𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟|

17.

Namjoon:

Csak 20 percre mentem el, és egy üzletben hagytam! Egy nyamvadt üzletben, erre mikor ide érek, az út közepén van, és majdnem elüti egy autó!

Megszeppenve ül a földön, talán sokkot kapott, úgyhogy én szedem fel onnan és húzom a járdára, de eddig tartott a hidegvérem. Nem azért mert rá lennék dühös, hanem azért mert utálom magamat amiért olyan érzelmeket vált ki belőlem amilyeneket. Mikor megláttam az úton, rettegtem hogy baja esik és azt kívántam hogy bár én lennék az ő helyében, ha azzal megmenthetem. Nem kellene így éreznem. Nem kellene...nem lenne szabad beleszeretnem!

Ki kellene rúgnom, hogy távol tartsam magamtól és elfeledjem, de nem vagyok rá képes. Ez az én gyengeségem, beismerem, viszont... valahogyan akkor is el kell taszítanom magamtól. Ha megutál, akkor én hiába szeretem majd, el fog menni. Fel kell hogy mondjon, de ez csak akkor fog megtörténni ha meggyűlöl. Kevés fizetést fog kapni és cserébe güriznie kell, ez az egyetlen megoldás.

- Szóval? Mi a fene történt? Miért rohantál a kocsi elé? Meg akarsz halni? - vonom kérdőre a Féllábút.

- Nem... - feleli, miközben cipő orrát bámulja. Szégyelli magát?

- Akkor?! - sürgetem.

- A cipő boltból kiküldtek és amúgy se az én világom az a bolt. Aztán a vele szemben lévő üzlet elé ültem, hogy megvárjalak, de elzavartak és a tulajdonos a mankómat az útra dobta - meséli, mire a levegő a tüdőmbe szorul. Köpni-nyelni nem tudok.

- Na jó, megoldom hogy még MA bezárjon az a két üzlet! - jelentem ki dühösen. ÉN megalázhatom őt, de hogy más bántsa, azt nem hagyom!

- Namjoon! - szól utánam kétségbeesetten, hiszen én már sarkon is fordultam, hogy meglátogassam az eddigi kedvenc cipőboltomat.

- Mit akarsz? - fordulok vissza hozzá.

- Kérem, ne tedd...vagyis kérem ne tegye - próbál udvariasan fogalmazni, de rá kellett jönnöm az utóbbi pár napban, hogy ez nem az erőssége. - Igazuk volt, és csak a jóóó üzletiii izéjüket védték.

- Az imidzsüket?

- Öööö, ahhaaa. Szóval kérem ne tegye. Nem akarom hogy miattam csődöt mondjanak. Ott a sok alkalmazott akiknek biztosan családjuk van és kell nekik a pénz... - kezdi sorolni és túlságosan is együttérzően viselkedni.

- Na jó, elég - vágok szavába. - Ha mindig így gondolkodsz, sose tudsz kitörni a szegény sorsodból. És ne gondolj magadról olyan sokat! Nem azért megyek oda és rúgatom ki a vezetőt, mert megsértett téged, hanem azért mert az ÉN alkalmazottam vagy, szóval aki téged sért meg, az engem minősít!

Féllábú felelni akar, és szóra nyitja száját, azonban azon egy hang sem jön ki. Nem tudja mit mondjon, és ez így van rendjén. Sarkon fordulok és meg se állok az üzletig.

---------------------

- Egész idáig nem szólaltál meg, mi van, elvitte a cica a nyelved? - sétálok be a konyhámba, hogy valami hűsítő ital után nézzek.

- Nem uram - rázza meg fejét Féllábú, hogy nyomatékosítsa állítását.

- Uram? - vonom fel egyik szemöldökömet és belekortyolok a poharamba öntött jegesteámba. - Eddig nem használtál ilyen kifejezést. Mi változott? - érdeklődöm. Kezd távolságtartóan viselkedni. Valószínűleg nem tetszik neki a jelenet amit rendeztem abban a két nyavalyás üzletben. Vagy talán az a baja, hogy utána elmentünk egy átlag embereknek kitalált boltba és kapucnival álcázva magamat osontunk be vásárolni, majd rohanva távoztunk mikor valaki felismert? Haragszik mert miattam megint futásra kényszerült a fájós lábával? Vagy mert bementem vele, annak ellenére hogy nem akarta hogy menjek? Várjunk! Miért agyalok ilyesmin? Kit érdekel hogy miért? A lényeg hogy egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz hogy felmondjon!
Mondjuk...az idegesít, hogy ez rossz érzéssel tölt el.

- Tanulok. Fejlődöm. Igyekszem tisztelettudóbb lenni - feleli.

- Mégis miért? - faggatom tovább.

- Minden az arcára van írva, uram. Láttam hogy nem tetszett..önnek, mikor a nevén hívtam - magyarázza.

- És mit tudtál még leolvasni az arcomról?

- Ahogy...észrevettem, ha nem veszi sértésnek... úgy látom, hogy maga az a féle ember akinek ugyan minden az arcára van írva, de az emberek előtt igyekszik maszk mögé rejteni, amint rájön hogy számít az arckifejezése.

- Ezt meg hogy értsem? Ennek semmi értelme - ellenkezem.

- Csak annyit tesz, hogy az első reakciója a valóság, a második pedig amit mások elvárnak magától.

Elképedek.

Pár napja "ismerjük" egymást és máris ilyen dolgot állapított meg rólam. Felmér. Tanulmányoz, hogy tudjon alkalmazkodni és minél több ideig dolgozik nálam, annál többet tud meg rólam és annál jobban végzi a munkáját. Nem viccelt mikor azt mondta hogy tanul és fejlődik. Minél hamarabb el kell űznöm magam mellől.