeem, jó itt - ellenkezik egyből.

- Ha esni fog, megázol és amúgy is hideg van. Lebetegedsz.

- De otthon olyan üres a hááz. Veled akarok lenni.. - biggyeszti le ajkait, mire érzem hogy a vérem a fejembe szökik.

- Velem leszel, velem leszel, csak menjünk.

- De én nem fázom - mondja, amit először nem is értek, hogy hogyan jött ide, majd eszembe jutnak korábbi szavaim, miszerint hideg van és le fog betegedni.

- De én igen! Menjünk. Azt mondtad velem akarsz lenni. Akkor gyere - próbálom felhúzni, de kirántja a kezét az enyém közül és magától felpattan, majd végigmér.

- Fázol? - kérdi és egy pillanat alatt lekapja a pulóverét, rám teríti, majd a pólójából is kibújik és azzal is gondosan betakargatja a testemet.

- Na nem, vedd vissza azonnal! - szólok rá, miután végre vissza nyerem a hangomat, ami a kidolgozott felsőteste látványától ment el.

- Én nem fázok - támaszkodik meg a vállamon, és olyan közel hajol hozzám, hogy az alkohol bűze megtölti az orromat.

- Akkor is! Rád nézek és fázom! Vedd vissza, és menjünk! Vagy itt hagyjalak?

- Ne! - vágja rá egyből. Vissza veszi a pólóját és megpróbál belebújni, mindezt sikertelenül. A fejét a kézujjába próbálta bedugni, a kezei pedig útközben valahol elakadtak és belegabalyodtak az anyagba.

- Várj, segítek - mondom és végtagjait irányba igazítva ráhúzom a felsőt.

- Kész - néz végig magán büszkén, mintha ő csinálta volna, vagy mintha olyan nehéz feladat lenne felvenni egy pólót.

- Gyere - ragadom meg a karját és magam után húzva sietek ki a parkból. A távolból már hallom a mennydörgést és nem lenne szerencsés elázni.

Egészen a metróig húzom, ahol megigazítom fején a sapkát.

- Maszk nincs nálad? - jut eszembe.

- Dee, a zsebemben - bólint.

- Melyikben? - mérem végig a testét. A nadrágján van két zseb. Namjoon válaszul csak megrántja a vállait, úgyhogy kénytelen vagyok én végigtapogatni a zsebeit, azonban azokban nincs semmi.

- Hol van? Biztosan hoztad? - kérdem, és mikor kimondom, eszembe jut a pulóvere, ami még mindig rajtam van. Megnézem annak is a zsebeit és láss csodát, az egyikben meg is találom a keresett anyagot. 

Kihúzom a zsebből és feladom Namjoonra. Éppen időben. Beérkezik a metró és néhány járókelő száll ki belőle, mi pedig be az egyik vagonba.
Namjoont egyből egy üres helyre ültetem, én pedig helyet foglalok mellette és arcát kezdem kémlelni.

Mégis mi a fenét gondolt? Hogy jöhetett részegen, késő este erre a helyre? Miért ivott egyáltalán ennyit? Az alkohol csak tönkreteszi!

Namjoon eközben felemeli balját és lassan végigsimít az arcomon négy ujjával. Kiráz a hideg az érintésére, de nem állítom le. Kíváncsi vagyok mit akar tenni.

Aprót oldalra dönti a fejét és tüzetesen vizsgálni kezdi az arcomat, mintha lenne rajta valami. Ez már kicsit kényelmetlen számomra, úgyhogy elfordítom a fejemet, de ő két kezével közreveszi arcomat és vissza fordít maga felé.

- Olyan szép - mondja végül elbámulva és látom ahogyan tekintete lesiklik az ajkamra.

- Mi? - kérdezek vissza zavartan, mire nagyot nyel.

- Mintha porcelánból lennél... hideg a bőröd, fényes és sima - simít végig arcomon mondata közben a nagyujjával. Az érzésre aprót elnyílnak ajkaim. - Valódi vagy? Félek ha porcelánból vagy, összetörlek, vagy már meg is tettem.

- M..mi? - nyögöm ki nehezen. Nem tudom eldönteni, hogy csak az ital teszi e vele, vagy sem, ahogyan azt sem, hogy komoly választ vár e. - Én.. - kezdek bele, de helyette inkább megfogom kezét és elveszem arcomtól, majd a pólóm alá vezetem, és hideg ujjait a mellkasomra nyomom. A testemen jóleső bizsergés fut át.

- Meleg - állapítja meg szűkszavúan és teljes tenyerét a mellkasomnak nyomja, majd vár. A szívverésemet figyeli?

- Nem vagyok porcelánból - mondom végül, amire arcomra kapja a tekintetét.

- Nem.. nem vagy abból - helyesel és ismét lenéz az ajkamra, majd lassan közeledni kezd felém.

- Nam.. - mondom suttogva, fel se fogva a történteket.

Iszonyatosan közel hajol hozzám, majd hirtelen elernyed a teste és a feje mellkasomra hanyatlik.